Egyre többet hallani a Lyme-kórról. Miért diagnosztizálnak ezzel annyi embert? Valóban ennyire elterjedt?
Nem. E különös népszerűség oka, hogy a diagnosztika alapja valamiért szinte kizárólag a szerológia lett, vagyis az ellenanyag-teszt. Pedig amióta a koronavírus elterjedt, szerintem már mindenki érti, hogyha egy kórokozó ellenanyagát kimutatják valaki szervezetében, az nem azt jelenti: éppen szenved a betegségtől vagy ez okozza az aktuális tüneteit. Azt is jelentheti, hogy valamikor megfertőződött a vizsgált vírussal vagy baktériummal, és a szervezete termelt ellenanyagot. Az is lehet, közben egyáltalán nem voltak tünetei. De a Lyme-kór esetében ezt valamiért elfelejtjük. Amikor valakinek nem tudják, mi a baja, elkezdik tesztelgetni mindenfélére, és a Lyme-kórról elterjedt, hogy egy nagy imitátor, más betegségeket utánoz, szinte bármilyen tünete lehet. Nyilván, akkor már tesztelnek arra is. Márpedig nagyon könnyen kijön pozitív eredmény, miután
a kullancsok legalább fele, de lehet, mindegyike fertőzött a Lyme baktériummal, a Borrelia burgdorferivel.
Tehát, ha valakit ért valaha kullancscsípés, annak a szervezete jó eséllyel termelt ellenanyagot. Márpedig ez a védelem nem olyan, mint a koronavírus esetében, aminek sajnos elég hamar apad a szintje. Ennek nagyon-nagyon lassan csökken.
A tesztek jó minőségűek? A koronavírus esetében látjuk, hogy mindenféle van.
Ezt nagyon nehéz jól mérni. Vizsgáltuk olyan nagynevű világcég által gyártott teszt hatásosságát, ami az egészséges kontrollok 96 százalékát pozitívnak találta, de van példánk ennek ellenkezőjére is. Magából a Borrelia baktériumból is sokféle létezik, és ha megfertőződött valaki egy másik típusával, akkor is pozitív lesz a teszt, mert a legtöbb nem elég specifikus. Ha valaki három különböző laboratóriumban elvégezteti a vizsgálatot, akkor ebből az egyik biztosan Lyme-ot jelez. Ez egy öngerjesztő folyamat, mivel a legváltozatosabb klinikai tünetek esetében sikerült már pozitív teszt-eredményt hozni, ez még tovább növeszti a „nagy imitátor” rémképét. Ugyanakkor nem ez a valódi ok, tehát a kezelések hatására nem javul az illető állapota, ezért kialakult a nem gyógyuló, krónikus Lyme betegség rémképe is. Volt olyan hároméves betegünk, aki tizenkét antibiotikum-kúrán esett át, mire hozzánk került. Ez abszurd.
Akkor hogyan lehet jól diagnosztizálni ezt a betegséget?
Egyrészt mi különválasztjuk a specifikus antitesteket. Többféle ellenanyag van, és ezek a fertőzéstől számítva nagyjából meghatározott sorrendben jelennek meg, karakteres képet mutatva. Ebből meg lehet mondani, hogy körülbelül mikor történhetett a fertőzés, éppen aktuális-e vagy régebben lezajlott. De ha ez mégsem lenne egyértelmű, akkor összehasonlító vizsgálatot végzünk: leveszünk egy mintát, majd hosszabb idő elteltével egy másikat. Mint mondtam, a Lyme-kór esetében alig csökken az ellenanyagok szintje. De a két különböző időpontban levett mintánál kivehetőek az eltérések: ha csökken az immunválasz, akkor régebbi fertőzésről van szó, ha növekszik az intenzitás, akkor a szervezet küzdelme valóban aktuálisan zajlik. Ezért őrizzük meg a vérsavómintákat tíz évre visszamenőleg. Ez azért is fontos, mert vannak rizikócsoportok, amelynek tagjait gyakran csípi meg kullancs, például az erdészek, vadászok, tájfutók, méhészek, gombaszedők. Ennek következtében ők biztosan „pozitívak” lesznek, ráadásul emlékeztetőt is rendre kapnak a kullancsoktól.
Milyen betegség valójában a Lyme-kór?
Valójában egy nagyon jól diagnosztizálható betegség. Leggyakrabban a Lyme-folt (erythema migrans) adja a diagnózis alapját, ami a fertőzések 95 százalékában látható. A csípés helyén, lappangási idő után, legalább 3 napon át 5 cm-nél nagyobb bőrpírt jelent, ami ezután még tovább növekszik. Ha nem volt a folt helyén felismert kullancscsípés, akkor 5 napon át 8 cm-nél nagyobb bőrpír alapján lehet kimondani a diagnózist.
Fotó: Hannah Garrison/Jongarrison/Wikimedia
Ritkán, de Lyme-folt nélkül is kialakulhat az arcidegbénulás, továbbá látványos térdízületi duzzanattal járó, de alig fájdalmas, hullámzó lefolyású ízületi gyulladás. A fülcimpa vagy az emlőbimbó fájdalmatlan duzzanata is előfordul. A Lyme-kór is okozhat agyhártyagyulladást, de ez alig jár klinikai tünetekkel, ellentétben az azonos kullancs által terjesztett kullancsencephalitis-szel, amely esetben az agyvelő- és agyhártyagyulladás mindig súlyos, magas lázzal, nagy hányással, heves fejfájással, komoly szédüléssel és eszméletzavarral jár.
Visszatérve a Lyme-kórra: az említett tünetek lefedik a kórkép 99 százalékát. Nem igaz, hogy mindenféle klinikai tünetet képes okozni, nagyon is körülhatárolható ez a kör. Gyakorlott szakember telefonon keresztül is meg tudja mondani, valószínű-e a fennállása. Az ellenanyagok vizsgálata például olyan tünetek esetében szükséges, amelyek más kórképben is előfordulhatnak, mint az arcidegbénulás, térdízületi duzzanat. Ilyenkor pontosan igazolni kell a betegség jelenlétét, mert ha nem az a probléma oka, akkor tovább kell keresni. Ezen felül a fenti tünetek mind gyógyíthatóak a megfelelő antibiotikumos kezeléssel.
Félrediagnosztizálás esetén veszélyes a hosszas antibiotikum-kezelés, vagy csak felesleges?
Időskorban súlyos és tartós mellékhatásokat okoz. Az sem szerencsés, hogy tönkreteszi a bélflórát, ezt ugyanis nagyon nehéz pótolni, ilyen-olyan készítményekkel nem lehetséges, és a szervezetünk elég komoly védekező felületét biztosítják. A téves diagnózis azért is probléma, mert a betegek belebolondulnak. Mivel a tüneteik nem javulnak a kezeléstől, orvostól orvosig járnak, rengeteg pénzt költenek, esetleg pánikrohamaik lesznek, elvesztik a munkaképességüket és idővel különböző szélhámos cégeknek esnek áldozatul, amelyek alternatív gyógymódokat kínálnak. Ha aktuálisan nem is volt panaszuk, csak lett egy „pozitív” tesztjük, akkor évekkel később egyéb tünetek kapcsán terelődik a gyanú a Lyme-ra. Az is gond, hogy mindenközben nem keresik tovább a valódi zavart. Volt olyan betegünk, akinek éppen ezért túl későn derült fény a daganatos betegségére. Egyébként is borzasztóan károsnak tartom, amikor egy orvos nem tudatosan, célzatosan kezel, hanem próba szerencse alapon, hátha bejön.
Mennyire gyakori a félrediagnosztizálás?
Németországban az derült ki, hogy
10-szer annyi beteget kezelnek Lyme-kór miatt, mint ahányan ténylegesen vannak.
A magyarországi adatok is hasonlóak lehetnek.
Mit tegyünk, ha megcsíp minket egy kullancs?
A legtöbb kullancs-kiszedő nem jó, némelyik borzasztó vastag, ami miatt csak óriás kullancsokat lehet vele eltávolítani. A vékonyfejű acélcsipeszek jók, mi is ezeket használjuk, de egy cérnaszál is működhet. Az a cél, hogy ne préseljük össze a kullancsot, mert ez öklendezésre készteti vagy egyenesen összenyomja a gyomrát, így a véráramba még több kórokozó ürül. Miután megfogtuk a bőrhöz közel, és lassan húzni kezdtük, hagyjunk fél percet, hogy maga eressze el a bőrünket, így nem kell a szájszerve beszakadásától tartani. Akkor csináljuk jól, ha a bőrünkön egy kis sátor keletkezik. Ha mégis beszakad, ne akarjuk kipiszkálni, abból csak baj van, hagyjuk magától kilökődni. Ne használjunk krémeket, olajat, zsírt, gyufát és ne tekergessük a kullancsot! Ne fertőtlenítsük a csípés helyét, hiszen a kórokozók a véráramban vannak, illetve a bőr mélyebb rétegeiben. Ne vizsgáltassuk be a kullancsot, hogy fertőzött-e, azok a tesztek még megbízhatatlanabbak, és ha fertőzött is, nem biztos, hogy mi betegek leszünk.
Annak az esélye, hogy egy fertőzött kullancs csípése után Lyme-betegség alakul ki, két százalék.
Annak a valószínűsége, hogy a folt megjelenése nélkül alakul ki Lyme-betegség, ennek az 5 százaléka, vagyis 1 ezrelék. A megelőző antibiotikum-kezelés azért veszélyes, mert megakadályozhatja a Lyme-folt megjelenését, pedig az jó jelző. A szerológiai reakció is hosszú időre negatív lesz. Így aztán nem sok esély marad a fertőzés felismerésére, mielőtt kialakulnak a szövődmények. Ráadásul a megelőző antibiotikum-kezelés nem elég célzott és alapos ahhoz, hogy kezelje a valódi betegséget.
Őrizzük meg a kullancsot, írjuk fel a csípés idejét és helyét, orvoshoz pedig abban az esetben forduljunk, ha panaszaink vannak: növekvő bőrpír a csípés helyén, arcideg-bénulás, magas láz, súlyos szédülés, izom- vagy ízületi fájdalom, komoly fáradékonyság vagy bármilyen egyéb, mással nem magyarázható panasz. Akkor lehet, illetve fontos panaszok nélkül is orvoshoz fordulni, ha az illető gyereket vár.
A magzat ugyanis fertőződhet, és ez az első trimeszterben magzati halálhoz vezethet.
Épp ezért terhesség esetén klinikai tünetek nélkül is végzünk vérvizsgálatot.
A kullancsencephalitis elleni oltással próbálkozzunk csípés után?
Ne. Az oltás után csak hetek múlva jelennek meg az ellenanyagok, és ha megfertőződtünk, addigra a vírus eljut a központi idegrendszerbe. Ritka kivétel, ha már legalább egy adagot megkaptunk, de a másodikat még nem – ez esetben azt érdemes felvenni.
Hogyan védekezzünk annak érdekében, hogy ne csípjen meg bennünket a kullancs?
Legalább ötféle hatóanyagot tartalmazó rovarriasztó készítmény kapható Magyarországon, ezek közül talán a DEET a legismertebb. Nagy mennyiségben a bőrön keresztül felszívódik, és kellemetlen tüneteket okoz, ezért minimális koncentrációban szerepel a készítményekben, úgy pedig nem igazán hatásos. Vannak citrom- és eukaliptusz olajat tartalmazó spray-k, azok talán a leghatékonyabbak és ártalmatlanok is. Arra érdemes figyelni, hogy
a kora reggeli órákban több, a szárazabb időszakokban kevesebb a támadó kullancs.
Április-július a legveszélyesebb. Ha csak lehet, nadrágban kertészkedjünk és kiránduljunk, a hosszú hajunkat pedig tűrjük sapka alá.
Ön fedezte fel a TIBOLA nevű betegséget. Mi az?
Amikor a nyolcvanas években még a László Kórházban nyitottunk Lyme Ambulanciát, voltak olyan betegek, akiket a hajas fejbőrön csípett meg kullancs, és a csípés helyén váladékozó seb alakult ki. Azt gondoltam eleinte, ez csak a csípés sebének felülfertőzése. De aztán az egyik beteg tünete annyira hasonlított a másikra, hogy nyilvánvalóvá vált: ez egy önálló betegség. A kilencvenes években, már magánrendelőben kezdtem vizsgálni a vérmintákat. A csípés szinte mindig a tarkótájon, hajas fejbőrön érte a betegeket, és utána néhány nappal vagy héttel szinte mindig nyirokcsomó-duzzanatok alakultak ki; olyan nagyok, hogy nemcsak tapinthatóvá, de láthatóvá is váltak. A csípés helyén lencsényi csomó jelent meg, ami sebbé fejlődött, váladékozott. Az esetek mintegy harmadában nehezebben megfogható általános panaszok, fáradékonyság, ízületi és izomfájdalmak is voltak. Ezek kezelés nélkül átlagosan fél évig tartottak, de volt példa három évre is. A folyamat gyógyulása után a seb helyén többnyire kis kopasz, szőrtelen terület maradt vissza, amiből
a diagnózist néha még évek múlva is megállapíthattuk.
Ami okozza, az egy nagytestű kullancsfajta, általában ezeket találni kutyákban, macskákban – a Lyme-kórt és a kullancsencephalitist okozó parazitát „közönséges kullancsnak” nevezzük, az kisebb. Igyekeztem egy jól megjegyezhető, szellemes nevet kitalálni az új betegségnek, így lett az angolból képzett rövidítésből (TIck-BOrne LymphAdenopathy = kullancs által terjesztett nyirokcsomó-gyulladás) TIBOLA. A francia Didier Raoult is ismertetett egy esetet egy folyóiratban, abból a kullancsból kimutatták, hogy a kórokozó a Rickettsia slovaca nevű baktérium. Azután publikáltam én is a Lancet nevű, ismert tudományos folyóiratban. Később Didier Raoult-val dolgoztunk együtt, és azóta több száz ilyen betegem volt. Ez egy nagyon jóindulatú zavar, magától is meg szokott gyógyulni. Beazonosítani azért fontos, mert inkább a gyerekeket szokták mindenféle antibiotikummal kezelni, ami egyrészt hatástalan, másrészt fölösleges. De érthető, hiszen a fertőzés egy váladékozó seb, a nyirokcsomó-duzzanat ijesztően nagy.
Milyen betegségeket terjeszthet még a kullancs?
A kullancsencephalitis esetszáma valamikor a 90-es évek közepétől elkezdett csökkenni, részben a védőoltásoknak, részben a klímaváltozásnak köszönhetően. Aki kimondottan sokat találkozik kullanccsal, annak mindenképpen indokolt az oltás. Létezik még a tularémia, elég ócska betegség, nem is olyan nagyon ritka, nyúlpestisnek hívják magyarul, ez is nyirokcsomó-duzzanattal jár, ami nagyon fájdalmas, miközben a csípés körül egy gennyedző, váladékozó seb keletkezik, ez segít a diagnózisban. Az érintettek eléggé betegek, magas lázuk van, a gyulladásos paramétereik az egekben vannak, májkárosodásuk is lehet, de tüdőbetegséget is okozhat a fertőzés. Az ilyen eseteket nehezen szokták diagnosztizálni, pedig gyakoribb, mint a kullancsencephalitis.
Európában ebbe nem szoktak belehalni, az amerikai változatában viszont jelentős a halálozás.
De ha felismerik, nagyon jól gyógyítható antibiotikummal. Ezenfelül találkozhatunk még a Anaplazmózissal, aminek esetében a vérkép elég jellegzetes, kezelésekor a betegek már egy nap alatt jobban lesznek.
Hallani arról, hogy a klímaváltozás okán olyan kullancsok terjedhetnek nálunk, amelyek korábban nem voltak jelen, és terjeszthetnek olyan betegségeket, mint a kongói vérzéses láz. Aggódjunk?
Ezzel riogatják a lakosságot, de ezek a kullancsok még nem jellemzőek nálunk. Persze, van néhány, mert vadásznak rájuk a kutatók, de már a századfordulón is ki lehetett őket mutatni Magyarországon. A kórokozó még nincs itt. De maga a feltételezés logikus, 100 év múlva már tényleg komoly gondot okozhatnak.
Egész Európából jönnek önökhöz betegek, nemzetközi szinten is számon tartják a klinikát. Minek köszönhető ekkora siker?
Alapvetően csak annak, hogy az említett összehasonlító vizsgálatokat csak mi végezzük. Tehát mi tudjuk megmondani, hogy valaki elkapta ugyan a fertőzést, de meggyógyult, vagy még aktív a betegsége. Az, hogy mások ezt miért nem csinálják, tiszta rejtély, mert mi mindent publikáltunk.
Nyitókép: Lakos András
