Egészség

Gyümölcslé-tisztítókúrán vagy? Ezt kockáztatod egy friss kutatás szerint

A gyümölcsleves tisztítókúrákat gyakran úgy reklámozzák, mint a szervezet méregtelenítésének és az egészség fokozásának egyik leghatékonyabb módszerét, de a Northwestern Egyetem új kutatása szerint a csak gyümölcslevek fogyasztására alapozó tisztítókúrák többet árthatnak, mint amennyit esetleg használhatnak. Az eredmények szerint a kizárólag zöldség- és gyümölcslevekből álló diéta – akár csak három napig is – gyulladással és kognitív hanyatlással összefüggő mikrobiális változásokhoz vezethet.

A Nutrients című szaklapban megjelent tanulmányban egészséges felnőttek három, különböző étrendet követő csoportját elemezték. Az egyik csoport csak gyümölcslevet fogyasztott, a második csoport a gyümölcslevet teljes értékű élelmiszerekkel egészítette ki, a harmadik csoport pedig csak teljes értékű, növényi alapú élelmiszereket fogyasztott. A tudósok nyál-, arc-veríték és székletmintákat gyűjtöttek a diéták előtt, alatt és után, hogy fejlett génszekvenálási technikákkal elemezzék a baktériumok változásait.

 

A csak gyümölcsleveket fogyasztó csoport mutatta a legdrámaibb változásokat a diétának a mikrobiomra gyakorolt hatásában,

beleértve a gyulladáshoz és a bélrendszer áteresztőképességéhez kapcsolódó baktériumok számának növekedését. Ezzel szemben a teljes növényi alapú táplálékot fogyasztó csoportban kedvezőbb mikrobiális változásokat tapasztaltak. A gyümölcslé-plusz-élelmiszer csoportban némi bakteriális elmozdulást tapasztaltak, de kisebb mértékben, mint a csak gyümölcsleveket fogyasztó csoportban.

766826fd-729d-48a2-8d66-d02b8154871e

Fotó: 123RF

A kutatók kiemelték, hogy a gyümölcslé préseléssel való kinyerése tönkreteszi az egész gyümölcsökben és zöldségekben található rostok nagy részét. A rostok pedig döntő szerepet játszanak a jótékony bélbaktériumok táplálásában: a rosterjesztő baktériumok olyan gyulladáscsökkentő vegyületeket termelnek, mint a butirát. Rostok nélkül a cukrot kedvelő baktériumok elszaporodhatnak, felborítva a bél mikrobiom egyensúlyát.

Emellett a tanulmány szerint a kizárólag gyümölcslevekre alapozó diétában a gyümölcslevek magas cukortartalma tovább táplálhatja a káros baktériumokat, ami hatással lehet az anyagcserére, az immunitásra, sőt a mentális egészségre is.

 

A tanulmány arra is rávilágított, hogy a szájüregi mikrobiom gyorsan reagál az étrendi változásokra. A csak gyümölcsleveket tartalmazó csoportban csökkent a jótékony Firmicutes baktériumok száma a szájüregi mikrobiomban, és nőtt a Proteobacteria mennyisége, egy olyan baktériumcsoporté, amely a gyulladáshoz kapcsolódik. A bél mikrobiomjával ellentétben, amely viszonylag stabil maradt, a kutatók szerint a szájmikrobiom jelentős eltolódásokat mutatott a csak gyümölcslevekből álló tisztítókúra során.

glass of carrot juice, fruits and vegetables

Fotó: 123RF 

Mivel az eredmények arra utalnak, hogy

a rostok döntő szerepet játszanak az egészséges mikrobiom fenntartásában, és a gyümölcslevek préselése és szűrése megbonthatja ezt az egyensúlyt,

a kutatók szerint további vizsgálatokat kell végezni ezen a területen – különösen a gyermekek körében, akik gyakran fogyasztanak gyümölcsleveket gyümölcspótlóként.

A tanulmány tehát rávilágít a kizárólagos gyümölcsléből álló diéta kritikus egészségügyi hatásaira. Az eredmények a szájüregi mikrobiomban mutattak jelentős változást, különösen a proinflammatorikus baktériumcsaládokban. A bél mikrobiomban is elváltozást jeleztek az eredmények, bár sokkal kisebb arányban, mint a száj mikrobiomban: nőtt a bél áteresztőképessége, megnőtt a gyulladással és kognitív hanyatlással összefüggésbe hozható taxonok aránya.

Fotó: 123RF 

Ezek az eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy

a rövid távú, kizárólag gyümölcsléfogyasztásra alapozó diéta negatívan befolyásolhatja a mikrobiom egészségét, valószínűleg a csökkent rosttartalom, valamint a magasabb cukor- és szénhidráttartalom miatt.

Ez a kutatás is újabb érv a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett: a szélsőségek óhatatlanul megviselik a szervezetet, az egyoldalú diéták pedig sosem veszélytelenek. Érdemes tehát egyensúlyra törekedni a diétás étrend összeállításában és a diétás módszerek kiválasztásában. Ha bizonytalanok vagyunk, inkább kérjünk segítséget, forduljunk szakemberhez!

Nyitókép: 123RF

Ajánljuk még:

Őszi-téli színtrendek: drámai piros, lágy kókusztej és természet ihlette zöld árnyalatok

A 2023-as őszi-téli színpaletta fantasztikusan sokoldalú, mindenki könnyedén megtalálhatja rajta a hozzá leginkább passzoló árnyalatokat. Az izgalmas terrakotta és drámai piros színek mellett a visszafogott kókusztej és tejeskávé épp úgy trendi, mint a hűvös éjkék és a természet ihlette mohazöld. Mutatjuk, melyek lesznek a legtrendibb színek és színkombinációk, hogy magabiztosan járj-kelj hideg hónapokban is.