Baj-e, ha magunkban beszélünk ötvenéves kor felett?

A beszédre vonatkozó íratlan szabályokat a társadalomban nagyon hamar megtanuljuk: két-három éves korban a szülők, majd a bölcsőde és az óvoda „lenevelnek” minket arról, hogy gondolatainkat folyamatosan és hangosan kimondjuk, így pontosan tudjuk, mikor illik és mikor nem illik megszólalnunk. Ezek a szabályok olyan erősek, hogy a legtöbb ember élete végéig tartja hozzájuk magát, így valóban feltűnő egy utcán hangosan, magában beszélő ember vagy a szomszéd lakásból átszűrődő magányos idős ember hangja, aki sokszor és hangosan pöröl saját magával.

Beszélhetünk-e betegségről ebben az esetben?  A válasz az, hogy igen is és nem is, ez a helyzettől függ. Amennyiben az idős ember sokat van egyedül, s legföljebb a tévét nézi vagy az internetet böngészi, gyakori eset, hogy elkezd magában beszélni, és ez semmiféle betegségnek nem jele. Magunkban beszélni bizonyos mértékig hasznos is. Jólesik élő emberi hangot hallani, s arra reagálni a magányos embereknek, de ha például nehéz konfliktushelyzet áll fent egy családtaggal, ismerőssel, akkor gyakran hangosan kimondva tudjuk a leginkább megfogalmazni azt, amit legközelebb szeretnénk közölni az illetővel. Itt a mérték a probléma, egyfajta kontrollvesztettség és persze az, ha valaki nyilvánosan beszél magában. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy az ember kineveti vagy stigmatizálja az illetőt.

Ha pusztán a magány az oka az illető magában motyogásának, veszekedésének, az a könnyebbik helyzet, többet kell felhívni, meglátogatni, és egyszer csak kiderül: elmúlt a jelenség vagy csökkent a gyakorisága. A magában beszélő ember azonban sajnos nagyobb egészségügyi problémákkal is küzdhet. A demencia folyamatában gyakran sérül az agy érzelmi „viselkedésközpontja”, az amygdala. Ebben az esetben az illető társadalmi szempontból sokszor extrém és szokatlan módon reagál, mint amilyen a nyilvános magában beszélés is. Amennyiben ez a környezet jelzése ellenére sem múlik, mindenképpen javasolni kell a gerontológiai szakvizsgálatot. Ha pedig az illetőnél rövidtávú memóriaproblémák, önelhanyagolás, térbeli tájékozódási nehézségek vagy éppen hallucinációk is fennállnak, akkor feltétlen vizsgálatra kell vinni.

Az időskori magunkban-beszélés lehet olyan lelki trauma vagy agyi elváltozás eredménye is, amely a tudati hasadás irányába mutat, nem egyszer korai vagy éppen első előjelként. Ez ugyanolyan komoly kérdés, mint a demencia, és nem lehet szó és szakorvos nélkül hagyni. Megjegyzendő: ebben az esetben sem felesleges a demenciavizsgálat, hiszen lehetséges, hogy több probléma egyszerre jelentkezik az idős embernél.

Természetesen az is elmondható, hogy nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolnunk a magában beszélő embert látva. Lehetséges, hogy valamely gyógyszer mellékhatása okoz agyködöt, zavart. Szintén fennállhat ez akkor, ha az illető az általa megszokottnál jóval kevesebbet vagy sokkal felületesebben alszik, s ez a fáradtság normaszegésekben jelentkezik.

Egy azonban biztos: a hangos magában-beszélést illik komolyan venni, ha nagymértékben tapasztaljuk vagy nyilvánosan. Ilyenkor segítsünk, ne ítélkezzünk!