Ahogy növekszünk, az ízlésünk is változik. A gyerekek általában egyre nyitottabbak az újabb ízekre, felnőttként pedig már az ízek többségét elfogadjuk. Például a gyerekként borzasztó keserűnek gondolt sört felnőttként – a legtöbben – örömmel isszuk, és vannak olyan ételek, amiket valaha meg sem kóstoltunk volna, ma pedig már a kedvenceink között vannak.
Sok ételnek eleve rossz a renoméja, mint a brokkolinak, a spenótnak vagy a sárgaborsónak, a férfiak pedig állítólag genetikai okok miatt szívlelik kevésbé a koriandert és a kelbimbót. Generációk alakítottak ki itthon rossz kapcsolatot a főzelékekkel és a zöldségekkel, ennek oka a közétkeztetésben is keresendő, de jobb, ha még egy kicsit korábbra ugrunk az időben, egészen a kisgyerekkori élményekig.
Régen ugyanis nem volt akkora fókuszban a hozzátáplálás, mint manapság, korábban is kezdték az ételekkel való ismerkedést, illetve türelmetlenebbek is voltak a szülők ebből a szempontból. Mind emlékszünk, hogy „addig nem állsz fel az asztaltól, amíg nem ettél meg mindent” és „nincs desszert, amíg el nem fogyott minden a tányérodról”. Mindez nem igazán tett jót az ételekhez való viszonyunknak.
Tehát ez több tényező függvénye, a Czeizel Intézet dietetikusa, Bakonyi Melinda szerint
már a magzati korban fontos hatások érik a babát, a magzatvíz ízéből fakadó élmények meghatározzák, mennyire lesz nyitott egyes ételek iránt.
„Döntő lehet az is, hogy megvalósul-e az anyatejes táplálás, mennyire szorongó az édesanya, a hozzátáplálás időszaka alatt történik-e baleset, traumás élmény, reflux, szükség van-e csecsemőkorban például valamilyen műtétre, szondás táplálásra.”
Tehát ha valakinek az édesanyja sok répát eszik a várandósság alatt, akkor ő kicsiként nagy eséllyel szeretni fogja azt. Aztán egyszer mégsem: ugyanis másfél éves korban történik egy nagy változás.
Nem az anya hibája
Rengeteg szülő küzd azzal, hogy az addig jól evő kisbabája másfél-két éves korától kezdve egyszer csak fintorogva fogadja az addig szeretett ételeket. Ahogy Bakonyi Melinda fogalmaz, „ez az úgynevezett neofóbia, amikor a gyerek elkezdi elutasítani azokat az ételeket is, amiket addig megevett, nem nyitott az újdonságokra, bizalmatlan az evéssel kapcsolatban. Ez ijesztő, de teljesen természetes folyamat, és attól sem kell megijedni, ha elhúzódik akár öt-hat éves korig, mert ezután jellemzően kinövik a gyerekek.” (A témáról bővebben itt írtunk.)
Bojti Andrea gyermekpszichológus, A magabiztos szülő című könyv szerzője ezzel kapcsolatosan evolúciós, biológiai hátteret is említ. „Képzeljük el a régi időket, amikor egy sokkal veszélyesebb világban élt az ember. Miközben a gyerek elkezd járni, megtanul egy kicsit beszélni és elkezd eltávolodni a szülőktől, elindul felfedezni a világot, mindent megnéz, megkóstol, megnyal. Egy keresési időszak ez. Ám ez a világ veszélyeket is rejt. Kóstolni kóstol, de nem szívesen eszik. Ez megvédi attól, hogy például megmérgezze magát. Ebben a felfedezős időszakban szinte minden gyerekre igaz, hogy válogat, és csak néhány, számára ismert ételt eszik meg.”
Meddig fér bele?
Mindenki egyetért abban, hogy a válogatósság szubjektív, de nem árt objektivizálni annak érdekében, hogy az aggódó szülő eldöntse,
meddig normális a dacolás, és mikor kell szaksegítséget kérni.
A dietetikus szerint akkor, ha egyre jobban beszűkül az ételek köre, és a kisgyermek csak egy konkrét ételt fogad el, egyféle márkát, vagy egyféle textúrát, formát. „Ha emellett elmarad a növekedése, nem fejlődik megfelelően, és mondjuk a mozgásfejlődésben is lassulás tapasztalható, akkor már egy komolyabb evészavarra is gondolhatunk.”
Sok esetben az segít ilyenkor, ha a szülő elkezdni felírni, miket eszik a gyermek. Ugyanis Bakonyi Melinda szerint a szülők gyakran így fogalmaznak: „semmit nem eszik meg”. Ha azonban jobban összeszámolják, kiderül, hogy például három-négy gyümölcsöt, egy-két tejterméket is elfogad: orvosi szempontból, tápanyagszükségletek szerint ez elég. Emellett érdemes a gyermeket más környezetben is megfigyelni – például a bölcsődében, hogy ott elfogadja-e az adott ételt, vagy a testvérei, unokatestvérei jelenlétében. „Ha máshol nem annyira válogatós, akkor valószínűleg nincs probléma, csak épp a dackorszakban van. Ami egyébként fontos állomás a fejlődése szempontjából, hiszen ekkor tanulja meg a kontrollt. Ha máshol sem eszik szívesen, akkor az jelzésértékű.”
Nem kell erőltetni
Nem segít, ha túlságosan kardinális kérdéssé, központi témává válik ez a családban, és mindenki azzal vegzálja a gyermeket, hogy tessék enni vagy még inkább, tessék megenni mindent, ami a tányéron van. A szülők, különösen az anyukák akarva-akaratlanul is másokhoz hasonlítgatják gyermekük fejlődését, képességeit, illetve a saját nevelési stílusukat, és ha abban valamilyen „elmaradást” látnak, az a gyermek iránti aggódáson túl további feszültséget róhat rájuk. „Az anyaság egyik fontos feladatának tartjuk, hogy tápláljuk a gyermekünket. Így egy anyának a szoptatási nehézségek, vagy az, hogy alig eszik és fogy a gyereke, komoly lelkiismereti problémákat okozhat. Legtöbbször önmagát okolja.” – figyelmeztet Bojti Andrea.
Úgy véli, ezért is fontos hangsúlyozni a válogatósság evolúciós hátterét, hátha ez a tudás egy kis stresszt levesz a szülők válláról. Érdemes elgondolkozni azon is, ha az édesanyát ez az egész válogatósdi mélyebben érinti a kelleténél. Esetleg azért, mert korábban túlsúllyal küzdött, és most retteg, hogy a gyermekeinek is gondja lesz a táplálkozással. Az esetek kis százalékában ugyan, de kórosan működő szülő-gyerek kapcsolatról is szó lehet, ebben az esetben a gyerek evéssel manipulál, irányít is.
Nem véletlen hát, hogy a későbbi életkorban diagnosztizálható evészavarok esetében családterápiát szoktak javasolni elsődleges kezelési módoknak.
De megnyugtatásképp fontos kiemelni: a kisgyerekkori válogatósságból nem következik szükségszerűen, hogy később evészavarral küzd majd a gyerek.
Hogyan kezeljük a válogatós gyereket?
„Erőltetni sem szabad, de senkit nem bátorítanék arra sem, hogy ne küzdjön a gyerek ízlésének bővítéséért, hiszen az arany középút a jó. Tehát legyenek instrukciók a szülők részéről: nem eszünk minden este nuggetset, mert azt szereti. Követhetünk például olyan alapelveket, hogy mindig közös a vacsora, mindent meg kell kóstolni, de ha nem ízlik, akkor nem kell erőltetni” – mondja Bojti Andrea gyermekpszichológus.
Nagy türelem kell a „mindenevőségre” neveléshez. Érdemes többféle ételt a gyerek elég tenni, hogy legyen választási lehetősége.
„Hagyjuk, hogy megnézze, megérintse az ételt, akár ledobja a földre, megszagolja és megkóstolja .
Így minden érzékszervével tapasztalatot gyűjt, ami nagyon fontos. Bevonhatjuk a vásárlásba, a főzésbe, megpróbálhatunk vitaminokról, ételekről szóló meséket olvasni neki, vagy saját meséket kreálni. Az is segít, ha hagyjuk játszani az étellel, például alma- és répahasábokat, paprikát teszünk elé, amiből kisházat, dinoszauruszt építhet. A lényeg, hogy minél több úton-módon ismerkedjen az élelmiszerekkel.”
