„Néha meg kell szabadulnunk a gyerektől, hogy aztán újra jó szülők lehessünk”

Amikor huszonévesen elutaztunk egy hétvégére a barátainkkal, akkor üdén, energiától kicsattanva szaladtunk a vízbe egy lasztival, ejtőztünk a strandon minden délelőtt, társasoztunk és kártyáztunk, míg ránk nem esteledett. Vacsi után kiültünk a partra világmegváltó dolgokról vagy éppen a legnagyobb blődségekről beszélgetni. Ha igazán beindult egy téma, jobbra-balra dőltünk a nevetéstől. Cukkoltuk egymást, és bolondítottuk a hozzánk csapódó ismeretleneket. Ha buliztunk, akkor hajnalig tartott a parti.

Ezer éve nem volt ilyen élményem. A reggeli üdeség eleve csak komótosan, a kávémat lassan szürcsölve érkezik (ha érkezik), miután

négy éve csak foszlányokban alszom ki magam korán kelős gyermekem miatt.

Pont ugyanilyen rég nem lazultam strandon sem, hiszen manapság inkább naptejezek, sapkát adok, karúszót tukmálok és figyelek. Ha lehetne, szemeket növesztenék mindenhova, hogy mindig lássam legalább egy szemmel. Persze ez is egy vidám időszak, ami nem tart örökké. Imádom, a homokos parton ücsörgést és várépítést, az önfeledt labdázást és a fiam boldog nevetését, amikor sikítva menekülök a fröcskölése elől (játékból, hiszen már csurom vizes vagyok három órája). Ahogy szeretem a nyugodt, férjemmel borozgatós estéket is, miután az egész napi lubickolás után sikerül egyetlen meseolvasással elaltatni a kicsit. Szinte fel sem tűnik, hogy mennyire más ez a kikapcsolódás, ahol nem csak mi, felnőttek lazulunk. 

Idén ősszel úgy alakult, hogy a barátaink gyerekmentes, wellnesses pihenést szerveztek, ahová mi is csatlakoztunk – és kiderült, hogy igazán szükségem volt rá, sokkal jobban, mint azt gondoltam. Egyrészt kell egy-egy felnőtt társaságban eltöltött este vagy hétvége, hogy ne szűküljön be az életem, másrészt az élmény tökéletesen hozta a régi idők baráti utazásainak érzéseit.

Hogyan nyaralnak az „elszabadult” szülők?

A pénteket kivettük, így már reggel elindultunk Gyulára, ahova éppen ebédidőben érkeztünk meg. Miután nem kifestőkönyvvel és az evőeszközökből várat építve költöttük el ebédünket, maradt időnk kávézgatni is. Amint átvettük a szállást, azzal a lendülettel bedőltünk az ágyainkba – aludni! Ösztönös volt, azt hiszem, hogy az alváshiány pótlásával kezdtük a hétvégét. Pár órányi pihe-puha durmolás és egy kis délutáni pezsgőfürdőzés, infraszaunázás után megérkezett a csapat többi tagja, és összekapva magunkat megindultunk a békéscsabai buszhoz, hogy átrobogjunk egy fantasztikus hangulatú koncertre. Rúzsa Magdi olyan átható energiával énekelt a színpadon, hogy szinte egymaga feltöltötte a tánctéren mozgó tömeget. A belőle és zenekarából áradó életöröm átjárt minket is. A zene és a tánc megalapozta a hétvégénk hangulatát.

Miután a gyulai várat és az Almásy-kastély látogatóközpontját megnéztük tavaly a fiunkkal (sok ponton interaktív, szuper program kisgyerekkel is), idén tényleg csak a lazulásra összpontosítottunk. Így alakult, hogy a szombat nagy részét a várfürdőben töltöttük. Csúszdáztunk, sodrómedencéztünk, a fiúk ugráltak a palánkról, aztán hosszú órákra kiültünk a szabadtéri, olajosnak tűnő gyógymedencébe. Az idősebb fürdőzők halkan beszélgettek, páran behunyt szemmel élvezték a víz selymes simogatását, mi meg hangosan röhögtünk egymás százszor hallott és vadi új sztorijain. Olykor körbenéztem, vajon zavarjuk-e a fürdőközönséget, de inkább mosolygó fülelőket fedeztem fel, akik

szépen lassan körénk gyűltek, hogy a lepattanó örömfoszlányokat el-elkapják.

Szétázott ujjakkal és kisimult idegekkel indultunk újra az esti mulatság helyszínére. A zenével keveredő hangzavar miatt kiabálva beszélgettünk életről, elvekről, világlátásról, vallásról, kultúráról, sorozatokról, filmekről, politikáról, gyereknevelésről és a legbanálisabb témákról, amíg el nem kezdődött az aznap esti Halott pénz-koncert. Azt is végigtáncoltuk.

Vekerdy Tamás már évekkel ezelőtt összefoglalta a mi idei őszi hétvégénknek eredményét, amikor arról írt, hogy a kipihent anya és apa, akik jól érzik magukat a bőrükben, a gyerekük számára rendkívül fontosak. Olykor

valóban meg kellett szabadulnunk a gyerekünktől, hogy kitáncolhassuk magunkból a hétköznapi feszültségeket,

kiröhöghessük a belünket, kulturáltan szórakozzunk, és manapság közkedvelt szóval élve: kiventilálhassuk a felgyülemlett feszültséget.

Azért is, hogy amikor hazatérünk, újra szívhassa a vérünket és rághassa a húsunkat ez a kis tündérbogár csoda.