Lánchíd-játék, temperacsúszda meg a bálna: játszótereket ajánlunk, ahol szülőként is jól érezheted magad

Játszóterek tekintetében jól el van látva hazánk nagy alkotókkal, szinte úton-útfélen belebotlani olyan egyedi, kézműves játszóterekbe, amelyek beindítják a gyerekek fantáziáját és kapcsolódnak valamiként a helyhez vagy annak múltjához, így a szülőt mesélésre, a gyerekeket szerepjátékra ösztönzik. A héten éppen a tizenkettedik kerületben adtak át egy reformkort idéző játszóteret, amiben nem kellett csalódnunk.

Egy szép korszak 

A Hollósy Simon utcában nyílt játszótér azért is izgalmas, mert a már jól ismert Lánchídat is megjeleníti, amit nagyon élveznek a gyerekek, kifejezetten szeretik kicsiben, birtokbavehetően megtapasztalni azokat a nagy építményeket, amelyeket már ismernek. Ráadásul nagyon logikus formában jelenik meg a híd: egyensúlyozóként. Mindenki ismerheti saját gyerekkorából e játékszert: felülről függesztett láncok tartják a vízszintes rönköket, azokon kell végigmenni, miközben azok ide-oda mozognak.

Adja magát Lánchídként ez az eszköz, és egyértelmű az összefüggés a gyerekek számára is.

Okos szülők el is tudják mesélni, hogyan lehet hidakat építeni, milyen fajtái léteznek.

A hajó is mindig népszerű a játszótereken, itt konkrétan a Kisfaludy-gőzhajó jelenik meg, amelynek mindkét lapátkereke mókuskerékként szolgál. Az ilyen terekre jellemző, hogy rengeteg bizgerálni való van a megjelenített gépeken, ezúttal a szokásos kormánykeréken és távcsőn túl a hajófenéken egy elég komoly fogaskerék-rendszerre bukkantunk, amit tekergetni lehet.

További, fontos eleme a játszótérnek egy gőzmozdony, ami a fogaskerekű 1874-es elindulására utal, egyébként ez volt Európában a harmadik ilyen jellegű jármű, ekkor vált a Normafa környéke is a budapestiek kedvelt kirándulóhelyévé.

Az ilyen jellegű, tematikus játszóterek tervezése során gyakori, hogy kikérik a környékbeli lakosok véleményét, hiszen ők fogják használni a helyet. Ez most is így történt, s ennek mentén lett kisebb, áttekinthetőbb a tér, illetve törtek fel négyszáz négyzetméternyi betont az eredeti parkból. Összesen ezerötszáz négyzetméternyi zöld felület újult meg, több mint háromezer-ötszáz évelőt, cserjét és nyolc fát létesítettek, miközben a meglévő fákat sem vágták ki. 

Körben az angyalok ülnek...

Másik nagy kedvencünk a Weöres Sándor születésének századik évfordulójára épült Bóbita irodalmi játszótér a tizenharmadik kerületi Radnóti Miklós Művelődési Központ kertjében. Ez a költő íróasztalát (és képzeletét) eleveníti meg hatalmas méretben: a mászókát ceruzatartó, ecsetek, tollak, kréták kuszasága alkotja, a csúszda temperás tubusból kifolyó festék.  A grandiózus tintatartót az én gyerekem hajónak nézte – talán, mert nem látott még ilyet –, de azt már felfedezte, hogy a homokozó festékes palettát formáz, az óriási mókuskerék a hegyező, a padok ceruzaforgácsok.

Eközben a Weöres Sándor Bóbita című versét ábrázoló szobrok is felbukkannak itt-ott: békák, sáskák, csigák, malacok, és maga a táncoló Bóbita, illetve egy hatalmas pitypang-szobor.

Gyakorlatilag beleírták a verset a térbe, amit jó is itt mondogatni, mutogatni a gyereknek.

Mint megtudtam, az alkotók mindig fontosnak tartották azt, hogy a játszótér kapcsolatok születését segítse elő. Ezért is van, hogy itt a padok adják a tér középpontját, szemben szokásos elhelyezéssel, amelynek során jellemzően a perifériára kerülnek. Itt a szülők eleve egy kupacban vannak, a tér is kicsi, nem kell folyton a gyereket követni, van idő ismerkedni, beszélgetni. 

Nagyon szeretjük, hogy – mint a jó gyerekszínházi előadásoknál – ezeken a helyeken is vannak apró kikacsintások vagy nyíltabb odafordulások a szülők felé. Egyik kedvencünk a Bóbita játszótéren a hatalmas ceruzán a grafit keménységét jelölő felirat: „2B or not 2B”.

Arcok a játszók mögött

„A tér egyértelműen hat arra, aki benne van” – vallja a társaság filozófiájáról az egykor néprajzszakot végzett Kocsis Csaba, a műhely egyik alapító tagja. – „Fontosnak tartjuk, hogy inspirációt, ihletet adjunk a gyerekeknek a közös játékra egymással, illetve interakcióra a szülőkkel, legyen az beszélgetés, együtt indított fantázia, játék vagy mese.

A terek szándékaink szerint befolyással lesznek arra, milyen felnőttekké válnak a gyerekek.

Míg egy gyerek önmagában is élményként élheti meg az eszközöket, további lehetőségek nyílnak, ha a szülők, nagyszülők átadják tudásukat.”

Eredetileg fafaragó szakkörként, egy népfőiskolán indult a műhely története. Először 1991-ben építettek játszóteret Nemesgulácson, aztán kinőtt egy baráti társaság, akik megvásárolták több mint húsz éve az Ilona-malmot Kapolcson. Részben ebben az épületben éltek és dolgoztak. Az első, nagyobb szabású munkájuk a szentendrei skanzenben volt, ahol Herczeg Ági és Szűcs Gábor készítették el a terveket. Ezután 2001-ben Kő Boldizsár (akivel készítettünk mi is interjút, amit itt találtok) kérte fel őket a Zöld Péterben való együttműködésre, ahol a cetet, a napházat, és a padokat készítették el – ez volt az első tematikus mesejátszótér az országban. Itt ismerkedtek meg azzal a szobrász baráti körrel, amellyel azóta is folyamatos az együttműködésük. A Pikó Viola és Takács Eduárd tájépítészek által fémjelzett, több mint húsztagú csapat elég sokrétű szempontból közelít a munkákhoz: például Zsuponyó Bea pedagógus, Kocsis Csaba néprajzos, Gerstenkorn Román pedig szobrászművész.

Az idők során számos elismeréssel gazdagodtak, a legjelentősebb talán a 2014-es Év Tájépítésze Díj két kategóriájában: a közönség is őket választotta, illetve elnyerték a Tájműves különdíjat is, aztán megkapták a Magyar Termék Nagydíjat.

Óriások szabadultak el – nem csak a fővárosban

Lényegében véve hatalmas játékokat, egyben óriásszobrokat kreálnak szerte az országban. Fantasztikus például a Mikádó játszótér Balatonfűzfőn, amit nemhiába neveztek el a népszerű játék után: olyan, mintha össze-vissza esett pálcikákat látnánk, ezek mégis egy függőhidat, egyensúlyozó játékokat, drótkötélpályát, és kötélhintát alkotnak. Hasonló ötleten alapul a Cerka-firka is a Gellért-hegyen, ahol az összevissza ceruzák alkotják a mászókát.

Híres munkájuk még a Kölyökdzsungel beltéri játszóház a Veszprémi Állatkertben, ami egy többszintes esőerdőt mutat be a lombkoronától az avarig. Békéscsabán az Óriások konyhája nevű játszóterük emlékezetes, ahol adta magát a téma: a kolbász.

Itt az asztal egy vágódeszka, illetve húsdarálót, töltőt, füstölőt formázó játékokat építettek, és persze a kerítés is kolbászból van!

Szintén népszerű munkájuk a budai Margaréta, a Budakeszi Vadaspark játszótere, a hévízi Buba éneke, ami Weöres Sándor Ó, ha cinke volnék kezdetű versét jeleníti meg, de imádjuk a szegedi sakkos játszóteret is, ami szépen mutatja az élményközpontú tervezés lényegét, segít bevonódni egy valóstól eltérő játékvilágba.

Telipakolták az évek során a legnagyobb állatkerteinket: kedvencünk a budapesti intézményben a Korallzátony nevű játszótér óriásbálnája, amire halakon lehet felkapaszkodni, és egy egész alagútrendszerben veszhetnek el a gyerekek. A jászberényi állatkertnél Kelet-Ázsia a megjelenített helyszín, Győrben Dél-Szudán, a veszprémi állatkertben pedig a szavanna. Itt egy valódi, árverésen vett kisrepülőt helyeztek el nyolc méter magasra, onnan lehet lecsúszdázni. Olyan jól sikerült ez a hely, hogy az állatkertnek meg kellett változtatni a játszótér megközelítésének útvonalát, korábban ugyanis a kassza után rögtön oda lehetett menni, és a szülők panaszkodtak, hogy a gyerekeket szinte már nem is érdeklik az állatok...

Fotók: Ilona-malom Műhely