Eső után szivárványbaba – Egy vetélést követő babavárás története

Család

Eső után szivárványbaba – Egy vetélést követő babavárás története

Szivárványbabának a mai szóhasználat szerint azokat a babákat nevezik, akik egy magzat elvesztését követően érkeznek a családba, éppen úgy, mint vihar után a szivárvány, szomorú, traumatikus élmény után egy ragyogó ajándék. Dorottya egy tündéri „szivárvány” kisbaba boldog édesanyja. Az ő története nem egyedi, ahogy ez számára is kiderült az idők során. A szakemberek szerint nagyon fontos, hogy e vetélések traumáját megfelelően feldolgozzák a kismamák, hiszen ez befolyásolhatja a következő várandósságot és a később születő gyermekkel való kapcsolatot is.

A huszonhét éves Dorottya számára a 2020-as év olyan volt, mint egy hullámvasút. Örömök és bánatok, remények és csalódások váltották egymást az életében. „Mindig is fiatalon szerettem volna anyuka lenni, legkésőbb huszonhat-huszonhét évesen, persze akkor, ha megtalálom azt a férfit, akivel ezt megvalósíthatom. Jött is a szerelem, és kezdetektől téma volt, hogy pár év múlva szeretnénk gyereket. Aztán eljött az a pillanat, amikor kimondtuk: most már jöhet a baba. Peti eljegyzett, és számomra is hihetetlen, de két hét múlva már furán éreztem magam. Biztos voltam benne, hogy nem vagyok terhes, a teszt mégis pozitív lett. Nagy volt az öröm, teljesen a babára koncentráltam.”

A következő hetek némi orvoshoz járással és a tervezgetés jegyében teltek. Ott volt a szikhólyag, az embrió elkezdett fejlődni, Dorottya már azt is tervezgetni kezdte, hol fog majd szülni, milyen lesz a gyerekszoba, folyamatosan ebben élt, közben dolgozott, személyi edzőként az edzéseket is visszafogta. „A hetedik héten elkezdtem görcsölni, vérezgetni, és a babát héthetes helyett hathetesnek mérték, de azt mondták, nincs baj, kaptam progeszteront. Egy hét múlva megint jöttek a görcsök, pecsételő vérzés. Bementünk a kórházba, csak a magam megnyugtatására, és akkor jött a döbbenet. Nem volt szívhang. A szívemben babát vártam, itt meg arról beszéltek, hogyan vetnek véget a terhességnek. Iszonyatos fájdalmat éreztem, ráadásul mindez a születésnapomon történt.”

A babavárásból hirtelen tragédia lett, Dorottya fizikailag és lelkileg is összetört. Elment egy gyászterápiás szakemberhez. Ott kiderült számára, hogy teljesen érthető a fájdalma, hiszen bármilyen korai is a terhesség, a baba elvesztése olyan, mintha egy szerettünket veszítenénk el. „Amikor elkezdtem beszélni erről, kiderült, hogy milyen sok nő megy keresztül ugyanezen, persze nem teszik ki a Facebookra. Addig

úgy éreztem, hogy selejtes vagyok, nem sikerült kihordanom a terhességet, lelkifurdalásom volt,

időbe telt, mire rájöttem és elfogadtam, hogy nem tehetek róla. Annak is utánamentem, hogy van-e fizikai dolog emögött. Kivizsgáltattam magam és kiderült, hogy van egy olyan génmutációm, ami okozhat vetélést.”

Dorottya biztos volt benne, hogy mielőbb anyuka szeretne lenni, mégis nagyon meglepte, amikor a veszteség után alig két és fél hónappal megfogant a kisbaba. Sok izgalommal járt ez a várandósság. Újra jöttek az első terhességnél tapasztalt tünetek. Hónapokig feküdt, végig izgult, de szerencsére szépen fejlődött a baba. A sok viszontagság után megszületett Izabella Róza, és a család azóta is úszik a boldogságban.

Az utóbbi években terjedt el a címben szereplő szimbolikus kifejezés  (elkülönítendő az ezoterikus irodalomban használt „szivárvány-gyermek” kifejezéstől!), és dr. Gáti Ágnes pszichoterapeuta szerint egy nagyon összetett  kérdéskört takar. A várandósság első három hónapjában sajnos gyakori a babák elvesztése. Nem véletlen, hogy ilyenkor még nem is nagyon jelentik be a családnak és az ismerősöknek a hírt, és a köztudatban is az van, hogy az első trimeszterben még gyakran megszakadhat a terhesség.

Az ilyen típusú veszteség feldolgozásának is sokféle útja van, ez nagyban személyiségfüggő. Vannak, akik látszólag „simán” túllépnek egy spontán vetélésen, mint egy biológiai eseményen, és minden gond nélkül vállalják a következő babát. A szakember szerint fontos azonban, hogy a szülők képesek legyenek szembenézni a veszteséggel,

sirassák, gyászolják el a meg nem született babát.

Ebben akár közös rituálék, gyertyagyújtás, szimbolikus búcsú is segíthetik őket. Minderre azért van szükség, hogy a következő várandósságra, s főként a megszülető gyermekre ne terhelődjön rá a feldolgozatlan veszteség fájdalma. A pszichológia „helyettesítő gyermeknek” nevezi azt a jelenséget, amikor a testvér halálát követően kimondva vagy kimondatlanul a megszülető gyermeknek kell az elhunyt után maradt űrt, elvárásokat betölteni. Elképzelhetjük, hogy ez milyen hatással van a gyermek személyiségfejlődésére, s főként identitásának kialakulására. Híres személyek között is akadnak példák. Salvador Dalit például a szülei a meghalt bátyja reinkarnációjának tartották, vagy Vincent Van Gogh, aki halva született bátyja nevét kapta.

Annak számos jele lehet, hogy nem sikerült a feldolgozás, az alvászavaron, a szorongáson át egészen a poszttraumás stresszig. Szerencsés, ha ilyenkor felkeresünk egy szakembert, aki segít az elakadt gyászmunkában.

A pszichoterápiás gyakorlatban nem ritka, hogy a feldolgozatlan, letokolt gyász éveken át megakadályozza az újabb fogantatást, hogy megérkezhessen a következő baba. Az is egy nagyon fájdalmas forgatókönyv, amikor a mélyben változatlanul meghúzódó és nem feldolgozott veszteségre a megszületett gyermek jelenlétével tudattalanul állandóan emlékezteti a szülőket, s

a nem megélt, tabuként kezelt fájdalom negatív érzések, kritika formájában csapódik le az élő gyermeken.

Természetesen még sok más módon is megjelenhet a feldolgozatlan veszteség, ami lényeges, hogy a gyászolás folyamata nem spórolható meg.

Dorottya biztos volt abban, hogy a másodikként fogant kisbaba nem fogja kárpótolni a veszteségért. Nem azért lett, hogy meggyógyítsa a veszteségből, hanem azért, hogy anyukává válhasson. Azt tervezi, hogy a kis Izabella Róza is fog tudni róla, hogy előtte volt már egy másik baba is.

„Nem gondoltam, hogy gyógyír lesz, de valójában meg is gyógyított ez a pozitív szülésélmény. Fontos, hogy lelkileg is feldolgoztam, hogy tudok róla beszélni és rengeteget tanultam az egészből. Egész másképp látom a dolgokat. Írtam róla egy Insta-posztot, és azóta számtalan nőismerősöm jelezte, hogy hasonló dolgokon ment keresztül. Elmondták, mennyi erőt adott nekik, hogy erről beszéltem.

Számomra az a tanulság, hogy

nagyon fontos, hogy ne legyen tabu ez a téma, mert minden negyedik felismert várandósság vetéléssel ér véget.

Ha nem beszélünk róla, még nagyobb lelki sérülést okozhat, és lehet, hogy van, akinek már nincs ereje bevállalni egy újabb terhességet.”

 
X
Már követem az oldalt