Eső után szivárványbaba – Egy vetélést követő babavárás története

Család

Eső után szivárványbaba – Egy vetélést követő babavárás története

Szivárványbabának a mai szóhasználat szerint azokat a babákat nevezik, akik egy magzat elvesztését követően érkeznek a családba, éppen úgy, mint vihar után a szivárvány, szomorú, traumatikus élmény után egy ragyogó ajándék. Dorottya egy tündéri „szivárvány” kisbaba boldog édesanyja. Az ő története nem egyedi, ahogy ez számára is kiderült az idők során. A szakemberek szerint nagyon fontos, hogy e vetélések traumáját megfelelően feldolgozzák a kismamák, hiszen ez befolyásolhatja a következő várandósságot és a később születő gyermekkel való kapcsolatot is.

A huszonhét éves Dorottya számára a 2020-as év olyan volt, mint egy hullámvasút. Örömök és bánatok, remények és csalódások váltották egymást az életében. „Mindig is fiatalon szerettem volna anyuka lenni, legkésőbb huszonhat-huszonhét évesen, persze akkor, ha megtalálom azt a férfit, akivel ezt megvalósíthatom. Jött is a szerelem, és kezdetektől téma volt, hogy pár év múlva szeretnénk gyereket. Aztán eljött az a pillanat, amikor kimondtuk: most már jöhet a baba. Peti eljegyzett, és számomra is hihetetlen, de két hét múlva már furán éreztem magam. Biztos voltam benne, hogy nem vagyok terhes, a teszt mégis pozitív lett. Nagy volt az öröm, teljesen a babára koncentráltam.”

A következő hetek némi orvoshoz járással és a tervezgetés jegyében teltek. Ott volt a szikhólyag, az embrió elkezdett fejlődni, Dorottya már azt is tervezgetni kezdte, hol fog majd szülni, milyen lesz a gyerekszoba, folyamatosan ebben élt, közben dolgozott, személyi edzőként az edzéseket is visszafogta. „A hetedik héten elkezdtem görcsölni, vérezgetni, és a babát héthetes helyett hathetesnek mérték, de azt mondták, nincs baj, kaptam progeszteront. Egy hét múlva megint jöttek a görcsök, pecsételő vérzés. Bementünk a kórházba, csak a magam megnyugtatására, és akkor jött a döbbenet. Nem volt szívhang. A szívemben babát vártam, itt meg arról beszéltek, hogyan vetnek véget a terhességnek. Iszonyatos fájdalmat éreztem, ráadásul mindez a születésnapomon történt.”

A babavárásból hirtelen tragédia lett, Dorottya fizikailag és lelkileg is összetört. Elment egy gyászterápiás szakemberhez. Ott kiderült számára, hogy teljesen érthető a fájdalma, hiszen bármilyen korai is a terhesség, a baba elvesztése olyan, mintha egy szerettünket veszítenénk el. „Amikor elkezdtem beszélni erről, kiderült, hogy milyen sok nő megy keresztül ugyanezen, persze nem teszik ki a Facebookra. Addig

úgy éreztem, hogy selejtes vagyok, nem sikerült kihordanom a terhességet, lelkifurdalásom volt,

időbe telt, mire rájöttem és elfogadtam, hogy nem tehetek róla. Annak is utánamentem, hogy van-e fizikai dolog emögött. Kivizsgáltattam magam és kiderült, hogy van egy olyan génmutációm, ami okozhat vetélést.”

Dorottya biztos volt benne, hogy mielőbb anyuka szeretne lenni, mégis nagyon meglepte, amikor a veszteség után alig két és fél hónappal megfogant a kisbaba. Sok izgalommal járt ez a várandósság. Újra jöttek az első terhességnél tapasztalt tünetek. Hónapokig feküdt, végig izgult, de szerencsére szépen fejlődött a baba. A sok viszontagság után megszületett Izabella Róza, és a család azóta is úszik a boldogságban.

Az utóbbi években terjedt el a címben szereplő szimbolikus kifejezés  (elkülönítendő az ezoterikus irodalomban használt „szivárvány-gyermek” kifejezéstől!), és dr. Gáti Ágnes pszichoterapeuta szerint egy nagyon összetett  kérdéskört takar. A várandósság első három hónapjában sajnos gyakori a babák elvesztése. Nem véletlen, hogy ilyenkor még nem is nagyon jelentik be a családnak és az ismerősöknek a hírt, és a köztudatban is az van, hogy az első trimeszterben még gyakran megszakadhat a terhesség.

Az ilyen típusú veszteség feldolgozásának is sokféle útja van, ez nagyban személyiségfüggő. Vannak, akik látszólag „simán” túllépnek egy spontán vetélésen, mint egy biológiai eseményen, és minden gond nélkül vállalják a következő babát. A szakember szerint fontos azonban, hogy a szülők képesek legyenek szembenézni a veszteséggel,

sirassák, gyászolják el a meg nem született babát.

Ebben akár közös rituálék, gyertyagyújtás, szimbolikus búcsú is segíthetik őket. Minderre azért van szükség, hogy a következő várandósságra, s főként a megszülető gyermekre ne terhelődjön rá a feldolgozatlan veszteség fájdalma. A pszichológia „helyettesítő gyermeknek” nevezi azt a jelenséget, amikor a testvér halálát követően kimondva vagy kimondatlanul a megszülető gyermeknek kell az elhunyt után maradt űrt, elvárásokat betölteni. Elképzelhetjük, hogy ez milyen hatással van a gyermek személyiségfejlődésére, s főként identitásának kialakulására. Híres személyek között is akadnak példák. Salvador Dalit például a szülei a meghalt bátyja reinkarnációjának tartották, vagy Vincent Van Gogh, aki halva született bátyja nevét kapta.

Annak számos jele lehet, hogy nem sikerült a feldolgozás, az alvászavaron, a szorongáson át egészen a poszttraumás stresszig. Szerencsés, ha ilyenkor felkeresünk egy szakembert, aki segít az elakadt gyászmunkában.

A pszichoterápiás gyakorlatban nem ritka, hogy a feldolgozatlan, letokolt gyász éveken át megakadályozza az újabb fogantatást, hogy megérkezhessen a következő baba. Az is egy nagyon fájdalmas forgatókönyv, amikor a mélyben változatlanul meghúzódó és nem feldolgozott veszteségre a megszületett gyermek jelenlétével tudattalanul állandóan emlékezteti a szülőket, s

a nem megélt, tabuként kezelt fájdalom negatív érzések, kritika formájában csapódik le az élő gyermeken.

Természetesen még sok más módon is megjelenhet a feldolgozatlan veszteség, ami lényeges, hogy a gyászolás folyamata nem spórolható meg.

Dorottya biztos volt abban, hogy a másodikként fogant kisbaba nem fogja kárpótolni a veszteségért. Nem azért lett, hogy meggyógyítsa a veszteségből, hanem azért, hogy anyukává válhasson. Azt tervezi, hogy a kis Izabella Róza is fog tudni róla, hogy előtte volt már egy másik baba is.

„Nem gondoltam, hogy gyógyír lesz, de valójában meg is gyógyított ez a pozitív szülésélmény. Fontos, hogy lelkileg is feldolgoztam, hogy tudok róla beszélni és rengeteget tanultam az egészből. Egész másképp látom a dolgokat. Írtam róla egy Insta-posztot, és azóta számtalan nőismerősöm jelezte, hogy hasonló dolgokon ment keresztül. Elmondták, mennyi erőt adott nekik, hogy erről beszéltem.

Számomra az a tanulság, hogy

nagyon fontos, hogy ne legyen tabu ez a téma, mert minden negyedik felismert várandósság vetéléssel ér véget.

Ha nem beszélünk róla, még nagyobb lelki sérülést okozhat, és lehet, hogy van, akinek már nincs ereje bevállalni egy újabb terhességet.”

Ajánljuk még:

Elég a moralizálásból! Mi így küzdünk ésszel a képernyőmérgezés ellen
Családilag van tele a hócipőnk a moralizáló, a jótanácsok aranyesőjét szóró „szakértői véleményekkel” a képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban. Eszembe nem jutna recepteket felírni másoknak, cserébe megmutatom, mi hogyan próbáljuk elkerülni a túlzások csapdáját, hogy a gyerekek is, mi is túléljük valahogy képernyőmérgezés nélkül.