Család

Apák napja

„A gyereknevelés olyan, mint a gumis lepedő összehajtogatása” – interjú Lukács-Nagy Ádámmal

Kétségtelenül apaforradalom zajlik, és ennek ékes bizonyítéka, hogy már mémek formájában is jelen van a közösségi oldalakon. Egy facebook-oldal, az Apu megengedte bejegyzései pontosan és humorosan világítanak rá az apaság minden örömére és dilemmájára, közben egy olyan férfi képét mutatják, aki teljes mértékben részt vesz a gyereke életében. Interjú a szerzővel, Lukács-Nagy Ádámmal.

Hogyan született mémoldalad az apaságról?

Apaként elkezdtek érdekelni a gyerekneveléssel kapcsolatos témák, de nem találtam kifejezetten apáknak szóló felületet. Nincs családi tematikájú oldal, ahol akár a gyereknevelés, akár a párkapcsolatok a férfiak szemszögéből vagy nekik címezve jelennének meg. Közben azt tapasztaltam, sok minden történik otthon, amit el lehetett viccelni, mémesíteni. Valahogy így indult az oldal, és most egy jó hobbi, amit nagyon élvezek. 

A másik, ami feltűnt, hogy persze, akad itt-ott néhány érdekes cikk, fontos tartalom, de

nincs apás közösség.

Míg az anyák kialakítottak nagyon jó, informatív, egymást segítő csoportokat, ezek hiánya erős piaci rés a mi oldalunkon. Végülis valami ilyesmit szerettem volna magunknak, ha nem is teljesen tudatosan. Most már a követők is hoznak ide vicces sztorikat a gyerekekkel kapcsolatban, és persze, anyák is bekapcsolódtak, illetve népszerű téma a házasságban működő dinamika, azt nagyon jól ki lehet cifrázni. Nyilván egy ilyen, férfiasabb közegben a humor és a nyers őszinteség nagyobb teret kap, de mindezt a nők is szeretik.

apu-megengedte-az-apasagrol

 

A házassággal kapcsolatban nem alakul ki túl sztereotip kép a nőkről és a férfiakról az oldalon? Az ezzel kapcsolatos humor könnyen tévedhet ingoványos talajra.

Valóban megvan ennek a veszélye, de a szélsőséges különbségekre lehet igazán rájátszani, s nevetni azokon. Részben a követők is alakítják ezt, nekik is vannak történeteik, poénjaik. De valóban, egy-egy tartalom kapcsán komoly beszélgetéseket folytatunk a feleségemmel, hogy ki lehet-e ezt így tenni, vagy másként kellene megfogalmazni. Előfordul, hogy valaki véresen komolyan veszi a képeket, és megsértődik, de ez ritka. A legtöbben értik, hogy ez csak vicc, és a valóság bonyolultabb. Alapvetően az a jellemző, hogy az egyes témák kapcsán tartalmas, kulturált beszélgetés alakul ki. A két kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt másfél év alatt hány embert kellett kitiltani.

 

Azt látni az oldalon, hogy hiába viccekből áll, nagyon pontosan láttatja a gyereknevelés emocionális részét, s felmerülnek olyan témák is, minthogy a gyereknek az anya a fontosabb, és ezzel nyilván nehezebb megküzdeni apaként. 

Igen, de elég gyakori, hogy a gyerek első szava mégis az apa. Nálunk is így volt. Szerintem ez onnan ered, hogy apa általában nincs otthon, dolgozik, így őt lehet várni, jön este, és a nyakába lehet ugrani.

Ebből fakadhat az igény, hogy apát meg kell szólítani.

Az anyát kevésbé szükséges, hiszen ő mindig ott van. Az apa felé más típusú rajongás irányul, koncentráltabb.

Az apák nagyobb mértékben vesznek részt főleg a csecsemők, kisgyerekek életében, mint korábban, így az ezzel kapcsolatos humor egy felfedezetlen, gazdag terep, az apa-fia viccek vagy sztorik inkább az iskolás kortól kezdődtek, arról kevés van, hogyan viselkedik egy apa a játszótéren vagy pelenkázás közben. Tehát most tobzódni lehet az új helyzetekben.

Szerinted egy apa például szívesen maradna otthon annyit a gyerekkel, mint egy anya?

Nehéz kérdés, mert a koronavírus miatti lezárások felerősítették az otthon maradás igényét, sokan vannak ma is home office-ban, szívesen dolgoznak napközben a család közelében, ha tehetik. Én is így vagyok ezzel, főképp azért, mert nekünk nincs sok segítségünk, az édesanyám a nagymamámat ápolja, aki már nem tudja ellátni magát, ráadásul az agglomerációban laknak, tehát nem olyan közel, az anyósom pedig Debrecenben él. A sógoromék szoktak segíteni, de nekik is megvan a maguk élete, egyszóval sokat vagyunk a gyerekkel, főképp a feleségem, és ez nyilvánvalóan nagyon fárasztó. Érzem én is, ha csak én vagyok vele egy fél napot, hogy az anyáknak ez valóban nemcsak egy főállás, hanem  huszonnégy órás munka. De hiába akarok, nem tudok segíteni, mert éjszaka engem elküld a gyerek, csak anya kell neki. Így aztán azt tudom tenni, hogy ha sokat fent voltak, délelőtt hagyom a feleségem aludni, és vigyázok én a kicsire. Szerencsére magánvállalkozásban, építészként rugalmas az időbeosztásom, megtehetem ezt, de azt nem tudom, hogy lehet ezt nyolc órás munka mellett is csinálni. 

Régen mindig azt mondták, hogy egy apa nem nagyon tud kapcsolódni a csecsemő gyerekhez. Neked ez mennyire sikerült?

Szerintem jól, tudatosan figyeltem erre, sőt, úgy alakult, hogy az aranyóra egy része is az én mellkasomon zajlott. Ugyanis császármetszéssel született a kisfiam, ezért az első bőrkontaktus nekem jutott.

apu-megengedte-interju-az-apasagrol

Lukács-Nagy Ádám

Óriási segítséget jelent a gyerek és az anya szempontjából is az apás szülés. Milyen élmény volt ez neked?

Majdnem végig ott lehettem, de életem legstresszesebb napja volt. Nagy hercehurca alakult ki, egy napig bent feküdt előtte a feleségem, aki nagyon szeretett volna természetesen szülni, nehezen élte meg, hogy császárra lesz szükség. Eredetileg otthonszülést terveztünk, ami ellen eleinte tiltakoztam, de nagyon felkészültünk rá, beszéltünk bábákkal, láttuk, hogy ha tényleg minden rendben van és minden feltétel teljesül, akkor kockázatmentes. Annyira körüljártunk, hogy én már biztonságosnak éreztem, és egy nagyon szép élményt képzeltünk el. Erre jött a hidegzuhany, hogy mégcsak nem is kórházas szülés, hanem császármetszés szükséges.

Akkor és ott nem tehettem mást, csak többször is elmondtam, szinte mantráztam a feleségemnek, hogy biztonságban vannak, a legjobb kezekben, és azt tesszük, ami a legjobb a babának. Számomra a tehetetlenség érzése volt a legrosszabb, hogy 

nem tudok aktívan segíteni, mert nem vagyok orvos, nem az én testem, nincs ráhatásom a folyamatra.

Kénytelen az ember várni, biztatni a nőt, akit szeret, és próbálni lekövetni, jól van-e ő és a gyerek. Az én érzéseim ambivalensek voltak, egyrészt azt gondoltam, hogy a kialakult helyzetben a kórház a legjobb hely, ahol biztonságban vannak mindketten, másrészt éreztem az ő fájdalmát és teljesen megértettem a vágyát, hogy természetesen szülne, hogy ez számára tulajdonképpen az anyává válás teljes megélését jelenti. Közben aggódtam is, hiszen műtétre volt szükség.

Ha jól értem, ez egy traumatikus élmény volt. Hogyan tudtál segíteni később a feleségednek abban, hogy földolgozhassa?

Nagyon sokat beszélgettünk róla. Az anyáknak ezt a vágyát sokan nehezen értik meg, hallottam olyan esetet is, hogy azt mondta az orvos a kismamának,

ne aggódjon ezt csak annyit jelent, hogy nem maga szül, hanem én.

Ez sajnos ilyenkor betalál, mert az anya szeretné megszülni a gyerekét, a császár elveszi ezt az érzést, nem jó még erre rá is erősíteni. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt helyretette magában, de ha néztünk például egy filmet, amiben előkerült a téma, kiderült, hogy még mindig nagyon fáj neki. Hét hónapig járt végül szülésfeldolgozó terápiára, ennyi idő kellett ahhoz, hogy végleg a helyére kerüljön, ami történt.

Az én szerepem az volt, hogy a nőiesség, az anyaság megélésében segítsem. Attól még, hogy más vette ki a gyereket, az ő testéből nőtt, ő növesztette és ő az anyukája. Persze, minden ember más, van, aki éppen a természetes szüléstől fél és örömmel választja a császárt. Hozzáteszem, a műtét nem könnyű, utána sokáig nem tudott egyedül felülni, sokat kellett segítenem neki felállni, én szolgáltam ki, nehezen mozgott, és ez nyilván nem volt jó érzés neki éppen akkor, amikor egy újszülöttet kellett ellátnia. De nagyon reméljük, hogy a természetes szülés még megadatik a feleségem számára, ugyanis négy gyereket szeretne, ezt már a második randin le is szögezte.

apu-megengedte-interju-az-apasagrol

Lukács-Nagy Ádám és családja

Ezek szerint van olyan, hogy egy férfit ez nem ijeszt meg?

Van, így legalább tudom, mire számíthatok. Egyébként én is ennyit szeretnék. Most már megszoktuk, hogy nem alszunk, elbírjuk még tíz évig. Elképesztő, mennyire átáll az ember, el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen kevés alvással is lehet élni. Ráadásul fél évig közöttük aludt a gyerek. Amikor jött a foga, az egyszerűség kedvéért magunk közé tettük, hogy ne kelljen felkelni. Ez hosszútávon nagyon kényelmetlenné vált sok szempontból, így vissza kellett szoktatnunk az ágyába. 

apu-megengedte-az-apasagrol

 

Voltak elveitek, amiket aztán feladtatok? 

Persze, például nagyon próbáltunk nem adni neki cumit, aztán meg nagyon próbáltunk adni neki cumit, csak hagyja abba a sírást, de olyan ívben köpte ki többszöri próbálkozásra is, hogy sajnos ez nem jött össze.

Elég hamar felad az ember egy-két elvet, csak hadd aludhasson.

Teljesen más a valóság, mint ahogy az ember azt valaha is elképzelte.

Sok apa érzi úgy, hogy a fürdetés az ő kapcsolódási lehetősége a kisbabához és arra igyekszik hazaérni mindenképpen. Neked mik voltak ezek a pontok?

Nem alakultak ki ilyenek konkrétan, igyekeztem mindenben részt venni. Szoktam fürdetni, mesét olvasni. Egy időben el tudtam altatni én is a hordozóban vagy akár a mellkasomon, de mostanra sajnos elvesztettem ezt a képességem. Másfél éves, és most nagyon anya kell neki. 

Sokak szerint a gyerekistenek korát éljük, olyan erősen rákoncentrálunk erre, hogy már tanfolyama van a hordozásnak is, és vérre menő viták alakulnak ki az igény szerinti hozzátáplálásról. De az apaforradalom is részben ennek köszönhető, te mit gondolsz erről?

Tudatosabban élünk, a táplálkozásunkat, a pénzügyeinket, az egészségünket, az edzésünket és a fogyasztásunkat illetően is. Logikus, hogy az egész születés, a kisbaba gondozása és a gyereknevelés is a fókuszban van. Magát az életet szeretnénk jobban élni, és annak része az, hogy a gyerekeinkkel több időt töltsünk.

Te mit hoztál otthonról, neked milyen apaképed volt?

Bonyolult. Két vezetéknevem van, ugyanis a szüleim szakítottak, mielőtt kiderült, hogy édesanyám várandós velem. Édesapám támogatta, de csak havonta egyszer látogatott meg, nem kerültünk igazán közel egymáshoz. Aztán öt éves koromban jött apa, aki felnevelt, én őt hívom apának. Közben tizenkét éves koromtól el is maradt édesapám, lett felesége, gyereke, saját családja, és eltűnt sok időre. Tizenöt évvel később találtuk meg újra egymást. Elkezdtem cross-fitezni, és pont a nagybátyámba sikerült belefutnom. Akkor újra felvettük a fonalat nagymamámmal és apámmal is. Eleinte nem lett sokkal szorosabb a kötelék, egyszer-kétszer találkozunk évente, inkább a nagybátyámhoz kerültem közelebb, hiszen vele hetente háromszor edzettünk. Viszont most, hogy megszületett az unoka, próbálnak erősebben részt venni az életünkben, aminek nagyon örülünk.

apu-megengedte-az-apasagrol

 

Mindez hogyan hatott a te apaságodra?

Valószínűleg az előzményekből eredhet, hogy igyekszem minél többet jelen lenni a fiunk életében. Apukámnál kedvesebb embert nem ismerek, ő egy nagyon pozitív példa számomra. Egyáltalán nem zavarta a jelenlétem, amikor négyéves koromban az életünkbe érkezett, sőt, kifejezetten vonzotta az, hogy látta anyukámat szülőként. Mindent megadott nekünk, az ezzel járó áldozatokat is vállalta. Ugyanakkor ő maga nem szívesen beszélt az érzelmeiről, az ilyen témákat mindig anyámmal vitattam meg. Egyszer szólalt meg csak, amikor még otthon laktam, és volt egy viharos kapcsolatom, ami miatt kiborultam. Akkor rám nézett és annyit mondott, hogy ő nem szokott beleszólni a dolgaimba, de ez így nem jó. És akkor kezdtem el sírni. Ma is erősen hat rám ez a történet. Egyszóval nagyon szeretem, és sokat tanultam tőle arról, hogy az ember milyen nőt válasszon az élete társának, és hogyan támogassa őt.

Ajánljuk még:

„Életem lényege: nem hasonlítani” – Marton Évával beszélgettünk

Az élet nagyáriájában nem fordulnak elő hamis hangok, hiszen csak az szólalhat meg, ami igaz és örökérvényű. Marton Éva világhírű szoprán élete és művészete a pleine voix a „tisztán éltem, híven szerettem” akkordjaira íródott, és bár befogadhatatlanul gazdag életművet kínál elemzésre kortársai és az utókor számára, sem művészetében, sem hétköznapi jelenlétében nem találunk benne harmóniaidegen hangokat. Különleges hangjával és egyéniségével mindenképpen, de beszélgetés közben még a pillantásával is tanít: koncentrálni, a fontosat látni, méltósággal őrizni a precízen szabott mércét.