Már az odafelé vezető úton majd kiugrott a szívem, mikor megláttam milyen falvakon robog keresztül a buszunk. Igen erős aggodalom támadt bennem ez utóbbi tény miatt – mármint, hogy nagy társasággal, busszal utaztunk: ez nagy kötöttség a több száz éves francia falvakba vágyó lelkemnek. Érkezés után egy cél lebegett a szemem előtt: visszajutni az öreg faluba. Minden lehetséges eszközt bevetve, méteres hóban ereszkedtem le a faluba, de az minden nehézségért kárpótolt.
A falu szinte teljesen elhagyatottnak tűnt, noha elvileg 280 körüli állandó lakossal rendelkezik. A házaknak csak egy része van felújítva, s valószínűleg azokat is csak hétvégi háznak használják. A faluban van időszakosan nyitva tartó könyvtár, posta és templomok, melyek kívülről is csodálatosak. A szűk utcák hangulata lenyűgöző, mintha évszázadokat mennénk vissza az időben.
A hatalmas kőházak között több méteres magasságban hatalmas hótömeg gyűlik össze. A tetőről lógó jégcsapok nem emberi léptékűek.
A látvány és hangulat egyszerűen a földbe döngöli az embert, aki ott áll a múlt hatalmassága előtt.
Van egy különös érzés bennem mindig, ha akad egy több száz éves múltú épület, melybe lehetőségem adódik bemenni. Az izgatottságtól viszket mindenem, egészen lázba jövök, szinte gyermeki kíváncsisággal bújok át a legszűkebb, legsötétebb nyílásokon is. A felfedezés élménye hajt, s ilyenkor igen nehéz lehet velem szót váltani. Euforikus állapotban lebegek ilyenkor... elhagyott, ismeretlen kastélyok, várak, templomromok, parasztházak között. Így álltam itt is, egy hatalmas elhagyatott parasztház előtt, melynek résnyire nyitott ajtaja mágnesként vonzott magához.
Odabenn vaksötétben bolyongtam, s a fényképezőgép vakuja jelentett csak némi fényt a tájékozódáshoz. Alul fantasztikus kőboltozatos istálló volt valaha, ahol baromfit is tarthattak. Még megvoltak a tyúkketrecek, sőt a falba vájt nyúlólak is.
Egy keskeny lépcső vitt föl az emeletre – egészen elképesztő boltozatok között – a lakókonyhához. A konyha teljesen üres volt, csupán a régi kandalló maradványai álltak, s a kormos, füstös mennyezet. De jó lett volna meglátni a régi berendezést! Az élmény azonban így is fantasztikus volt.
Sokan több száz kilométert is megtesznek egy-egy ígéretes síterepért. Tirol, Svájc, Dél-Franciaország, Ausztria, Erdély, Tátra... szebbnél-szebb vidékek, ahol megannyi kultúra virágzott! Ha már legyőztük a távolságot, miért zárnánk el magunkat a lehetőségtől, hogy megismerjünk egy-egy ilyen gazdag világot? Nem lesz kevesebb az élmény, sőt...
