„Nem szeretem azokat az álláshirdetéseket, amelyekben jó stressztűrő képességű kollégákat keresnek” – interjú Juhász Ágnes pszichológussal

Sokat hallani mostanában a „munkahelyi stressz” kifejezést, de mit jelent ez pontosan?

Stressznek azt szoktuk tekinteni, ami az alkalmazkodási kapacitásunkat túlzottan megterheli. Vagyis szubjektív dolog, kinek mi a stressz, és sok forrása lehet. Mindez egy kiértékelési folyamat során dől el. Az egyén, miután felméri a helyzetet, számba veszi, hogy számára fenyegető-e, tud-e hozzá alkalmazkodni, vannak-e megküzdési módszerei hozzá. Ha ennek a kiértékelésnek az lesz a végeredménye, hogy a helyzet számára túl nagy kihívás, akkor éli át a stresszt.

Mit élünk át ilyenkor fizikailag?

Ezek evolúciósan öröklött jelenségek, szerepük felkészíteni a szervezetet a veszélyre, a küzdelemre. Ilyenkor például hevesebben ver a szívünk, megemelkedik a pulzusunk, a vérnyomásunk. Van, aki elkezd izzadni, másnak kiszárad a torka, remeg, elsápad vagy éppen elpirul. Előfordulhatnak emésztési jelzések, mint amikor görcsbe rándul a gyomrunk, de ritkán hasmenésszerű tünetek is jelentkezhetnek. Ezek azonnali biológiai válaszok, és egy idő után elmúlnak, lecsengenek.

S a stressznek alapvetően megvan az alkalmazkodást elősegítő szerepe, hiszen ha valamitől tartunk, hogy sikerülni fog-e vagy sem, akkor valószínűleg erőfeszítéseket teszünk a jó eredmény érdekében.

Probléma akkor van, amikor tartósan fennáll vagy gyakran visszatér a stresszhelyzet, és nem tudunk vele jól megküzdeni. Ez már okozhat később egészségügyi problémákat. Mindezek mellett jelentkeznek mentális, pszichológiai reakciók is, például a szorongás, az izgalom, a félelem, amelyeknek különböző fokozatai vannak.

Mi a következménye annak, ha rendszeresen, hosszú távon vagyunk kitéve a stresszhelyzetnek?

A krónikus stressz esetében előfordulhat a munkahellyel, az adott szerepünkkel vagy az egész életünkkel való elégedettségüknek a csökkenése, valamint a depresszió kialakulása, de akkor már nagy a baj. Vannak azonban olyan viselkedéses jegyek, amiket lehet, a környezetünk előbb vesz észre rajtunk, mint mi magunkon, s talán még időben. Például amikor idegesek vagyunk, másképp viselkedünk, vagy akár az egészségünkre káros módon csökkentjük a feszültséget, mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a különféle nyugtatók szedése, valójában ezek is megküzdési módszerek, csak azok nem szerencsés változatai. A krónikus stressz megjelenhet úgy is a viselkedésünkben, hogy például gyakrabban hibázunk. Ha megnő a feszültségszint, pontatlanabbul végezzük a munkánkat,

vagy előfordulhatnak apró balesetek, kevésbé tudjuk kontrollálni, koordinálni saját magunkat, vagy az általunk végzett tevékenységet.

De akár a kapcsolatainkban is történhet változás, több konfliktusunk lesz a családtagjainkkal, barátainkkal, a munkatársainkkal, hiszen feszültebben reagálunk minden helyzetben. Tehát a már említett depresszió és a kiégés-szindróma egy végállapot, amit hosszú folyamat előz meg, vagyis érdemes időben foglalkozni vele. Elindulhat például úgy, hogy nagyon sokat tesz bele valaki a munkába, túlfeszíti a húrt, és nem tölti fel a saját erőforrásait, nem figyel a pihenésre. Ez az első szakasz, a túlzott erőfeszítéseké, ami fakadhat külső nyomásból is, például nagyon sok tennivalóból vagy stresszes munkahelyből, de akár belső indíttatásból is, amikor a saját perfekcionista működési módunk, tettvágyunk vagy lelkesedésünk visz bele minket egy olyan spirálba, ami viszonylag gyorsan kimerít minket testileg is, lelkileg is. A kiégésnek ebbe az első szakaszába szinte mindenki eljut élete során, de itt a folyamat még visszafordítható, ha időben észrevesszük.

Hogyan lehet a munkahelyi stresszt jól kezelni?

Fontos, hogy ez nem csak az egyén felelőssége. Lehet a munkahely annyira stresszes környezet, hogy az sem bírja ki hosszú távon, aki egyébként testileg, lelkileg is nagyon fitt. Például ilyen lehet a 16 órás munkanap, amit tartósan nem lehet egészségesen elviselni.

Persze, a stressz valamilyen szinten időről-időre megjelenik egy munkahelyen, hiszen szükség van kihívásokra, olyan feladatokra, amelyek elvégzése kihívás, de az egyén fejlődéséhez vezet.

Viszont a hosszú távon nehéz és embertelen munkafeltételek a szervezet felelősségét képezik. Hogy az egyén mit tud tenni ilyen helyzetben? Egyrészt vannak az úgynevezett megküzdő stratégiák, adaptív és maladaptív változatokkal. Az előző alatt elsősorban azt értjük, ami nem káros az egészségre, sem az egyénnek, sem másoknak nem árt.  A maladaptív esetében pedig ez nem teljesül. Tehát maladaptív például a dohányzás, a drog- vagy az alkoholfogyasztás. Illetve maladaptív lehet az is, ha valaki agresszívan viselkedik, tör-zúz, és így próbálja csökkenteni a feszültséget. Ez az a tipikus jelenség, amikor apát vagy anyát felbosszantották a munkahelyen, mire hazamegy, jól leordítja a gyerekeket, a nagytesó a kistesót, a kistesó meg a kutyát vagy a macskát.

Nem kétséges, melyik a hatékonyabb és egészségesebb…

Igen. Ennek a legegyszerűbb módszere a sportolás vagy az olyan tevékenységek, amelyek elterelik a figyelmünket, és szívesen is végezzük őket, mint a rajzolás, festés, olvasás, zenehallgatás, stb. Ezek az úgynevezett feszültségkezelő módszerek, amiknek a célja az, hogy először megnyugodjunk, hiszen így már képesek leszünk logikusan gondolkodni, viselkedésünket önreflektíven elemezni és kitalálni, hogy változtassuk meg, elkerülve az újabb stresszt. Tehát, ha átcsapnak a fejünk fölött a hullámok a munkahelyünkön, akkor az első feladat: megnyugtatni magunkat. Ezután végig tudjuk gondolni, mi történt ebben a helyzetben, és mit lehetne másképp csinálni. Például használhatunk valamilyen időmenedzsment módszert, applikációt, másképp rangsorolhatjuk a feladatainkat, vagy akár segítséget is kérhetünk a kollégáktól, a vezetőktől, elsajátíthatunk új képességeket, készségeket, ha éppen az hiányzott, és ezért vett el ennyi időt a feladat.

Ezek az úgynevezett problémafókuszú megküzdési stratégiák.

De ahhoz, hogy erre képesek legyünk, először egy nyugodt lelkiállapotba kell kerülnünk, amihez pedig az érzelemfókuszú, feszültség levezető módszerek segíthetnek hozzá, amikre az előbb említettem példákat. Az átzsilipelés is egy jó módszer szokott lenni, ami azt jelenti, hogy ne vigyük haza a munkahelyi feszültséget, és az átkapcsolásra szándékosan, tudatosan szánjuk időt. Mielőtt a munkából hazaérkezünk, szükség esetén egy kicsit rágódjunk a munkahelyi gondokon, tegyünk néhány plusz kört, sétáljunk a ház körül, vagy legyen egy beiktatott tevékenységünk még a megérkezés előtt, ami lehet sport, fűnyírás, vagy bármi, ami közben lenyugszunk.

Már hallom is: „na jó, de kinek van erre ideje”?

Ennek nem feltétlenül kell órákig tartania, lehet tíz perces elfoglaltság is. Meg kell engednem magamnak ezt a kis időt, ha nem tudok egyből átkapcsolni a másikba. Lehet, elég az is, ha gyalog megyek egy megállót és kicsit kiszellőztetem a fejem, vagy mielőtt elindulok a gyerekért, főzök egy teát, és azt nyugodtan megiszom. Azzal gazdálkodunk nyilván, amink van, de megtérülnek ezek a kis időszakok, mert utána hatékonyabbak vagyunk az otthoni teendőinkben is, nem egyszerre háromfélén jár az eszünk.

Lehet-e olyan mértékű a krónikus munkahelyi stressz, hogy jobb, ha az ember munkahelyet vált?

Az még a jobbik eset, ha a folyamat a felmondással ér véget és nem jut el valaki egy komoly betegség vagy depresszió kialakulásáig. A munkahelyeknek is érdekük lenne észrevenni a kezdeti jeleket vagy komolyan venni azok jelzését. Ha azonban nem partner ebben a munkahely, és tartósan nagyon magas, a munkavállaló által nem kezelhető mértékű megterhelésnek van kitéve, akkor igen, a felmondás jó döntés lehet. Ha azonban a munkahely veszi a jelzéseket, akár tőlünk személyesen, akkor kezelhető a helyzet.

Fontos még megemlíteni a nemet mondás képességét, az asszertív kommunikációt, hogy tudjuk és merjük jelezni a munkahelyünkön is, ha túl sok a feladat.

Nagyon sokszor előfordul például az, hogy azokat terhelik túl, akik nagyon lelkesek és elkötelezettek az elején, mert azt gondolják, ők majd ezt is el fogják vállalni, nem mernek nemet mondani, mert féltik a helyüket, a róluk kialakított képet. De sokan szeretik is azt, ha kiemelt munkavállalóként tartja számon őket a vállalat. Csakhogy ezzel végül mindkét fél veszít, ráadásul elég gyorsan, mert a túlterhelt munkavállaló lebetegszik vagy kilép, a vállalat pedig elveszítheti egy nagyon jó és lelkes kulcsemberét.

Felmondhatnak valakinek azért, mert nem bírja a munkájával járó stresszt?

Törvényben is rögzítve van, hogy a szervezet felelőssége az egészségre nem veszélyeztető munkakörülmények biztosítása, és ebbe beletartozhat a stressz-szint alacsonyabban tartása vagy a stressz kezelése is. Törvényi előírás, hogy az úgynevezett pszichoszociális kockázatokat háromévente fel kell mérniük a szervezeteknek, és stratégiát kell kidolgozniuk a kockázatok csökkentésére. Tehát ez nem csak az egyén felelőssége, de ahogy mondtam, abban vannak egyéni különbségek, ki mit tolerál jól, tehát ennek a kiválasztásban is szerepe van. Ezzel együtt én nagyon nem szeretem azokat a hirdetéseket, amik mondjuk arról szólnak, hogy jó stressztűrő képességgel rendelkező kollégákat keresünk, mert igenis a szervezet tegyen meg mindent, hogy ne legyen olyan stressz, ami eleve kevesek által kezelhető. Persze van olyan teher, ami nem kiküszöbölhető, mint a tűzoltó vagy a mentős munkájában, de ebben az esetben is a szervezet igyekezzen biztosítani minél jobb feltételeket, például nyújtson támogatást a stressz kezelésére, feldolgozására.

Vagyis fontos a tudatosság mind az egyén, mind a munkaadó részéről.

Igen, nagyon fontos az önismeret, az önreflexió, vagyis időről időre mérjük fel, hogyan állunk a stresszel, érintettek lehetünk-e benne, elindult-e már esetleg egy negatív folyamat, és merjünk segítséget kérni a munkahelyünkön, a kollégáktól vagy akár egy szakembertől, ha úgy érezzük, ezt a helyzetet már nem tudjuk egyedül megoldani. Minél hamarabb avatkozunk be a folyamatba, az annál könnyebben visszafordítható. Ha valaki már eljut a kiégés-szindrómáig, akkor sokszor orvosi kezelésre van szükség, hosszabb rehabilitációra, akár teljes pályaváltoztatásra. A környezetnek is nagy szerepe lehet abban, milyen visszajelzést ad annak a hozzátartozónak, barátnak, akin azt veszi észre, hogy változik a viselkedése, türelmetlenebb, otthon több a konfliktusa, fáradt, megjelennek nála kisebb-nagyobb betegségek, vagy valamilyen egészségre káros módon próbálja csökkenteni a stresszt. A munkahelyek részéről is fontos a tudatosság, hiszen nekik is érdekük, hogy ne égjenek ki a dolgozóik. Különböző egészségfejlesztő, alkalmazottakat támogató, segítő programokkal sokat tehetnek azért, hogy a munkavállaló jól érezze magát és szívesen járjon dolgozni, sőt, hatékonyan dolgozzon.