Aktív

Tanácsok kóklerkerüléshez: így válassz jó személyi edzőt

Kezdőként egy kicsit mindenki elveszettnek érzi magát az edzőteremben. A súlyzók, erőgépek, kötelek és szalagok  rengetegében nem mindenki tudja hogyan is kezdjen bele.  Vannak, akik a többiektől próbálják meg ellesni, melyik gépet mikor, mire és hogyan kell használni, míg mások az internetről, videókból próbálnak tájékozódni. A felvilágosultabbak személyi edzőre bízzák magukat, hogy segítsék őket a kezdetekben. De biztos, hogy vakon hihetünk az edzőnknek? Miről ismerszik meg a jó személyi edző? Adok néhány támpontot, nehogy rossz emberre bízd a felkészítésed.

Ismerve a körülményeket, bátran állíthatom: a személyi edzők száma megnőtt, a szakma pedig ezzel arányosan felhígult, mára szinte már többen edzősködnek, mint ahányan edzenek. Vannak köztük felkészült, jó szakemberek, de sajnos bőven akadnak – szebb szó híján – kóklerek is.

Természetesen laikusként nehéz lehet megítélni, hogy melyik típussal találkozunk éppen. Szép számmal akadnak olyanok, akiknek bár közük nincs a sporthoz, rendkívül meggyőzőek, jól el tudják adni magukat, ez pedig elégnek bizonyul ahhoz, hogy szép vendégkört építsenek ki maguknak. Ha viszont valóban komolyan fontolgatjuk, hogy elmenjünk egy személyi edzőhöz, gondoljuk jól meg, kit választunk; sem fejlődésünk, sem az egészségünk szempontjából nem mindegy, kire bízzuk rá magunkat.

Íme néhány tapasztalaton alapuló gondolat, ami segíthet:

1. Először is, egy magára kicsit is adó edzőnek az első dolga, hogy kitöltet veled egy Par-Q tesztet. Ez arra szolgál, hogy felmérje az egészségi állapotodat, tudomást szerezzen esetleges múltbéli sérüléseidről. Erre mindenképpen szükség van, hiszen mondjuk porckorongsérvvel és műtött térddel nem állítok be valakit súllyal guggolni. Ugyanígy szükség van egy általános állapotfelmérésre is, hogy tudjuk honnan indulunk, mennyire terhelhető az illető. Ha valaki edző létére nem gondoskodik ezekről, akkor semmiképp sem javaslom vele a közös munkát.

2. Ugyanígy fontos, ha te egy szolgáltatásért fizetsz, akkor abban az egy órában csak veled foglalkozzon az edződ. Sokszor lehet látni, hogy négyen csinálnak négyfélét, miközben az edző középen áll és dirigál.

Ez a kóklerség netovábbja, felejtős.

3. Az edzésnek rendszeresen, hosszú távon van eredménye. Éppen ezért jó, ha előre be vannak írva az edzéseink, ezekhez az időpontokhoz pedig a vendég és az  edző egyaránt tartja magát. Ha valaki folyton lemond, késik, vagy legközelebb két  héttel későbbre ad időpontot, akkor inkább ne szórd a pénzed feleslegesen.

4. Ha valahova belépek, köszönök, ha valaki tüsszent, azt mondom, egészségedre. Szerintem pontosan ennyire alap dolog, hogy egy edző vegye rá a fáradtságot, hogy végigállja az edzést, ne a padon görnyedve nyomkodja melletted a telefonját. Ez apróságnak tűnhet tudom, de nagyon is minősít valakit szakmailag és emberileg egyaránt.

5 – eeeezaaaaz, 6 – nagyon jóóóó, 7 simaaa … ha ennyit tud hozzátenni egy „szakember” az edzésedhez, akkor ott valami nem oké. Egy trénernek ugyanis nem csak az a dolga, hogy számoljon, az magadtól is menne, és jóval olcsóbban jönnél ki.  Egy edző legfontosabb feladata, hogy javítsa a hibáidat. Ha valaki például még életében nem csinált húzódzkodást, akkor több mint valószínű, hogy nem fogja pöccre helyesen megcsinálni. Ilyenkor a hibákat kell kiemelni, zár a lapocka, emel a fej, egyenes a hát stb. 

Ha edzőnk csak udvarolni tud, de nem segít a helyes kivitelezésben, akkor jobb lesz tőle könnyes búcsút venni.

Létezik persze a másik véglet is, vannak, akik képtelenek felmérni, hogy mire van szüksége a vendégüknek, és rendszeresen túlterhelik őket. Ők  azok, akik egy vézna 17 éves fiúval is ugyanazt az edzést akarják megcsinálni, mint egy 90 kilós versenyre készülő erőemelővel. Ő azt hiszi, attól lesz profi, meg szakmai, ha a vendég falfehér arccal kapkodja a levegőt edzés végére, aztán pedig még az ötödik napon is küzd az izomlázzal. 

Az ilyen „edző” a „gyúráshoz” ért, nem az edzéshez. Messziről kerüld el.

Persze ezek az én tapasztalataim, lehet, hogy neked egészen más szempontok  fontosak ezen a téren. Egy biztos, érdemes mindenképpen jól körüljárni a témát, ajánlásokat kérni, több edzővel is leülni beszélni, mielőtt elköteleznénk magunkat.

Ajánljuk még: