
A Coop Gazdasági Csoport az idei évben ünnepli megalapításának 30 éves jubileumát.
A szeptember 9-10. között sorra kerülő kétnapos szakmai programon közel100 cég mintegy 300 résztvevője nyolc állomást látogat majd meg Nyugat-Magyarországon. Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke az idei Coop Rally-val kapcsolatban kihangsúlyozta azt is, hogy a szakmai programhoz kapcsolódóan a korábbi évekhez hasonlóan a hazai előállítású termékek régiós és országos árakcióit is megtartják. A „Mindenünk a hazai” üzenettel zajlik szeptember folyamán a Hazai hetek országos árakciós kampány, amit kiegészít a hónap során egy, a Magyar Termék Nonprofit Kft-vel megvalósuló országos promóciós kampány, amelyben különböző nyeremények várják mindazokat, akik magyar, hazai, vagy hazai feldolgozású védjeggyel ellátott terméket vásárolnak.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke
Fotó: Coop Gazdasági Csoport
A Coop üzlet- és szolgáltatásfejlesztéseiről szólva kihangsúlyozta: a franchise tagok évente összesen több milliárd forintot költenek modernizációra. Az üzletfejlesztéseket környezet- és energiatudatos beruházások jellemzik, amelyek a felhasznált energia csökkentésére, illetve a megújulóenergia-használat részarányának növelésére irányulnak.
A PET- és üvegpalack-, valamint fémdoboz-hulladék kezelését célzó RePont program idei bevezetéséről elmondta: immár 1400 átvevő ponton adhatóak le a visszaváltható göngyölegek. A kereskedelmi szereplők között 2017-ben elsőként bevezetett használtétolaj-visszagyűjtésben pedig az üzletlánc 570 boltja vesz részt.
Dr. Kemény Dénes, aki szövetségi kapitányként háromszor vezette olimpiai aranyéremhez a férfi vízilabda-válogatottat, a Coop Rally-val kapcsolatos személyes élményeiről elmondta: számos rally-n vett már részt, az első rally-n az 1. számú autó mitfahrere volt. A Coop Segély Alapítvány Kuratóriumának tiszteletbeli elnökeként kihangsúlyozta, hogy az alapítvány 2010 óta több mint 185 millió forint értékű, csaknem 460 tonna élelmiszer-adománnyal segítette az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeket.

Dr. Kemény Dénes, a Coop Segély Alapítvány Kuratóriumának tiszteletbeli elnöke
Fotó: Coop Gazdasági Csoport
Az idei programot végig teljesíti Hosnyánszky Norbert olimpiai bajnok vízilabdázó, míg az első napon csatlakozik hozzá Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó és férje, Telegdy
Ádám olimpikon úszó.
A XIX. Coop Rally útvonala:
Első nap – 2025. szeptember 09.
- Coca-Cola HBC Magyarország Kft. - Dunaharaszti – Rajt
- Tutti Kft. – Rábapatona
- Lipóti Pékség Kft. – Lipót
- Coop Szolnok Zrt., Coop Szuper Plusz üzlet – Tét
- Szatmári Malom Kft. - Veszprém
Második nap – 2025. szeptember 10.
- Tolnatej Zrt. - Szekszárd
- Mecsek Füszért Zrt., Coop Szuper üzlet - Villány
- Mogyi Kft. – Baja - CÉL
Cikkünk a Coop gazdasági csoport támogatásával készült
