A tökéletes kiszolgáltatottság rettenete – Majdnem-tragédiám története, amiből te is tanulhatsz

Aktív

A tökéletes kiszolgáltatottság rettenete – Majdnem-tragédiám története, amiből te is tanulhatsz

Ez a cikk nem egy panaszkodás és nem is kérkedés; csak leírom az utamat, melyre nem csak én, de a környezetem, az edzőim is büszkék, hisz olyan állapotból jutottam el idáig, amit még a legádázabb ellenségemnek sem kívánnék – nem mintha lenne ilyen, de értitek.

Az egész probléma talán abból indult ki, hogy gyerekként túl gyorsan nőttem, így nem fejlődtek olyan ütemben az izmaim, mint kellett volna. 176 centiméter magas vagyok, és 13 éves korom óta egy centit sem nőttem. Emlékszem, tízévesen már ülhettem elől az autóban, mert elértem a minimum 150 centit hozzá. Rendszeresen sportoltam, fociztam, kézilabdáztam, kosaraztam, futottam, tehát mindenféle sportot űztem, amit csak el lehet képzelni, mert magas voltam, és hozzá meglepően gyors mozgású is.

Emiatt is volt számomra sokáig érthetetlen, hogy lehetnek a mélyhátizmaim gyengék.

Az egész probléma kb. 6 éve kezdődött egy ártatlannak hitt hátfájással, aminek sem én, sem az orvosok nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, mindenki az gondolta, csak rosszul mozdultam, és meghúztam a hátam. Vagy valami ilyesmi. Valami nem túl komoly. Végtére is huszonéves fiatal fitt nő voltam, akinek fájt a háta; hol jobban, hol kevésbé.

Aztán ez hónapokon keresztül tartott. Voltam háziorvosnál, reumatológusnál, gyógymasszőrnél, (mindenhol), de csak nem múlt az a fránya hátfájás. Aztán

egyik pillanatról másikra nem éreztem előbb a bal, majd pár héttel később a jobb lábamat sem, rövidebb-hosszabb ideig.

Nem reagált, nem bírtam megmozdítani, nem bírtam járni. És fogalmam sem volt, mi lehetett ennek az oka.

Természetesen ahogy kaptam időpontot, mentem is a reumatológiára. Addigra már a kiegyenesedés, és a hajolás is nyilalló fájdalommal járt. Szóval kibővül panaszlistával jutottam az orvoshoz, emlékszem, még a kabátomat sem tudtam levenni a rendelőbe. Az orvos rám sem nézett miközben soroltam a problémáimat, meghallgatott, majd beutalt mágneságy-terápiára. Mondanom sem kell, hogy semmit sem ért. Egyre rosszabb állapotba kerültem, és már a zoknifelvételhez, öltözéshez, felüléshez, felálláshoz is segítség kellett. Addig-addig ment ez így, míg eljutottam egy neurológushoz, aki már érzékkieséseket diagnosztizált mind a két lábamban, és a lábfejemmel sem tudtam ellentartani neki. Nem mozdultak meg. 

Ezután, egy jó barátomnak hála találtam egy reumatológust, aki alapos vizsgálat után azonnal beutalt a kórházba, és intravénás / orális szteroiddokkal, gyulladáscsökkentőkkel, fizikoterápiával, gyógytornával lábra állítottak.

Az ott készült MRI felvételen jól látszott a probléma forrása: kiegyenesedett az alsó gerinci szakaszom, és egyenesedés közben sérültek a porckorongok, csigolyatestek is. Elengedték a mélyhátizmok az alsó gerinci szakaszt, így az folyamatosan pár millimétert mozgott (és még mozog is). Időnként emiatt begyulladnak azóta is a lábamba futó idegek, de hála az égnek, és a rendszeres erősítésnek, már nem heti probléma, csupán évente párszor előforduló kellemtelenség.

Pár hét kórházban töltött idő után kiengedtek, és kaptam izomlazítót, szteroidot, majd később non-szteroid fájdalomcsillapítókat. Emellett szigorú tornára utasítottak, hisz csak úgy kerülhetem el a gerincműtétet – és vállalhatok kisbabát –, ha megszűnik a gerinc instabilitásom.

Ezután körülbelül két évbe került, míg oda jutottam, hogy a gyógytornán kívül mást is el tudtam kezdeni csinálni, és

nem kellett már a kocsiból kézben felvinni a lakásig...

Idővel a gyógytornászom engedélyeztett a torna mellé nyújtást, így elkezdtem járni BeatySense-re a barátnőmhöz, aki pontosan tudta, min mentem keresztül, és támogatott a gyakorlatok során. Aztán a gyógytorna és a BeautySense mellett tavalyi el tudtam kezdtem járni BeautyCore-ra is, ami a mélyizmokat erősíti. Természetesen óvatosan, a saját határaimon belül végeztem a mozdulatokat.

2020 februárjára eljutottam odáig, hogy már heti 2 Sense, és 2 Core órát is tudok látogatni a gyógytorna mellett. Ezen felül másfél éve nem szedek rendszeresen fájdalomcsillapítókat, ami szintén igencsak boldoggá tesz.

És hogy mi a tanulság?

Az, hogy egy komoly betegséghez soha nem lehet túl fiatal az ember, és ha csupán a korotok miatt nem vizsgálnak ki valahol rendesen, igenis menjetek másod-, harmadvéleményt kérni. No meg ne felejtsétek el erősíteni a mélyhátizmaitokat! 

És még annyi, hogy tényleg ne adjátok fel, akkor sem, ha az elején nem is látjátok azt a bizonyos fényt az alagút végén! 

Nekem jelenleg van olyan porckorongom, ami véglegesen elköszönt „az élők sorából” és van 2 olyan, ami még nem teljesen adta fel a harcot. Viszont mellettük gyönyörűen alakulnak a hátizmaim – derült ki a tavaly nyári MRI felvételemből, és a gerincsebészem megnyugtatott, hogy jó az az irány, amerre haladok. Lehet, hogy pár éven belül kisebb fájdalommal, és még mindig műtét nélkül fogom a hétköznapokat megélni. Ami az ölben hurcoláshoz viszonyítva, igen szép eredmény szerintem.

További cikkeink a témában:

AZ EDZŐTEREM LÁTOGATÁSÁNAK 6 MEGLEPŐ KÖVETKEZMÉNYE

JÓ REGGELT BŰNTUDAT! – MIT KEZDJÜNK A FITNESZÉLET RÁKFENÉJÉVEL?

ÉTKEZÉS EDZÉS ELŐTT – MIKOR, MIT, MENNYIT?