Ennél szebb címet nem is kaphatott volna ez a kiállítás: tulipán és zsálya. Rögtön az ember fejében ott szól a dal: hej tulipán, tulipán, tele kertem zsályával, szerelemnek lángjával. Hiszen ezeket a dalokat, virágénekeket is beleszőtték az értő, szorgos kezek készítette gyönyörű alkotásokba.
A természet motívumkincse fogja össze öt évszázad több mint 120 tárgyát a Hagyományok Háza „Tulipán és zsálya” című kiállításán. Színek és formák garmadája, a természettel ápolt viszonyunk kerámiákon, színpompás hímzéseken, népviseleti darabokon, bútoron és míves faragásokon köszön vissza.
Történelmi kertjeink hagyatéka
A virág és növényábrázolások nem csupán díszítőelemek, tükrözik a közösségek világképét, a mindennapi élet ritmusát, az évkört. A motívumokban ott él a környezet tapasztalata, a falusi kertek formavilága, ugyanakkor felismerhetők benne a különféle korok és kertkultúrák hatásai. A reneszánsz és a barokk kastélykertek dísznövényei, a kolostorkertek gyógyító növényei, a városi polgárság virágos udvarai mind-mind gazdagították a paraszti díszítőművészet motívumkincsét.
Megtudjuk, milyen növénykincs állt rendelkezésre a reneszánsz udvarokban, mit neveltek a kolostorkertekben, hogy a különféle vallási irányzatok milyen nyomot hagytak a hazai kertkultúrán. Megismerhetjük az első és a legnevezetesebb kerteket, a ma is fellelhető örökségüket. Megismerhetjük azt is, melyek a népművészet legjellegzetesebb növényei, miket hímeztek, faragtak leggyakrabban, milyen jelentést hordoztak és mi volt az, ami a növény- és virágmotívumokat szinte varázserővel ruházta fel.
Népművészet a mindennapokban
A népi kultúra befogadó és átalakító közeg, a hagyományos növénymotívumok mellé új színek, formák társultak, a jelentésük formálódott, és megjelent bútorokon, használati tárgyakon, hímzéseken, faragásokon. Jó látni, hogy az elmúlt két évtizedben a modern öltözékeken is újra megjelentek a hímzések, már nem ciki hímzett blúzban, szoknyában feszíteni. Sőt, a kalocsai, a matyó motívumkincs már a nemzetközi divattervezőket is megihlette. Büszkék lehetünk rá, és hordjuk bátran ezeket a ruhadarabokat. A kiállítás újabb indíttatást ad ehhez, mert akinek eddig még nem volt mersze felvenni a kalocsai blúzt a farmerhez, vagy magára teríteni a dédi matyó kendőjét a színházba, most bizonyára felbátorodik.
Hortus feminae, a népművészeti gyökérszövet
Mert a hagyomány nem beteg, hogy ápolják, nem őrizni kell, hanem gondoskodni arról, hogy éljen tovább. Olyan módon jelenjen meg, hogy a ma embere örömmel használja, vegye körül magát vele. ne a sublótfiókba vagy a padlásra száműzze. E célt szolgálják az új és új kísérletek, hogyan lehet a régit az újjal úgy egybeszőni, hogy abból valami nagyon modern és korszakalkotó szülessen. Ilyenben gondolkodott dr. Papp Anett textiltervező, kutató oktató, aki egy eredeti matyó viselet kortárs rekonstrukcióját állította ki. A meghökkentő ruhadarabon a népi textilkultúra anyagisága találkozik a növényi gyökérszövetből növesztett textillel. A munkafolyamatban először múzeológiai precizitással 3D szkenneléssel, texturális mintakövetéssel egy növesztő sablont készített, amelyben a búza gyökérszálait növesztették. Az irányított biológiai folyamatok végeredményeként született meg a speciális hímzésminta, amely hűen követei az eredetit, egy organikus darab, amely azonban radikálisan új anyagnyelvet használ.
Ma még csak rácsodálkozunk az ilyen módon előállított ruhadarabra, de a benne rejlő lehetőség, a kézművesség, a design, és az élő rendszerek folyamatinak és szerkezeteinek újraértelmezése még sok-sok meglepetést tartogathat a ma embere számára. A népművészet itt egészen más alakban jelenik meg, a biodesign és a digitális technológiának köszönhetően teljesen új vizekre evezhetnek a tervezők. Hogy hová tart majd ez a fejlődés, arra majd a következő évtizedek adják meg a választ.
Gyógyító múzeum
A tárlat megalkotói a „gyógyító múzeum” gondolatát is beépítették a tárlatvezetésekbe. Amit mi magunk is átélhetünk, ha nem információgyűjtésnek tekintjük a kiállítás megtekintését. Időt kell adni a figyelemnek, elmerülni a virágmotívumok látványában, megmerítkezni bennük, mint egy kertben. Lassú jelenlétként élni meg azt, amit a természet ölén is megtehetünk, visszatérni a természetbe és nem sietni tovább. Ha nincs valódi kert, a növénymotívumokon keresztül is elékezhetünk oda, ahol a szépségben való elmélyülés testi és lelki megújulást nyújt.
A kert nem háttér, a kert virágai megszólítanak, ha hagyjuk, hogy magukkal ragadjanak. Ez volt a kiállítás alkotóinak célja, és aki jól figyel, aki átadja magát a színes virágoknak, annak sikerül is egy röpke időre kilépnie a hétköznapokból, a városi épített környezet sivár növénytelenségéből. Olyan, mintha egy virágzó kertben találnánk magunkat, mintha éreztük volna az illatokat, hallottuk volna a madarak énekét és a levelek susogását. Nekem a színekben tobzódó, élettel teli élmény után a plusz ráadás az volt, hogy az épületből kilépve a zápor utáni napsütésben pompás szivárvány ívelt át. Szívből ajánlom mindenkinek a Hagyományok Háza virágos kiállítását!
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
