5 különleges hétvégi program az aktív pihenéshez

Aktív

5 különleges hétvégi program az aktív pihenéshez

Szinte garantáltan jó időre számíthatunk ezen a hétvégén, így nem lesz nehéz kiváló programot szerveznünk, olyant, amelyben a család apraja-nagyja egyaránt jól érezheti magát. Szabadtéri és múzeumi programok közül válogattunk néhány érdekességet: kizárólag olyan eseményeket, amelyek nem csupán szórakozást, de szellemi felfrissülést is kínálnak számunkra. Az aktív kikapcsolódás a tanulás leghatékonyabb módja, ezért a madárlestől a bringatúrán át a római kori szövési technikákig és a reneszánsz kor történelmi örökségéig nyújtunk ízelítőt a hétvégi kínálatból.

Túzokdürgés a Hortobágyon

Ezt nem érdemes elszalasztani: most van a túzokdürgés ideje! A tíz évvel ezelőtt év madarának is megválasztott, fokozottan védett legnagyobb testű röpképes pusztai madarunk, a túzok többek között a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület címerállata. Szárnyfesztávolsága elérheti a 2,5 métert is. A hortobágyi túzokdürgést autós túra keretében csodálhatjuk meg, melynek keretében távcsöves madármegfigyelésre is lesz lehetőségünk. A túrák résztvevőinek maximális létszáma 20 fő, a részvétel pedig előzetes bejelentkezéshez kötött.

Előzetes bejelentkezés, további információ
Koczka András – túravezető
Tel: 30/515-3463
E-mail: koczkaandras [at] hnp [dot] hu

Fotó: Magyar Nemzeti Parkok

Báthori 550 Napok Vácott – a reneszánsz sárkány évében

Báthori Miklós Európa reneszánsz udvaraival vetekedő színvonalú királyi udvart hozott létre Mátyás király számára Vácott: ezt a világot idézi meg a reneszánsz sárkány évében meghirdetett Báthori 550 Napok rendezvénysorozat, amelyet Báthori Miklós (1474-1506) váci püspökké szentelésének 550. évfordulója alkalmából szerveznek. Reneszánsz táncok, bolondok és tudósok, viselet és ételek – minden, ami a Báthori Miklós által létrehozott udvar patináját adta megelevenedik ezen a hétvégén. A gazdag programkínálatban padlócsempe készítés, fegyverbemutató, zenetörténeti előadás és vásári forgatag is várja az érdeklődő közönséget. Ez alkalomból kiállítás is nyílik a Tragor Ignác Múzeumban A reneszánsz sárkány – Báthori Miklós és kora címmel, amelyet Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója tár a közönség elé.

Fotó: visitvac.hu

Tavaszi Pincenyitogató – Hajósi Pincefalu

Bármelyik borvidéket választhatnánk a hétvégi pincenyitogató túránkhoz, de ezúttal Hajóst szemeltük ki ajánlónkba, többek között azért is, mert egy ilyen túrára vállalkozva talán a Kiskunsági Nemzeti Park egyéb szépségeit is lesz alkalmunk megcsodálni. Borkóstolásban sem kell kompromisszumokat kötnünk, közel 1300 pincéjével a Hajósi Pincefalu bőven kínál ízlésünknek megfelelő nedűt, de bortúra jegyet is válthatunk, amelyhez kóstolópohár és 15 kóstolójegy is jár vagy részt vehetünk egy borismereti villámképzésen is, hogy jobban megismerjük és pontosabban tudjuk értékelni a kóstolt borokat.  

Fotó: hajosi-pincefalu.hu

Fabricae Aquinci – Aquincumi műhelyek: szövés kereten

A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma izgalmas programkínálattal nyitotta az idei tavaszt. Ennek keretében zajlik a Fabricae Aquinci – Aquincumi műhelyek ókori kézműves-workshop sorozat, melynek témája ezen a hétvégén a szövés lesz. Hanyecz Adél fém- és textílműves vezeti be az érdeklődőket a kereten szövés rejtelmeibe, az elkészült darabot – egy kis zsákot vagy tokot – pedig hazavihetjük magunkkal.

Fotó: Pixabay / John Perrett

Tavaszi bringás felfrissülés – Túrkeve célba ér!

A hétvégi szép idő a kerékpár szerelmeseinek is bőven kínál lehetőséget. Ezúttal egy túrkevei programra hívjuk fel minden olyan bringás figyelmét, aki szeret jó társaságban, szép környezetben tekerni, új útvonalakat felfedezni. A Túrkeve célba ér programot a pezsgő kulturális és közösségi életet élő város vezetése hirdette meg, és bárki csatlakozhat, aki szívesen megismerné Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik emblematikus városát és környezetét, helytörténeti érdekességeit. 

Fotó: turkeve.hu

 

Ajánljuk még:

Kedvenc pincesoraink az országban

El vagyunk kényeztetve – ezt be kell látnunk. E falatnyi országban számos lehetőségünk van nemcsak egyre gazdagabb borválasztékunk kóstolására, fogyasztására, de a szőlő termőhelye szerinti élménytúrákra, sétákra bájos pincefalvainkban, napsütötte dűlök pincesorai között. Ez nemcsak a borról szól: ez életérzés, és ugyanúgy nemzeti identitásunk része, mint történelmi emléknapjaink, nemzeti ételeink és a hely, ahol élünk. Néhány kedvenc pincesorunkat mutatjuk most be, kedvcsinálónak.