Malmok, halak és római kori emlékek a kerektemplom árnyékában – morzsák a buckákra épült Öskü múltjából

ZónánTúl

Malmok, halak és római kori emlékek a kerektemplom árnyékában – morzsák a buckákra épült Öskü múltjából

A Keleti-Bakony lábainál folytatjuk malomnéző túránkat: Öskün, ahol halak és malmok, valamint római kori emlékek várnak a 11. századi kerektemplom árnyékában. Hogy vetődtem ide? Szokásos barangolásaim tapasztalatai vezettek erre a vidékre. Azt reméltem, itt is találok karsztforrásokat, és persze malmaira is kíváncsi voltam.

Letértem a 8-as útról, majd a vasút keresztezése után autóval jártam be Öskü keleti felét, hogy térkép híján hadd lássam, honnan hová folyik patakja – nem kelet felé… A közeli dombról széttekintve feltárult a jellegzetes ösküi táj: buckákkal teli, szinte hullámzó tengerként hat e vidék – a háztetők és a világoszöld lombok felett sorakoztak templomtornyai, északi irányban pedig széles legelők szegélyezik. A 8-as útról, Várpalotától egészen Veszprémig látható ez a növényzetében le- és megberetvált, lustán tagolt dolomitfelszín a Keleti-Bakony lábainál, amit talán nem is véletlenül használtak és használnak katonai gyakorlóterepnek.

Az evangélikus templom közelében megváltam az autótól, hogy gyalogosan is felfedezzem a környéket. A vasúti töltés tövében üdén csillanó patak mentén juhok legelésztek, de nemcsak az állatok, hanem a turistajelzés is ebbe az irányba csalogatja a látogatót: a rotunda felé indultam. Közben előkerült a pásztor is, aki behajtotta a jószágot éppen a patak kanyarulatánál levő portára. Figyelmesebben szemügyre véve kiderült: rátaláltam az ösküi vízimalomra.

Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu

Az emberek legalább annyira érdekesek számomra barangolásaim során, mint a táj, hiszen együtt részesei az egész történelmének. Szóba elegyedtem hát a gazdával. Gáspár Zoltán húsz éve vásárolta meg a régi malom épületét, amelyben régóta nem őrölnek már, Zoltán számára viszont ideális lehetőséget nyújtott egy aprócska halnevelde létrehozásához. A malom előtti, betonlapokkal kirakott mederből elszivárgó víz pedig egy japán kakasnak és udvartartásának kínáltak tapicskolni- és csipegetnivalót. Miközben beszélgettünk, a juhok behúzódtak az árnyékba, csak egy kíváncsi cica hallgatózott a tavacska körül – a csendbe belekattogó vonat a töltésen kanyarogva befutott a szomszéd állomásra. 

Malonyai Dezső így ír Ösküről A magyar nép művészete című monumentális munkájában:

„Egy fertály óra járásnál valamivel több Tikeritóhoz az egészen tót falu: Öskü. Nevezetes a jó serről, mely itt főzetik. A katolikusok temploma egy régi török mecset, kerekre épülve; messziről tekintve úgy tetszik, hogy tíz-tizenkét személyekkel betelik, holott az ösküi nép elfér benne. Azt szokták mondani: tótnál kevés a barátság, – ám az idevaló nép, noha szegény, mégis barátságos. Lakodalmaik gazdagok étellel, borral, meleg és mézes pálinkával, a jobbmódúaknál eltartanak két nap is egymásután. A lakodalmat követő másnapnak reggelén, megszűnvén minden zajtól, az egész vigadozó sereg templomba megy s onnan a már főkötős menyasszonynyal együtt az örömanya házához, hogy a menyasszonyi ajándékot, mely egy fekete kakas, kezéhez vegye; a kakast a sereg vezére, a násznagy, muzsika és zaj között egy pórázon maga előtt reppegeti, – bizonyos távolyságokon azonban megállapodik a nép és táncra kerekedik. Végre eljutnak a helységen kívül egy kopár halomra, ahol már akkor egy kerék áll cövekbe vonva; a kerék sípjára a kakast, lábánál, fölkötik, – a vőfély, mint hóhérinas, a kakas fejét fogja. Ekkor nagy méltósággal előlépik a násznagy és egy kiszakított kalendárium levélből a lekszenciát (szentenciát) magyarul fölolvassa; ezután, nagy hallgatás közben, előáll a veres ruhába öltözött hóhér egy nyeléről leütött kaszával, – hogy mérges legyen, megiszik egy pohár pályinkát – s háromszori erányozás után a kakas fejét lecsapja. A kakast, póznára kötve, mint menyasszonyi ajándékot viszik a vőlegény házához, ahol gazdag ebéd készül, mely nappali vendégségnek neveztetik.”

A Klubec-malom a halneveldével – Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu 

Az ösküi malom utolsó tulajdonosa Klubec Elek volt, így Klubec-malomként emlegetik a helyiek, de mivel közvetlenül mellette áll a régi Sörház (amelyben egykor tényleg sört főztek), ezért Sörház malomnak is hívták. A Zichy grófok tulajdona volt. A kőből emelt vak-boltíves épület nem tudni mikor épült, de 1832-ben már bizonyosan állt: napjainkban tulajdonos és funkció nélkül rogyadozik... A malmot is a Zichyek birtokolhatták és bérlők működtették, később eladták egy molnárnak, az pedig egy kereskedőnek. Abban az időben alulcsapós volt a vízikereke és egy kőjárattal dolgozott. Teljesítménye 1-1,5 mázsa gabona volt 24 óra alatt. 1910-ben Klubec Elek vásárolta meg, aki korszerűsítette, s az épületet is kissé átépítette – többek között felszámolta a szabadkéményes konyhát. 1940-re a vízikereket is kétlóerős Bánki vízturbinára cserélték, a malomkövet pedig Wonarch típusú darálóra, amellyel a teljesítménye 8-10 mázsa darálékra növekedett. A 70-es évekre azonban a darálás is megszűnt. Zoltán elmondása szerint száz éve még kovácsműhely működött a padlásrészben, lent pedig később asztalosműhely is volt.

A hajdani malom – ha nem is őrleményeivel – halneveldéjével ma is jó szolgálatot tesz.

Zoltán készségesen mutatta meg a kis medencét: egy hosszú bottal elhúzta az árnyat adó hínárt a halak fölül. Elmesélte, hogy két éve pisztrángokat is telepítettek a patakba, amelyben februárra már ezrével fickándoztak a halacskák, csakhogy tavaly ősszel feltűnt egy vidra, egy gém és pár gólya, és villámgyorsan ellakomázták a patak halállományát... Ezért kell a halneveldére rács. Zoltán gyakorlott horgászként nagyra értékeli a finom halhúst – a pontyot is azért teszi a kristálytiszta vizű kis medencéjébe két hétre, hogy elmenjen az iszapíze. Ez a csodálatosan tiszta víz ugyancsak egy karsztforrás ajándéka, akárcsak az inotai malmoknál: 700-800 méternyire a malomtól ered, és táplálja a helyiek számára kincset érő patakot.

Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu 

Nem volt mindig ilyen becsben tartva azonban a forrás és vize: „Amikor a bányákat kezdetben el-elöntötte a víz, elkezdték szivattyúzni, aztán el is ment a víz a patakból. Amikor 2000 körül megvettem, tele volt itt a meder szeméttel, és egy 110-es PVC cső harmadán csurgott a víz a forrásból. Nagyon kevés volt – hét évvel korábban viszont egy csepp sem volt! 2000 körül egy 20 literes vödör 2-3 perc alatt telt meg. Ma ez másodpercek kérdése” – mondja Zoltán, majd megmutatta állatait is. Kameruni juhokat tart, többek között abból él. Búcsúzóul egy rántottára való japán tyúk tojást nyomott a markomba.

A rotunda felé vettem az irányt: a jelzett ösvény rövid idő múlva visszatért a patakhoz, amely kis kertek között, gyümölcsfák alatt, szabályozottan csobogott a nyírt gyep mellett. Néhol kis gyaloghíd, máshol virágoskert csipkézte a látványt mg felértem a rotundához, amit a helyiek „török mecsetként” emlegetnek. Korláttal ellátott lépcsősor vezet fel ide, ahonnan a település többi temploma is látszik.

A rotundához vezető lépcső – Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu 

Több elmélet is született a kerektemplom eredetéről, de a kutatók sem római őrtorony-, sem az öskői vár őrtornya elmélethez nem találtak bizonyítékot. Inkább az első Árpád-kori rotundák egyike lehet. Öskőnek (így jegyezték egykor) vára is állt a „szomszédban”, ám Várpalota mellett elvesztette jelentőségét – alapfalainak egy részét, állítólag a közelben álló Basa lakként emlegetett ház falai rejtik.

A kis templom alatt is állt egykor egy két malomkerékkel dolgozó, felülcsapós őrlőház, a Mészáros-malom. A 18. század végén még három kerékkel üzemelt, később kettőre redukálták a teljesítményét. 1905-ben az egyik malomkövet Ganz hengerszékre cserélték, 1938-ban pedig a két kereket cserélték Bánki vízturbinákra. Utolsó tulajdonosa az 1950-es évekig működtette, majd berendezéseit leszerelték és lakóházzá vált.

A Veres-malomra utaló egykori zsilip – Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu  

Visszasétáltam a vasúti átkelőig, ahol a töltés alatt átvezették a patakot. Követtem irányát a közeli magas jegenyefáig. Zoltán útmutatása szerint ugyanis ott állt a Várady Ferenc-malom (később Javornitzky-, korábban Veres-, Cserepes- vagy Falu alatti malom) Ez volt a legnagyobb teljesítményű malom Öskün. Már 1832-ben is létezett: két felülcsapott kerékkel működött, majd 1900-tól csak egy kerékkel, ám két hengerszéket hajtott. Várady-mester folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően 1919-re 14 mázsa gabonára nőtt a napi teljesítménye, 1945-re pedig 25-30 mázsára. 1959-ben állították le végleg, s nemrég bontották le. A malomcsatorna és a molnárlakás állítólag megvan. Én egy rozsdás zsilipet találtam, valószínűleg összefüggött a malommal.

Öskün nemcsak gabonát őröltek: működtek itt kallómalmok is, az Aranyoskúti-dűlő környékén. Ezek a malmok végezték a posztó készítéséhez szükséges gyapjú tömörítését, azaz kallózását, ványolását. A vízi kerekekkel meghajtott nehéz fakalapácsokkal sulykolt gyapjúból szűrposztó készült, amit a hamuházban hamulúggal fehérítettek. A 20. század elején azonban a posztót háttérbe szorították a különböző, iparilag előállított ruhaanyagok, így a kallómalmok megszűntek, a második világháború után Pétfürdő irányába vezették el vizüket, az épületek köveit pedig a lakosság széthordta.

A Csárda-híd – Fotó: Harsáczki György / induljelegyuton.hu 

A malmok nyomába eredve utánanéztem a Ösküi patak közeli forrásainak is. Ezzel nem volt olyan egyértelmű sikerem, mert a patak bővizűbb, északi forrásága megközelíthetetlen, elkerített vízmű területére esett, a másik ág pedig apró érként indult. Egy régi kőhíd áll még a környékén.

Mire végigjártam a látnivalókat, a Nap is pihenőre készülődött, és nekem is el kellett eldöntenem, hol fogok éjszakázni. Felesleges lett volna messzire autózni egy sátrazásért, hiszen már korábbi utazásaim során észrevettem itt egy izgalmas helyet, melynek ugyan nem tudtam a nevét. A Bakony térképen nem szerepel a Séd-patak partján emelkedő hajmáskéri sziklasor, amit Kőaljának hívnak – itt tudtam meg. A hajmáskéri állomás utáni balra tartó lehajtó egy elképesztő híd felé vezet: a római alapokon nyugvó Csárda-hidat közelíthettem meg, amitől azonban oszlopokkal tartják távol az autósokat. Valaha állt itt egy csárda is. A híd megvan vagy ötven méter hosszú – hajdanán két szekér is elférhetett rajta egymás mellett! Parkolni ugyan nem lehetett a híd mellet, így a kocsit az állomásnál hagytam, és visszatértem, hogy itt verjem fel a sátrat. Madárlátta elemózsiámat és a közeli boltban vásárolt frissítőt vacsorázva rendezgettem csokorba élményeimet. Ez is egy jó nap volt!

Ajánljuk még:

Már most írd be a jövő évi naptárba: Debrecen, Virágkarnevál!

Felvirágozott villamos fut be a megállóba, ahol a könyvlapok közül virágok kandikálnak ki. Csokonai lábai előtt kék-sárga virágszőnyeg, a templom előtt mohával és virággal ékes sárkány, az utcasarkon vidám virágbábú kacsint, a tovagördülő kerékpárok virágfüzérekkel ékesek. És még el sem kezdődött a virágkorzó, a virágkocsik felvonulása!