Irodalmi menedékház, avagy nagy emberek kicsi háza a Városmajornál

ZónánTúl

Irodalmi menedékház, avagy nagy emberek kicsi háza a Városmajornál

Nyúl utca, klasszikus kertváros a Rózsadomb lábánál. Kicsit távolabb a dübörgő főútvonaltól béke, nyugalom uralkodik. Árnyas fák, öreg házak, egyik szebb, mint a másik. A legkisebb, legkevésbé díszes tudna a legérdekesebben mesélni, ugyanis a második világháborút megelőző és közvetlenül követő néhány, békésnek mondható évben a 14-es szám falai közé járt kávézni, vacsorázni, újságot szerkeszteni, beszélgetni, barátságokat ápolni a huszadik századi magyar irodalom színe-java.

A Nyúl utca 14. valamikor az 1930-as évek közepén került az akkor már világhírű és már akkor sem Pesten élő íróóriás, Molnár Ferenc tulajdonába. Harmadik feleségének, a nála 25 évvel fiatalabb Darvas Lili színésznőnek szánta, ám aztán sem ő, sem Molnár Ferenc nem költözött ide soha. 1937-re az élet Amerikába sodorta az addig leginkább Európában bolyongó írót, így 1940-ben a lánya, Sárközi Györgyné Molnár Márta költözött a házba férjével és három gyerekével. 1939-ben Molnár Ferenc minden egyéb pesti ingatlanát eladta, ingóságait idehozatta a Nyúl utcába, a villát pedig lányának ajándékozta.

Molnár Mártáról gyönyörű könyv jelent meg pár éve. Széchenyi Ágnes Menedékház című írását mindenkinek ajánlom, aki a magyar irodalom szívét, lelkét, humorát jelentő, művelőinek örökké éhes gyomrát minden földi jóval megtöltő, végtelenül művelt és praktikus, arany szívű, nagy tehetségű asszonyról szeretne többet megtudni. Közeli barátja, az író szociológus Szabó Zoltán így fogalmaz róla: „Apjától nevet kapott, anyja a kifogástalan nevelés értelmi szerzője volt. Anyát és apát nem kapott szüleitől.”

Kemény gyerekkor jutott ugyanis Mártának, Molnár Ferenc és első felesége, Vészi Margit gyermekének. Anyja (akinek Ady a Margita-ciklust írta) férjéhez hasonlóan haditudósítóként dolgozott az első világháború frontjain, utána hol a svéd királlyal teniszezett, hol Puccinivel flörtölt, végül Amerikában, a Metro-Goldwin-Mayer könyvtárában dolgozott. Kislányát leginkább nevelőnők és az anyai nagyszülők nevelték.

Nyúl utcai bázis

A második világháborút megelőző kevéske békés évben Márta otthonában, a Nyúl utcában szerkesztette a Válasz című folyóiratot Sárközi György, az Atheneum Kiadó irodalmi szerkesztője, a nem sokkal a háború vége előtt, megrázóan fiatalon, munkaszolgálatban, Balfon meghalt író.

A korai évekről Sárközi Márta fia, a mi generációnk számára leginkább könyveiről és az Inforádió londoni tudósítójaként ismert, remekül mesélő és író Sárközi Mátyás így emlékezik: „házunknál elsősorban Halász Gáborra és Szerb Antalra emlékszem. Előttem van (...), ahogy a kertben, nagy fehér, fonott nádkarosszékekben  ülnek és kávéznak, beszélgetnek édesapámmal a diófa alatt. De édesanyám hetente kétszer nagy vacsorát is adott hol a népieknek, hol az urbánusoknak, úgyhogy házunknál nagy társadalmi élet folyt, nagyon gyakran fordult meg nálunk Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Kolozsvári Grandpierre Emil, Jékely Zoltán, és mások, Ignotus Pál is időnként. (...) sokat járt hozzánk Márai Sándor is. Ugyanakkor apámnak szoros baráti körébe tartozott Kodolányi János is.”

Horváth Ádám, Sárközi Márta idősebbik fia vissza emlékezéseiben is megjelent a Nyúl utca fénykora, és az irodalmi legendák mindennapi jelenléte a családjuk életében: „ezeken a napokon, ha bementem a nagyszobába, ott találtam a magyar irodalom jelentős részét. Itt folyt nagyobbrészt a Válasz szerkesztése is.” Babits alakja is feltűnik, őt már nagybetegen látogatta Sárközi Márta, ezekre az alkalmakra időnként elvitte kisfiát is . „Babits egyébként a nővérem keresztapja volt. Benedek Marcell volt az én keresztapám.”

A Válasz újraindításáról, az 1945-ös „hőskorra” így tekintett vissza Sárközi Márta 1965-ben, Illyés Gyula felkérésére: „A Válasz szerkesztésének évei az én Nyúl utca 14-es számú villámban vette kezdetét, amikor Németh László felvetette, hogy fel kéne újítani a régi Választ, és erre a Nyúl utcai tágas veranda kiválóan alkalmas. Hozzáfűzte még, hogy

Magyarországon csak olyan vállalkozás szokott sikerülni, amelynek megvalósítására asszonyok indulnak el a ridiküljükkel.

Az alapítási aktusra, ha jól emlékszem, Veres Péter, Németh László, Bibó István és Keresztúry Dezső jelentek meg.”

„A Válasz folyóirat évfolyamai 1946 és 1949 között általános színvonalukkal minden korábbi folyóiratot felülmúltak, a Nyugatot is. ’45 és ’49 között a Nyúl utca kicsi szalonjában az ócskapiacon vett karosszékek között ügyetlen ember minden mozdulatával az ország valamelyik legjobb írójába vagy gondolkodójába ütődött (...) A nem túlságosan tágas ház tucatnyi fiatal író éjjel-nappali menedékhelye volt” – írta később a már említett jó barát, Szabó Zoltán.

 
Szuhai Barbara

A temérdek ember folyamatos etetésének és teljes ellátásának alapját eleinte Márta szüleinek Amerikából érkező csomagjai adta. Mindaddig, míg egy szép napon be nem állított a Nyúl utcába Heltai Jenő, Molnár Ferenc egyik legközelebbi Pesten maradt barátja, és epésen meg nem jegyezte Mártának: „Hallom fiam, apád pénzén fasiszta folyóiratot szerkesztesz!” Az író véleményét tolmácsolta Molnár Ferencnek is, mire a csomagok megszűntek érkezni, nem sokkal később pedig a mindennemű anyagi támogatások is elmaradtak. Ezzel sem a csodálatos vacsorák, sem az irodalmi munka nem szűnt meg, sőt. Márta elküldte gyerekeit Sztehlo Gábor intézetébe, hogy ne legyenek láb alatt, és teljes energiájával folytatta a Válasz szerkesztését.

A folyóirat állandó szerzői voltak: Bibó István, Szabó Lőrinc, Németh László, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Jékely Zoltán, Sinka István, Weöres Sándor, Vas István, Kodolányi János, Veres Péter. Ez az írói és baráti kör, „az ország legjobb és legrokonszenvesebb emberfői” napi rendszerességgel jöttek össze itt, a Nyúl utcában, amíg csak végképp el nem lehetetlenítették az Illyés Gyula nevével fémjelzett Választ. A kivéreztetés fő ideológusa Lukács György volt, bosszúból, amiért Illyés Gyulát soha nem tudta megnyerni a kommunista pártnak. Révai József nagyjából ekkor „eszmecserére” magához rendelte Sárközi Mártát, mire azt a rendkívül frappáns, ám írójára nézve közel életveszélyes választ kapta: „Eszméimet nem cserélem. Sárközi Márta.”

Ez a sok nyelven beszélő, művelt asszony, míg élt, fogalom volt. A háború után – a Válasz újbóli kiadásán túl – a magyar irodalom mecénása, istápolója, hontalan íróknak, munkájuktól megfosztott mindenféle értelmiségieknek otthont, ha kellett pénzt, ha tudott, megélhetőségi lehetőséget biztosító támasza volt, kiapadhatatlan energiával, humorral és lendülettel ontotta a szeretetet egészen korai haláláig.

Amikor például Bibó Istvánt 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, és elvitték összes bútorát is – nem volt sok – Sárközi Márta elment a Bizományi Áruházba, felvásárolta Bibóék bútorait és visszavitette hozzájuk. Gyerekei, Horváth Ádám, Sárközi Mátyás visszaemlékezéseiben hosszasan lehet és érdemes is olvasni a hasonló történeteiről.

A méregdrágán mért papír beszerzése, a nyomdaköltségek emelkedése, a folyamatos politikai támadás 1949 szeptemberére ért célt. Sárközi Márta mélyen áron alul, százezer(!) forintért eladta Nyúl utcai otthonát és kifizette a nyomdának tartozó összeget – a nyomdát másnap államosítottak, így okafogyottá vált a villa feláldozása. A Nyúl utca 14. ekkortól nem szolgált a legendás háziasszony regénybe illő összejöveteleinek helyszíneként, és ezzel együtt véget ért a magyar irodalom országúti menedékházának rövid, de annál fényesebb hőskora.

Sárközi Márta elköltözött a Zugligetbe, ahol egy kisebb és jóval szegényesebb házban folytatta az irodalom szolgálatát. Sok egyéb jótéteménye mellett lefordította például Gerard Durell: Családom és egyéb állatfajták című kitűnő regényét, és egyre szegényebben, de változatlan egyenes gerinccel és hajlíthatatlan jellemmel állt helyt egy egyre cudarabb világban.

Az azóta eltelt 70 évben az utókor látszólag megfeledkezett a barátságos, Nyúl utcai ház legendás tulajdonosairól és vendégeiről. A villa történetét nem jelzi tábla, az épület szemérmesen őrzi regényes múltját.

Felhasznált források: itt, itt, itt és a Menedékház c. könyvben 

Ajánljuk még:

Te meg tudod különböztetni a juhot a birkától?
A juh az tényleg nem birka? Úgy vélem, hogy ha megértenénk ennek a kérdésnek a lényegét, az megváltoztatná az életünket, sőt a világot. Először is, mert e mondatom után jó eséllyel máris többen mosolyognak, mint előtte. Ez már jó, de nem elég.