Budai várbéli csodaház: középkori alapokra épített élő történelem

Az utca Duna felöli oldalán kettő hosszabb, több ablakkal díszített homlokzat fürdőzik a napsütésben: a vélhetően gyönyörű, barokk Esterházy-palota háború által letarolt helyére épült, szürke beton iskola, és a Dísz térhez közelebb eső, napfénysárga homlokzattal, és az év nagy részében piros muskátlis ablakokkal büszkélkedő ötös szám alatt álló otthon. Ez utóbbi egészen regényes történetekkel rendelkezik, ezért is érdemes pillanatra elmélázni előtte.

Mint a Várban minden ház alatt, középkori alapok vannak itt is. Az épület kapualjában gótikus ülőfülkék, de lévén hajdan három ház állt itt, a gótikus idők tanúi most nem a kapualjat, hanem az egyik lakást díszítik. Az ősidők óta lakóház állt ezen a helyen, a világháború előtt utoljára barokkos homlokzat mögött, a város felé szédítő panorámával.

A viharos huszadik század első felében több érdekes arc váltotta egymást a Tárnok utca 5-ös számú ház tulajdonosaként. 1898-ban báró Edelsheim-Gyulai Lipót vette meg a palotát, ő Horthy István apósának az édesapja volt. Az Edelsheimek következő generációjának várbéli otthona a közeli Dísz téren, a 12-es házban volt a huszadik század elején, ott született Edelsheim-Gyulai Ilona, a kormányzó fiának, Horthy Istvánnak gyönyörű felesége.

A budapesti korabeli lakcímjegyzék szerint Edelsheim-Gyulai Lipóttól – ki időközben báróból gróf lett – az 1910-es évek végén vette meg a házat a magyar irodalom egyik mecénása, a dúsgazdag cukorgyáros család sarja, báró Hatvany Lajos. Édesapja, Hatvany-Deutsch Sándor, a család feje, ha fiairól kérdezték, mérsékelt lelkesedéssel így nyilatkozott: „az egyik festő, és a másik is bolond”. Nem volt túl lelkes, hogy fiai a család generációkon át összerakott vagyonát nem építik; virágzó vállalkozását nem kívánják folytatni, sokkal inkább költik a pénzt, mintsem kemény, „hagyományos” módon gyarapítják. Lajos az irodalmat dotálta bő kézzel, testvére Ferenc a festészetet – neki is a Várban volt háza, benne mesés magángyűjteménnyel, de az egy másik történet.

Itt, a Tárnok utcában tárt ajtókkal várta Hatvany báró a magyar irodalom mindennemű, támogatásra, szállásra és ellátásra szoruló művelőit. Hatvany azt is támogatta, akivel egyébként nem értett egyet. Ennek eklatáns példája Szabó Dezső, aki akkor is megszállhatott Hatvany Tárnok utcai házában, amikor épp erősen antiszemita regényének, az Elsodort falunak keresett kiadót. Sárközi Mátyás remek könyvében, a Vérbeli Várbeliekben így ír erről: „Szabó Dezsőnek nem volt várbeli világnézete. A Kun Béla hatalomátvétel első óráiban forradalmi láz kerítette hatalmába, és arra szólította fel a palota személyzetét, hogy gyújtsák fel a báró házát. (...) Hatvanyt a kommün nem kegyelte. Korvin Ottó, a Tanácsköztársaság államvédelmi főnöke elrendelte Tárnok utcai háziőrizetét, ugyanis gyanúsak voltak nemzetközi kapcsolatai. Hatvany (...) távozása után az angol antantmisszió rekvirálta a palotát, amiért jellemző módon az angolok később, főleg a brit labour párt noszogatására kártalanítást fizettek. Nyolc évig tartott Hatvany emigrációja. Ezalatt írta hozzá intézett levelében Schöpflin Aladár:

»Minden héten négyszer sajnálom, hogy nem mehetek fel Tárnok utcai házad teraszára,

egy órára beszélgetni veled«”. A vélhetően mesés kilátással büszkélkedő terasz a palota Duna felőli oldalán lehetett...

Az igazán érdekes lakók Hatvany Lajos után költöztek ide. 1928-ban Hatvany nem másnak adta el szép házát, mint Louis Cartier-nek, a dúsgazdag Cartier család egyik fejének, a világhírű óratervező ékszerésznek. És miért pont Pesten vágyott palotát venni egy párizsi ékszerész? Cherché la famme, természetesen. Louis Cartier 1927-ben vette feleségül gróf Almássy Jaqueline Erzsébet Máriát, akivel élete végéig boldogan élt. Almássy grófnő palotára vágyott Budán, a Várban, és mert a pénz annyira nagyon végül is nem volt gond, mindjárt vettek kettőt, a másikat az anno Werbőczy, ma Táncsics Mihály utca 11. alatt.

A nagy múltú Színházi Élet – melynek állandó írói gárdáját többek között Hatvany Lili (Hatvany Lajos unokatestvére) és Szomory Dezső erősítette, Márai Sándor, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső mellett – híradásai arról tanúskodnak, hogy 1928 és 1941 között eleganciában nem volt párja Almássy Jaqueline grófnőnek. Ő volt a legjobban öltözött hölgy Pesten, a divatot diktáló budapesti „leading lady”, álomszerű ruhakölteményeiről és gyönyörű autóiról, valamint az azokhoz színben és stílusban egyaránt passzoló, szebbnél szebb „toiletjeiről” ódákat zengtek a korabeli leírások.

 

Louis Cartier a szép, barokk palotája homlokzatához is hozzányúlt, amire a magyar műemlékvédők morcos válaszát megőrizte az Arcanum aranyat érő adatbázisa. A Magyar Mérnök és Építész egylet 1941/21-22-es Közlönye őrzi egy bizonyos ifj. vitéz Bánó Lehel „Városszépészeti kihágások” című munkáját. Itt olvasható, hogy a francia ékszerész a „jellegzetes, kiskockás ablakok helyébe nagy üveglapokat helyezett be”, amely megbocsáthatatlan kihágást a jámbor ítész „legjobb meggyőződésem szerint büntetendő cselekménynek” vélt, vagyis súlyosan büntette volna, ha teheti.

Kár volt a harcias fellépés, még ugyanebben az évben, 1941-ben elköltözött Budáról a divatot meghatározó, merészen építkező, dúsgazdag család. El kellett adniuk a budai palotát, innen előbb Párizsba, majd New Yorkba költöztek, ahol Louis Cartier váratlanul már 1942-ben, felesége Jaqueline szintén elég fiatalon, 1952-ben halt meg.

 

De miért volt a sietős, áron aluli házeladás? A válasz igen egyszerű. Az 1941-ben már megszállt Franciaországban Cartier egyik rokona, unokahúgának férje, bizonyos Pierre Louis Claudel összetűzésbe került a német megszállókkal,

konkrétan Strasbourg városának közelében lecsukta a Gestapo.

Azonban a németek is úgy gondolták, tulajdonképpen létezik az a pénz, amiért egy Cartier rokonnak nem kell feltétlen életfogytiglan börtönben ülnie, és egy, még a Cartier családnak is fájdalmas méretű pénzösszeget neveztek meg váltságdíjnak. Ezért kellett eladni a Tárnok utcai házat.

Nem sokkal később a háborús ostrom letarolta a Tárnok utcát. A közeli Esterházy-palotát a földdel tették egyenlővé a bombázások, az ötös ház is súlyos sérüléseket szenvedett el. A bevonuló szovjet hadsereg katonái WC-papírnak használták az itt talált könyvtár romjait, amit meg nem, azzal a közeli bombatölcséreket töltötték fel. Az ostromot követő felújítások XV. századi falfestések nyomait találták a hátsó homlokzaton, és valószínűsítették az utcai falak hasonló, egykori díszítettségét is. Az új rendszer a klasszicista stílusban való felújítást gondolta egyedül emészthetőnek, így mi, szegény utókor már nem élvezhetjük sem a barokk vonalakat, sem a franciásan renitens, vélhetően gyönyörű ablaktáblákat. Elsöpört mindent az ostrom pokla, és az utána következő évtizedek. A Tárnok utca 5. alatti ház mára dísztelen falai szemérmesen rejtegetik a fénykor eleganciáját.

Forrás: Helyszínbejárás 2021. április,
Sárközi Mátyás: Vérbeli Várbeliek,
illetve itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt