Búcsúzunk az ikonikus kaszinótól, avagy a Duna Palota első 130 éve

ZónánTúl

Búcsúzunk az ikonikus kaszinótól, avagy a Duna Palota első 130 éve

Fantasztikus épület díszíti Lipótvárost immár 130 éve. A Duna Palota különleges múltjával ma is mesél nekünk, hiszen ha időközben jócskán át is alakult, azért állva maradt.

Lipótvárosban járunk, Pest egyik legszebb részén, és egyúttal az első olyan városrészben, amely tudatos, megtervezett módon épült meg. A terület 1752-ig a margitszigeti apácáké volt, a tulajdonjogot hosszas pereskedés után nyerte el Pest városa. A Belváros falain kívül ekkor még csak a harmincadhivatal, só- és dohányraktárak voltak. A homokos, pocsolyás, poros, sáros városszéli vidék a XIX. század elején indult fejlődésnek. 1790 óta viseli az akkor új uralkodó tiszteletére kapott nevét.

1805-ben Hild József kapta feladatául, hogy városrendezési tervet készítsen, majd 1808-ban foglalták törvénybe: itt, a Duna, a Körút, a mai Bajcsy Zsilinszky út és a mai Deák tér határolta vidéken tilos nádfedeles házakat építeni. Ezt csak a tehetősebb rétegek engedhették csak meg maguknak, így gazdag görög és németajkú kereskedők költöztek ide. Később is ők, illetve magas rangú tisztviselők és értelmiségiek, az arisztokrácia és a zsidó nagypolgárság otthona lett ez a vidék. A városfalak elbontásával (a Váci Kaput 1789-ben, a Kecskemétit 1794-ben, majd a Hatvanit utolsónak 1808-ban) felélénkült a környék kereskedelmi forgalma.

1786-ban épült fel az úgynevezett Újépület, Neugebaude, a mai Szabadság-tér területén. Erődszerű, négyszögletes épület kettő emelettel, négy sarkán egy emelettel magasabb erősségekkel, hatalmas belső udvarral. Az Újépületnek építészeti értéke nem volt, kaszárnya volt, később börtön, itt tartották fogva a ’48-as szabadságharc rebellis résztvevőit, és itt végezték ki mártír miniszterelnökét is. A rosszemlékű épületet 1897-ben kezdték bontani. Ekkor már épült az Országház, és ekkor kezdte felvenni ma ismert, elegáns formáját Lipótváros. Még ebben az évben elkezdték árulni a frissen parcellázott telkeket. 

A XIX. század elején új vásártér épült, 1816-ra megháromszorozódott a beépült telkek száma a századfordulóhoz képest, a rakpartok piacán hemzsegett a nép, üzletházak, fogadók települtek, a német, görög, zsidó származású, tőkeerős vállalkozók otthonai és üzleti életük központjai is itt, a város északi részén épültek fel. Nem véletlen hát, hogy a polgári kaszinó épületének legmegfelelőbb telket itt, a Zrínyi és Nádor utcák sarkán vette meg polgári egyesület.

Először is a fogalmat kell tisztázni: mi volt a kaszinó?

Mint oly sok újítást, a kaszinók intézményét is Széchenyi vezette be Magyarországon, és mint oly sok mást, ezt is angol mintára. Egyáltalán nem a szerencsejáték bűnös barlangjait rejtették a gombamód szaporodó, rendkívül népszerű, és a legkisebb településeken is magas taglétszámokkal büszkélkedő műintézmények. Sokkal inkább a társasági élet központjai voltak, ahova az emberek beszélgetni, olvasni, vacsorázni érkeztek, és táncmulatságokra és koncertekre is ide járnak. A társas érintkezés és művelődés mindent nyújtó szentélyei voltak ezek. Az angol klubok hangulatát hozták Pestre: székházaikban volt étterem, kávéház, könyvtár, olvasóterem, benne a világ minden, számottevő újságjával, kártyaszobák, gyakran vívóterem, és természetesen színház és bálterem. 

 Előtér a Duna Palotában

A legelső kaszinók az Országos és a Nemzeti Kaszinók voltak elsősorban az arisztokrácia részvételével. Polgári kaszinóból volt több természetesen, elhelyezkedésük és tagságuk többségének foglalkozása a kaszinók nevéből következtethető. Az 1800-as évek végén 4 kaszinó épült fel Pesten: a Fővárosi, később Terézvárosi Kaszinó néven az Andrássy út 24. alatt. Ez 1906-ban zárt be, átalakított épületében a Párisi Áruház született meg, a Kaszinó egyetlen túlélője a csodálatos Lotz terem. Ekkor épült továbbá a Budapest Krisztinavárosi Kaszinó Francsek Imre tervei szerint és a Budapest Kőbányai Casino Épület. Negyediknek pedig a méretét tekintve országosan harmadik legnagyobbnak számító Lipótvárosi Kaszinó épülete született meg 1896-ban.

 

A kaszinók tagjai gyakorta adakoznak nemes célok érdekében, a Lipótvárosi Kaszinó presztízskérdést csinált abból, hogy mindig több célra és többet adakozzon, mint az arisztokrata tagsággal bíró kaszinók. Így adtak nem keveset a Vígszínház építésére például, a Hírlapírók és a Kaszinói Szolgák Nyugdíjalapjába, továbbá a Magyar Ipar és Művészeti Társulatoknak a képzőművészeti, zenei és irodalmi díjaikon kívül.

A József tér 1-et idővel kinőtték a Lipótvárosiak, ám mivel 1893-ban Lánczy Leó bankár vezetésével részvénytársaságot alapítottak orvosok, ügyvédek, bankárok, építészek közreműködésével, még ugyanebben az évben megvették a telket, amin a későbbi kaszinó állt. Pályázatot írtak ki az kaszinópalota építésére, a bíráló urak pedig a tagságból kerültek ki: Hauszmann Alajos, Cziegler Győző és Feszty Adolf adott rangot a szakmai megmérettetésnek.

A megrendelő szándéka szerint

a palota 1000 fő befogadására kellett, hogy megfeleljen, kellett, hogy legyen benne bolt és étterem, továbbá minden, amit a kor technikája adni tud: villanyvilágítás és „felhúzó gépezet”, vagyis lift is.

Szempont volt, hogy a bálterem és a koncertterem külön helyezkedjen el, és lehessen őket megközelíteni egymástól függetlenül is, hogy akár egyidőben külön-külön kiadhatóak legyenek – ezért van két főlépcsőháza a háznak. A pályázók közt találjuk Baumhorn Lipótot, akinél több zsinagógát nem tervezett senki Európában, Korb Flóris és Giergl Kálmán párosát, akiknek a Zeneakadémiát és a Klotild palotákat köszönhetjük többek között, továbbá Freund Vilmost, akinek házai az Andrássy utat és a körutat szegélyezik bő 120 éve.

Freund Vilmos lett a befutó. Tervei szerint télikert meg tekepálya is volt a házban, és egy a sörház a pinceszinten, ami ma kiállítótérként funkciónál. A többi részlet nyomtalanul tűnt el az idők folyamán.  

Milyen lehetett egykoron?

Az angolosnak nevezett stílus szerint a nagy csarnokból nyíltak a klubhelységek, de mert a telek szűk volt és szabálytalan, az eredetileg kocsi ki- és behajtásra tervezett földszinti traktus mindig is rendkívül szűk és sötét volt. A két világháború közt építették be a földszintet mai formájára, ekkor született a félemeleti anno klubhelység, ma szintén kiállítótérként használt terem.

Az épület legszebb részének, a bálteremnek a norvég születésű, széleskörű tehetséggel megáldott nagyvállalkozó, Gregersen Gudbrand  faragta legszebb ékességét: a lépcső és korlátjai, a mennyezet és a galéria mahagóni faragása párját ritkítja a városban.

 

Gregersen úr a messzi Norvégiában látta meg a napvilágot, európai tanulmányútján Bécs városában kirabolták, így került valahogy Pestre. Nem is ment tovább, és bár megmaradtak kapcsolatai hazájával, magyar lányt vett el, itt vitte virágzó vállalkozását elsősorban mint híd- és vasútépítő mérnök és kivitelező, és csak másodsorban mint ács, épületasztalos. Ő építette többek között a szolnoki vasúti hidat, Komáromban az Erzsébet-hidat, a budai indóházat, Nagykanizsa és Székesfehérvár állomásait. Ácsmunkái a régi Nemzeti Színházban, az Országházban és a Szépművészeti Múzeumban is megtalálhatóak részben a mai napig. 1847-től dolgozott Pesten, a család Szobon élt, 20 gyermekéből 12 élte meg a felnőttkort.

A Lipótvárosi Kaszinó műlakatos munkáit a régi Erzsébet-hidat is lakatosként felépítő Árkay Sándor készítette.

 

1896-ra kész lett a kaszinó neobarokk palotája. 1899. március 25-én Mark Twain tartott felolvasóestet a ház koncerttermében. Ugyanez év decemberében itt vezényelte Antonin Dvorák op. 104-es, h-moll gordonkaversenyét.

1911-ben a Kaszinó pályázatára írta Bartók A kékszakállú herceg várát, amelyet a zordon zsűri előadhatatlannak kiáltatott ki. 1918-ban gróf Bánffy Miklós, az Operaház akkori igazgatója és díszlettervezője saját vagyonából állította színpadra a darabot. Csak egyszer játszották, és aztán legközelebb 1936-ban, akkor akkora sikerrel, hogy 10-szer tapsolta vissza a közönség Bartókot. 1937-ben Puccinit látta vendégül a kaszinó koncertterme, de járt itt Sven Hedin svéd és Roald Admundsen norvég világutazó is. Utóbbinak 1912. október 23-án a Lipótvárosi Kaszinó dísztermében a Földrajzi Társaság vendégeként tartott előadása „délsarki expedíciójáról a magyar tudós világ nagy érdeklődése közepette” zajlott le. Az évek folyamán fellépett itt Leoncavallo olasz zeneszerző, Fedák Sári, Jókai Mór, és Mikszáth Kálmán írói jubileumi ünnepsége is itt történt.

1920-ban a vesztett háború és fájdalmas békekötés idején a kaszinó tagsága 10 000 koronát ajánlott a „főváros nyomorgóinak” megsegítésére, továbbá 100 000 koronát a Kisfaludy Társaságnak, hogy abból 20 000 korona irodalmi díjra költessék.

Fotó 1920-ból: Balról az első Boross Mihály, a második Magyar Elek, mögötte ül Gundel Károly. Jobb szélen ül Krúdy Gyula, mögötte áll Bánó Dezső, mellette Ripka Ferenc. Forrás: Fortepan / Magyar Bálint

Ki és miért volt tag?

Kaszab Elemér gyáros, Munkácsy Mihály képeinek egyik legtekintélyesebb gyűjtője, a Kaszinó alelnöke 1934-ben nyilatkozta az Esti Kurirnak: „biztos ajánlólevél volt bárki számára társadalmi és minden szempontból az, ha a Lipótvárosi Kaszinó tagjának mondhatta magát.”

Így többek között tag volt Guthardt Tódor, az IBUSZ igazgatója, Stein Emil, a Kereskedelmi Bank igazgatója, egy időben a kaszinó elnöke, Wekerle Sándor miniszterelnök, pénzügyminiszter, a dualizmus korának legismertebb pénzügyi szakembere, és Kochmeister Frigyes nagykereskedő, főrendiházi tag, Vázsonyi Vilmos ügyvéd, képviselő, Goldberger Leó iparmágnás, Madarassy-Beck Marcell, bankár.

A Lipótvárosi Kaszinónak saját jazz-bandje volt, számos rendkívül népszerű bált rendeztek, ahol a üzleti élet potentátjai jelentek meg, az épületben volt vívó- és tornaterem is.

Terjeszkedés a palotán túlra

A fénykornak nevezhető, a második világháborút megelőző évek során két épületet is vett, illetve építtetett boldog tagsága nyári pihenése céljából a Lipótvárosi Kaszinó. 1909-ben megvették a Városligeti fasor 36-os és 38-as (ma 46-48-as) telkeit. Az ott álló kettő villát Vágó József tervei alapján építették össze. A képek alapján késő szecessziós díszítésű épület elhúzható üvegtetővel büszkélkedő előcsarnokkal, nagy teraszokkal és tetőterasszal kényeztette a boldog klubtagságot.

Városligeti fasor, a Lipótvárosi Kaszinó nyári helyisége 1913-ban Forrás:  Fortepan / Schmidt Albin

A házat 1924-ben és 1937-ben átépítették, majd a háborúban elpusztult, romjait 1947-ben számolták fel. Helyére 1948-ban épült fel a Magyar Bányamunkások Szabad Szakszervezetének székháza.

A kaszinó másik épülete 1938-ban a Margitszigeten épült gyönyörű, modern sportház medencével, teniszpályákkal, a mennyezettől a földig nyúló üvegablakokkal, teraszokkal.

A margitszigeti egység 1954-ben Fotó: Fortepan / Keveházi János

Tér és Forma című folyóirat írta: „a Margitsziget nyugati partján a pólópálya mellett a sportházban öltözők, társas helységek, teraszok, bár és tánchely, tusolók, kevés adminisztráció és sok napfény az, amire itt szükség van. Tisztaság, életöröm kőből, vasból, fából és üvegből.” Az öröm azonban nem tarthatott sokáig.

1944-45-ben a Kaszinó tagságának jelentős részét munkatáborokba hurcolták, kevesen élték túl a földi poklot. Az 1944-es 1800 fős taglétszámból 1125 fő élte túl a háborút, az 5 tagú elnökségből mindössze 1 fő. A maroknyi túlélő szerény körülmények közt próbált új életet kezdeni a háborús ostromot egyébként majdnem teljesen épen megúszó épületben, amely aztán azonnal szemet szúrt az új hatalomnak. 

1945-ben tiltották be a Kaszinó mindennemű tevékenységét. A palota 1945-1948-ig a Lukács György vezette Fórum Klub otthona volt, 1948-tól a Belügyminisztérium a tulajdonosa és kizárólagos használója volt az épületnek. A rendszerváltással megnyílt a palota a kultúrát kedvelő publikum előtt, a Duna Művészegyüttes főhadiszállásaként színvonalas néptáncestek és koncertek voltak láthatóak itt évtizedeken át.

Ugyan az épületet a folyamatos használat megmentette a teljes pusztulástól, értékes bútorzata teljesen elveszett. Eredeti üvegablakait mozgalmi stílusban pótolták, ránézésre az utolsó renoválás a nyolcvanas években lehetett, a mostani bútorzat és felszerelés fájdalmas kontrasztot alkot a falak, és a még mindig meglévő, mindent túlélt velencei tükrök látványával.

1948-tól egészen 2019. július 31-ig a palota a belügyé volt, akkor került át a kezelés és a tulajdon joga az Államkincstárhoz. A legutóbbi hírek szerint az épületet eladták, 2021. augusztus 31-el a Duna Palota bezár, új tulajdonosa kezdi a felújítást, akinek kiléte és főleg a házzal kapcsolatos tervei, annak jövőbeli funkciója, tervezett nyitásának időpontja egyelőre ismeretlen.

Augusztus hónapban a palota vezetés mellett még látogatható.

Forrás:
Helyszínbejárás 2021. július, illetve Berki Imre: A Lipótvárosi kaszinó története című kötete, 
illetve: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt

Niytókép: V.Mariann/ Wikipédia

Ajánljuk még: