Novemberi dínom-dánom: tudod, mi köze a libáknak és az újbornak Szent Mártonhoz?

A fázós, novemberi hajnal egy öreg faluban talál bennünket, annak is egyik szélső, aprócska házánál. Szemre talán kétszáz éves is lehet, nehéz szalmatetője úgy nehezedik a görbe falakra, mint ázott kalap a pásztor fejére. Nyikorogva nyílik a durván bárdolt pallókból ácsolt tölgyfaajtó, s belépve a frissen mázolt föld illata csap meg. A szoba közepén egy szépen faragott oszlop támasztja a hosszú szolgálatban meggörbült, öreg mestergerendát. Ezt kerestük. Pontosabban azt, amit e gerenda rejt. Az öreg Kalendáriumot. Most már megnézhetjük, hogy mit ír Szent Mártonról.

Szent Márton élete

A középkori hagyomány szerint Márton a mai Pannonhalma környékén, egy Savaria Sicca nevű helyiségben született 317 táján. Egy huszadik századi vélekedés szerint, ami a Savaria = Szombathely analógiát követi, úgy gondolják, Szombathelyen született a szent. Az előbbi vélekedést az támasztja alá, hogy a mai Pannonhalmi Apátság a Szent Márton-hegyen épült, és sokáig Szent Márton-hegyi apátságnak hívták. Itáliában nevelkedett, ahol fiatalon a keresztény vallásra tért. Életének fontos eseményeit és csodáit leginkább legendáiból ismerhetjük meg meg.

Szent Márton legendái

Legismertebb és legtöbbet ábrázolt legendája még ifjúkorából való, mikor is a római sereg tisztjeként Galliában szolgált. Egy későőszi reggelen, a hó alatt fekvő mezítlen, sánta koldusra talált, akit megszánt, s köpenyét kettévágva, annak felével betakarta azt. Éjjel álmában megjelent előtte Krisztus, vállán a koldusnak adott félköpennyel. Később, már püspök korában e jelenet majdnem egészen pontosan ugyanígy megismétlődött, mikor a templomkapuban didergő koldusra terítette miseruháját. Ekkor a hívek szeme láttára egy tűzgömb jelent meg fölötte, s angyalok szálltak alá, hogy aranyból szőtt ujjast terítsenek rá.

Legendái számos csodás eseményt őriznek. Az ördögűző, sőt halottakat feltámasztó Mártont az ördög egyszer koldus képében látogatta meg, ám a Szent őt is éppúgy kegyelemben részesítette, mint elődjeit. Máskor egy vadászebek űzte nyulat mentett meg, köpenye alá bújtatva, s a kutyákat szelíd szavakkal csitította el. Márton értett bizonyos állatok nyelvén, volt, hogy egy gyermekre támadó kígyót beszélt le szándékáról. Sokat emlegetett legendájában a püspökké választása előtt ludak óljában rejtőzött el, ám azok elárulták rejtekét.

Egy legenda szerint Szent István vadászat közben, álmában meglátta a hazánkra törő ellenséget, s ekkor Szent Mártont tette meg országunk patrónusává. A krónikák szerint Szent György és Márton zászlaja alatt vívták eztán seregei a harcokat. Márton védelmező szerepét mi sem mutatja jobban, mint hogy Nagy-Magyarország határvidékein körös-körül megtaláljuk a Márton nevét magába foglaló településneveket. Hasonlóképpen tartják számon Franciaországban is, ahol élete nagy részét élte, mint Tours püspöke, és ahol csodás tettek egész sorát vitte véghez. Érdekesség, hogy a francia hagyomány – gondolok itt a Marmoutier bencés apátságban kelt legendára – Mártont hun, azaz magyar uralkodók sarjaként tartja számon.

Na de, ennyit a legendákról.

Márton-napi hagyományok a nép körében

Térjünk vissza képzeletbeli időutazásunkhoz, hogy meglássuk, miképp fogadták Márton napját az őseink! Ha kilépünk elképzelt kis házikónk elé, s végignézünk a falut körülölelő szelíd lankákon, észrevehetjük a földből már elő-előbújt kis zöld gabonahajtásokat, melyeket a dér betakart fehér köpenyével.

A régiségben minden gabonaszem magát Krisztust jelképezte, amely ott didereg ilyenkor kint a határban – s bent az egyre sötétebb és csúnyább időben az ember lelkében is. De kik azok a fura szerzetek amott a túloldalt? Mintha a disznópásztorok volnának, kezükben frissen vágott nyírfavesszőkkel. Hallani is, miként kopog be egyikük a szomszédba:

„Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét
A szokást nem mi kezdtük s nem mi végezzük
Állatainknak annyi szaporodása legyen,
ahány ága-boga van a vesszőnek.”

Na, idénre már vége a nyári legeltetéseknek, nem jár ki többé se a tehéncsorda, se disznócsürhe. Valószínűleg ezért terjedt el a gyakran emlegetett mondat: „Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, az éves gazdasági munkák zárásának és a téli pihenésnek a kezdetét” – nos, azért feladat akadt még számukra épp elég az év hátralevő részében is, ezért lehet, hogy ebben a formában inkább kacagnának egyet ezen a mondáson. 

Ha nincs is szó pihenésről, de vígság azért van a faluban, egymást érik a pásztorbálok, lakodalmak, amolyan kisfarsangank is nevezik. Kiforrt az újbor is, amelynek – ahogy mondják – Márton a bírája. Nem véletlen hívják „nagypoharú, vagy borfujtó Szent Mártonnak”, sőt a másnaposságot is Szent Márton nyavalyájának hívják.

 

Márton-nap szimbóluma és mai üzenete 

Márton, latinul Martinus annyit tesz, mint „Marshoz hasonló”. Ő maga is katonaszent, leggyakrabban marsikus jegyekkel ábrázolva. Ünnepe asztrológiailag a Skorpió havába esik, melyet a Mars bolygó egyik otthonaként tartanak számon.

És a ludak? A rómaiak Avis Martisnak, azaz Mars madarának nevezték őket, hiszen őszi és tavaszi vonulásuk épp erre a két hónapra esik. Az északi népek hagyományában a vándormadarak a Tejút vonalát követik, mely tavasszal és ősszel valóban észak-déli irányban áll. És mit csinál az égbolttal? Nos, az ég köpenyét éppen kettévágja – ahogyan ez az időszak vágja ketté az időt is, hiszen ne feledjük, a hagyományainkban (és az egyház hagyományában is) az év ilyenkor, adventtel (és nem január elsejével!) kezdődik.

Mit jelent mindez számunkra azon túl, hogy hagyományőrzés címén ehetünk és ihatunk egy igazán jót? Márton nem a határtalan dínom-dánom szentje. Éppen ő a határok védelmezője, aki a közelgő sötétségre figyelmeztet, amelyen csakis az ő példáján juthatunk át, az ingyen kegyelmet gyakorolva.

A cikk megjelenését a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatta.