Nagyböjti beszélgetés Hortobágyi T. Cirill atyával

Biológus-botanikusként, teológusként mit jelent Önnek a tavasz?

Nekem az egyik kedvenc évszakom… Gyerekkoromban még hosszú, nagy telek voltak, és bizony nagyon vártuk a végét. Egy Egerhez közeli, mezőgazdasági kultúrából élő kis faluból származom, és nagyapám, amikor leesett az első komoly hó, akkor a lovas szekérről leszedte a kerekeket és szántalpat tett a helyébe. Tavaszig, amíg el nem kezdett olvadni a hó, azzal közlekedtünk. Az utat akkoriban nem sózták, nem takarították, hanem a sparheltből gyűjtött hamut szórtak rá, hogy ne csússzon. A kertünk végén folyik az Eger-patak, és amikor egy ilyen masszívabb tél után megindult a kikelet, olvadni kezdett a hó, akkor abban is rendesen megemelkedett a vízszint… A kertünk végén egy nagy legelő volt, gyerekként nagyon szerettünk oda kijárni. A legelő peremén emelkedik a Bükknek az utolsó nyúlványa, ahol rengeteg hatalmas kökény és mindenféle egyéb bokor volt, amik tavasszal hihetetlen szépen virágoztak.

A TSZ időszakban volt nagyszüleimnek egy kis háztáji szőlője, ahol ezeket át lehetett élni, láttuk, ahogy a tél során kómába merült természet tavasszal föltámad. Elkezdenek csicseregnek a madarak, rügyezni a fák, kikelnek a kis csibék, kis libák, bocik születnek…

A természetnek ez a megújulása alátámasztja és bemutatja, amit a hitünkben is átélünk: Krisztus a feltámadását a halálból. 

A hitbéli eszmélődés és a természetben tapasztalt életöröm húsvét táján harmóniába kerül, minden a megújulásról, az életről, derűről, feltámadásról szól.

Mégis ebben a derűben és életigenlésben jön 40 napnyi böjt. De mintha a mai világ tudomást sem venne róla…

A böjtről kettős tapasztalatom van. Egyrészt ma sokan vannak, akik a böjtöt nem vallási okból, hanem valamifajta tisztulásra vágyás, életmódváltás miatt tartják. Bizonyos körökben van egy profán reneszánsza is a böjtölésnek, amikor kizárólag tudományos alapon közelítenek hozzá. Azt mondják, hogy a szervezetnek szüksége van a bőség és a szűkösség ciklikus váltakozására, ami a böjt során természetes tisztuláshoz vezet. Nagyon sokféle kúra létezik, aminek során felfedezhetik a böjt természetes erejét.

A vallási tapasztalat ugyanakkor nem egyszerűen arról szól, hogy vonjunk meg magunktól valamit, vagy tartsunk olyan időszakokat, amikor hús helyett zöldségfélékből fogyasztunk többet, hanem hogy a böjt idején figyelmesebbek legyünk saját belső világunkra.

Amikor istenigazából telezabálom magam – mindenkinek van ilyen élménye – akkor semmihez nincs kedvem, csak úgy üldögélek és a vér mindenhonnan az emésztőrendszerbe árad. Nincs kreativitás, nincsenek gondolatok. A böjtben szűkre szabott tápanyagbevitel mellett egészen más húrok pendülnek meg az emberben, más érzések támadnak, sokkal inkább képes elgondolkodni az élet nagy kérdéseiről, vagy hogy egyáltalán jó felé tart e. Amikor nincs ez a belső lekötöttség, akkor a szellem jobban szárnyalhat.

Fotó: Hortobágyi T. Cirill

A vallási hagyományban a tapasztalat mellett a böjtnek mindig van egy olyan jellege, hogy valamit megtakarítok, amit aztán szegényeknek, rászorulóknak ajándékozhatok. Ételt, időt, energiát… A szellememnek és fizikumomnak egyaránt jót tesz, ha időközönként megvonom magamtól a táplálék bőségét. Ha az így nyert energiát mások rendelkezésére tudom bocsátani, akkor ebben van valami sokkal nemesebb, amire Jézus is felhívja a figyelmet.

A templomok falán, sok otthonban, köztereken mindenhol kereszteket látunk. Miért állunk meg mindig a halálnál, hiszen a történetből van még három nap, és pontosan tudjuk, hogy tragédia helyett feltámadás a vége?

A katolikus hagyománynak megfelelően a legtöbb templomban ott van a keresztút: Jézus szenvedésének 14 állomása, ami a sírba tétellel zárul. Nincs még egy, ahol ott lenne a föltámadás. Vannak persze ilyen formabontó új keresztutak, de tény az, hogy az előbbi a gyakoribb. Én úgy gondolom, hogy ennek az oka, hogy sok ember tapasztalja meg a törékenységét, a szenvedés, azokat a nehézségeket az életében, amit sem átugrani, sem kikerülni nem tud, amivel valahogy szembe kell nézni, miközben nincs a kezében a megoldás. Egy ideig úgy vagyunk vele, hogy szeretnénk megoldani a problémákat az életünkben, aztán szembesülünk vele, hogy esetenként ez képtelenség.

Ilyenkor azonban még mindig marad egy lehetőség, amin változtathatok: az én viszonyulásom a problémához. Az, hogy el tudom-e fogadni, meg tudom-e engedni, hogy vannak gondok, vannak megoldatlanságok, van szenvedés, csalódottság még az én életemben is. Az a gyanúm, hogy Jézus kereszthalála sok embert segít rádöbbenteni erre a tényre.

A keresztet látva szembesülhetek azzal, hogy a fizikailag megváltozhatatlan problémákból csak úgy lesz feltámadás, csak úgy tudok belőlük megszabadulni, ha a belső viszonyulásomat próbálom megváltoztatni.

Szerintem ezért állunk meg sokszor a keresztnél, hogy kóstolgassuk azt, hogy nem lehet kikerülni, el kell fogadni a nehéz dolgokat az életünkben.

A népi szimbólumrendszerben nagyon sokszor virágzó keresztfával találkozunk. Van egy locsolóvers is, miszerint „Virágzik a keresztfa, Úr Krisztus feltámada!”

A keresztény szimbolikában is benne van a Crux gemmata, az ékköves kereszt. Sokszor az oltárra állítható keresztnek is két míves oldala van: az egyik oldalán a corpus, a fölszögezett, kitárt karú Krisztus, a másik oldalon meg egy szép ékkő, ami a föltámadást szimbolizálja. Nekünk a körmeneti keresztünk is ilyen, húsvéti időben az ékköves rész van kifelé fordítva. Az én főapáti mellkeresztemben az ónix kő szintén a föltámadás szimbóluma.

Fotó: Unsplash

Meglehetősen sűrű a világ körülöttünk, lát esélyt a föltámadásra?

Azt, hogy a világ eljut-e a föltámadásig, azt hit felől érdemes közelíteni. Krisztus azt ígéri, hogy újra eljön, a tanítványoknak azt mondja, hogy „már csak egy kis idő és újra látjuk egymást, elmegyek és helyet készítek nektek az Atyánál.” Ezt a mondatot mindenki értelmezheti a személyes életére: egy hívő ember élete során lelkiismerete szavát követve törekszik az Isten felé, igyekszik nemesebb, jobb módon élni, a gyöngeségein fölül kerekedni. Az a remény él bennünk, hogy életünk végén nem a semmibe hullunk, hanem Isten országába, Istennek a szeretetébe kerülünk.

Krisztus szavait azonban lehet kozmikus módon is nézni. Isten megteremtette a világot, és ennek a világnak egyszer vége lesz, amit természettudományosan is elég jól tudunk igazolni. De attól függetlenül, hogy a Nap se fog végtelenségig energiát szolgáltatni, látjuk azt a rengeteg környezeti problémát is, amiben vagyunk. Iszonyatos mennyiségben fogynak a nyersanyagok és az energia, ami nyilván az emberiség létszámának rendkívüli megnövekedése miatt is van. Amikor megszülettem, 3 milliárdan voltunk a földön, most már 8 milliárd fölött vagyunk… Ferenc pápa szavaival élve „az eldobás kultúrájában élünk”, amit nagyon nehéz elviselni. Nem tudom, hogy a világ önmaga beteljesedése, vagy pedig egy katasztrófa felé halad. Hitben abban reménykedhetünk, hogy az Istenre ráhagyatkozó, benne bízó egyes emberhez hasonlóan, akit az a kegyelem vár, hogy a világ végét követően teljessé válik az élete, úgy valamiképpen maga a Föld is megkapta ezt az ígéretet…

Az új, torzulásokkal és bűnnel teli világban a Föld is sebzetté vált. A meddőhányóktól kezdve az emberi hatás miatt elsivatagosodott területeken és az elolvadt gleccsereken keresztül az Amazonas körüli erdőirtásokig hatalmas humán sebek tátonganak a felszínén. Talán a föltámadásban ez is mind helyreáll…

Húsvéti kontextusban alapvető kérdés: hogy van?

Köszönöm szépen! Nagyon szaladozós napjaim vannak, nagy a házunk, rengeteg intézményünk van, sok szerzetes, még több munkatárs, eléggé kitölti az életemet, az utánajárás annyi mindennek. Nagyon élvezem, hogy egy picit benne maradtam a gimnáziumban, a két végzős osztályt tanítom, bérmálási előkészítőt tartok, van itt ott néhány öregdiák, akikkel kapcsolatban vagyok. A férfi szerzetesi konferenciának, így a magyar szerzetességnek is a vezetője vagyok, ami nagy kihívás előtt állunk az öregedés miatt.

Sok a szerzetesek által fenntartott intézmény, azoknak a jövőjéről is gondolkodunk, úgyhogy egy nagy kreativitást igénylő időszakot élek, amiben sok kihívás van. Igyekszem ugyanakkor, hogy a tennivalóknak a sorában ne vesszen el a lényeg, és így maradjon idő például a tavasz élvezésére is. Elméletben nekem péntek a szabadnapom, akkor gyakran kimegyek a Bakonyba a Hódos-ér és a Cuha patak völgyeinek környékére, ahol össze-vissza tudok járkálni az erdőben. Az utakon hétvégén rengetegen vannak, de benn az úttalan erdőben legfeljebb muflonokkal találkozok.

Boldog?

Bár a fáradtság sokszor nehezítő tényező, de alapvetően igen!