Nyár végére nem nehéz azt érezni, minden az esküvőkről szól. A tévéket – ilyenkor is – elárasztják az olyan esküvői műsorok, mint a Mondj igent a ruhára!, a Csodás esküvői sütemények vagy az Esküvőszervezés, és középkorúként elég a Facebook hírfolyamunkat végiggörgetni bármelyik nap, hogy lássuk, hány ismerősünk esküdött a hétvégén. Ha mindez nem lenne elegendő bizonyíték arra, hogy szeretünk házasodni, elég a KSH tavalyi adataira ránézni: egyértelmű esküvőboom tört ki Magyarországon, harminc éve nem kötöttek annyian házasságot, mint 2019-ben. Egy év alatt 64 ezer pár mondta ki a boldogító igent, felértékelődni látszik a házasság oly sokat kritizált intézménye.
Az esküvők „motorja” egykor a vőfély volt, aki főként a falusi, nagy létszámú lagzik lebonyolításában játszott rendkívül fontos szerepet. Mára, a klasszikus falusi esküvő más részleteihez hasonlóan a vőfélyek is eltűnni látszanak. Természetesen ma is szép számmal akadnak lakodalmak, ahol igénybe veszik szolgáltatásaikat, de nem egy helyen mára egy-egy rendezvényszervező, ceremóniamester vette át feladataikat.
Voltam már sok esküvőn, láttam jó vőfélyt és rosszat, ahogyan ceremóniamesterből is találkoztam már mindenfélével. Meghatározó élmény köt azonban egy különleges, irodalmi vénával megáldott ortopéd orvoshoz, Váncsodi Józsefhez, aki hétvégente ceremóniamesterként dolgozik. Őt kérdeztem most hagyományokról, modernitásról, esküvői feladatokról és arról, mégis miért kezd mindebbe egy komoly, embercsontokkal operáló orvosember.
József beszélgetésünk elején leszögezi: számára az esküvőszervezés minden mozzanata ajándék. Jó megélni az egészet, a libabőrözést, látni a diszkréten szemet dörzsölő urakat, zsebkendőbe szipogó hölgyeket, hallani a szívet melengetően bensőséges mondatokat arról, hogyan emlékszik a menyasszony és a vőlegény a megismerkedésre és a lánykérésre.
„Számomra ajándék az élettől, hogy egyszeri és megismételhetetlen pillanatoknak lehetek részese.
Egyik héten hajóra szállok, a következő alkalommal egy várromnál esketek, és vannak csúcspontok is:
ilyen volt két éve az unokahúgom esküvője, amikor ott ült velem szemben a könnyes szemű édesanyám, nővérem, unokahúgom, sógorom. Hihetetlen ajándék a Jóistentől, hogy megtörténhetett ez a csoda velünk. Egy-egy esküvő után napokig fürdőzöm az érzésben, mosolyogva megyek be a rendelőbe” – osztja meg a férfi.
Régen minden jobb volt?
Kétségtelenül más világ ez, mint a vőfélyeké, de az esküvők természete is megváltozott: ma már minden adott ahhoz, hogy valódi álomesküvője legyen annak, aki csak erre vágyik – legyen az a vágy akármi is. A helyszín lehet akár vízparton, egy várromnál, a kedvenc fa alatt, egy rét kellős közepén, egy hajón vagy éppen egy léghajóban; nincsen lehetetlen. Ezekben a közegekben pedig talán autentikusabb is elengedni a régi hagyományok egy részét.
„Régen a falusi lakodalmakban a falu apraja-nagyja részt vett és segített az előkészületekben, ez mára jellemzően nem így van, de sok minden változott. Néhány évtizeddel ezelőttig általában télen tartották az esküvőket, amikor nem volt munka a határban, és az ételek sem romlottak meg. Disznót, tyúkot vágtak, temérdek süteményt sütöttek. A lagzin kellett valaki, aki a több száz embert eligazítja, erre a feladatra legalkalmasabb az ékesszólóan beszélő, nagyhangú vőfély volt” – magyarázza az esküvők történelmét ismerő Váncsodi. Hozzáteszi: a vőfély a szakma „alapvetéseit” jellemzően édesapjától örökölte, esetleg elleste mástól a fortélyokat, igen komoly tudásra volt ugyanis szüksége ahhoz, hogy a lánykikéréstől és a szertartás rendjén át, a pajzán játékokon keresztül egészen a menyasszony- és menyecsketánchoz kapcsolódó rigmusokig mindent jól ismerjen és alkalmazzon is. Sokan talán emlékeznek: egy klasszikus lagziban pellengérre állítottak embereket, megviccelték a házasokat, volt lányszöktetés, menyasszony-, vagy menyecsketánc, tájegységektől függően. Aztán a falusi lakodalom végén hazakísérték a menyasszonyt és a vőlegényt, fűrészeltek, sőt, volt, ahol a menyasszony lábát is megmosták.
„Azóta nagyot fordult a világ.
Ma már nem harsányságra, népi mondókákra vágyakoznak a házasulandók,
hanem a kifinomultabb bulihoz egy olyan ember segítségét igénylik, aki egyeztet az étteremmel, a fotóssal, a videóssal, azaz levezényli az esküvőt, illetve esküvőszervező hiányában megkomponálja a nagy nap forgatókönyvét. Kvázi karmesterei a napnak és védőháló képeznek az ifjú pár körül” – összegzi a trendeket József, aki maga több mint kétszáz esküvőt vezényelt le az elmúlt tíz évben.
A kereslet természetesen formálja a kínálatot: az elmúlt években nagy számban jelentek meg az olyan ceremóniamesterek, akik kibújtak a népi ruhából, elegánsan öltöznek és a vőfélybotot mikrofonra cserélték. Ők gondoskodnak arról, hogy íve legyen a napnak, hogy minden időben kezdődjön, mindenki tudja a helyét – csak éppen nem kurjongatnak, szavalnak vagy kezdenek rigmusokba.
Milyen az új?
„Számomra egy esküvőben az a fontos, hogy legyenek valódi, mély érzések, legyen kémia, rezgés és feltétlen bizalom közöttünk, hogy elmesélhessünk egy történetet, amellyel érzéseket, érzelmeket váltunk ki. Ha elég hatékonyak vagyunk, akkor a násznép együtt »utazik« az ifjú párral, bevonódik a nap történéseibe, azaz részévé válik valami egyszerinek és megismételhetetlennek” – mesél egy ideális, jó ceremóniamester által vezényelt napról József.
Hozzáteszi gyorsan: azért a ceremóniamester szíve sincs kőből, a forgatókönyvet rugalmasan kell kezelni: „ha tombol a buli és a vőlegényt éppen a fejük fölött bodyszörfölik a srácok, megkérdezem a cateringet, hogy a tortát lehet-e egy kicsit csúsztatni.
A torta menetrend szerinti felvágása kevésbé fontos, mint hogy a násznép jól érezze magát.
A vacsora kapcsán szigorúbb vagyok, mert a konyha akkor tudja garantálni a megbeszélt minőséget, ha nincs csúszás – én pedig ezért vagyok ott, hogy az ilyenekre figyeljek!”
Ha már praktikáknál tartunk, faggatni kezdem arról, ő milyen, a násznép számára észrevétlen dolgokra figyel. A szertartás alatti ültetést említi, mint megtudom, „a templomban nagyon fontos, hogy a vendégek közel üljenek egymáshoz, ne csak elméletben legyenek család, látsszanak is annak.”
A ceremóniamester sok mindent megszervez, megtervez, kézben tart, egyetlen dolgot viszont nem tud megjósolni: hogy milyen lesz a házasság. De ez már nem is az ő feladata...
Ajánljuk még:
