SZPSZ

A szerelem kora: számíthat a nagy korkülönbség egy párkapcsolatban?

Mire tanít Venus és Anchises története, avagy számít-e a korkülönbség?

Az ókori római mitológia híres története szerint Anchises, a trójai háború egyik hőse, Aeneas apja volt. A történet egyik legismertebb része a nagy hőssel kapcsolatban úgy szól, hogy egyszer a szerelem istennője, Venus egy mezőn sétálva meglátta, és azonnal szerelmes lett a daliás pásztorként élő, idős Anchisesbe. A szerelem gyönyörű istennője egy földi szépség álruhájában felajánlotta magát neki, nemzettek egy fiút, a hős Aeneast, akit apja később hatalmas, birodalmat építő küldetéssel ruházott fel.

Venus és Anchises a művészetben

Anchises és Venus szerelme erősen foglalkoztatta a különféle korok gondolkodóit és művészeit, gyakorlatilag minden művészeti ágban megjelent a téma valamilyen feldolgozása.

Az egyik legismertebb festményt William Blake készítette a két szerelmesről, 1889 körül. Ezen a csodálatos és sugárzó Vénusztól jobbra, kissé hátrébb, a fáradt és idősebb Anchises áll, egy fának támaszkodva.

 William Blake Richmond – Venus és Anchises

Szintén ismert festmény Annibale Carracci, Az Istenek szerelmei, amelyen a nyugodtan pihenő két szerelmest és kisfiukat látjuk.

 Azt is tudjuk, hogy a híres XVIII. századi rézmetsző és festő, Piranesi is készített rajzot ebben a témában. Fotó: Wikimedia

 

Vergilius híres eposzán kívül is megjelent az irodalomban a téma, például a XVII. századi angol költő, Phineas Fletcher erotikus költeményt írt szerelmükről, de a zene sem feledkezett meg róluk: Henry Purcell Didó és Aeneas című 1689-es operájában is szerepelnek.

Ha ilyen sokszor találkozhatni ezzel a nagy korkülönbségű szerelmet feldolgozó történettel a különféle műalkotásokban, felmerül a kérdés: vajon mit jelenthet, mit üzenhet ez a történet a mindenkori ember számára?

Nagy korkülönbség a kapcsolatokban – mit mond a pszichológia? 

Már annak meghatározása, hogy mit nevezünk nagy korkülönbségnek, kulturálisan erősen változó. A különböző korokban és térségekben folyamatosan alakult a társadalom véleménye arról, milyen az ideális kor, és mekkora lehet a különbség, ha párválasztásra kerül a sor. Manapság a nyugati kultúrában a kutatások nagy korkülönbségnek tekintik ha tíz vagy annál több évvel különbözik a felek életkora. Jelenleg a heteroszexuális párok nagyjából nyolc százaléka él ilyen kapcsolatban, és a viszonyok túlnyomó részében a férfi az idősebb – a fenti

nyolc százalékból mintegy egyet tesznek ki azon párok, ahol a nő az idősebb.

Ennek oka az evolúcióban keresendő: a nők az idősebb férfiakat preferálták az idők során, akik státusszal bírtak és védelmet tudtak nyújtani, míg a férfiak számára azok a nők voltak a legkívánatosabbak, akik fiatalok, egészségesek, gyermekek kihordására alkalmasak voltak.

A párkapcsolatok működőképességét alapvetően olyan tényezők befolyásolják, mint a partnerek értékrendje, hitrendszere, érdeklődési köre, kapcsolattal szemben támasztott elvárásai vagy az egymásban való bizalmuk – ezek pedig többnyire nem az életkorunktól függő tényezők. Persze ha egyidősek vagyunk, nagyobb esélye van annak, hogy ugyanazt akarjuk egy kapcsolattól (házasságot, gyereket, vagy éppen pont nem ezeket, csak egy nyugodt életet valaki mellett), de mindenre látunk ellenpéldát is vagyis nem az életkor dönt, hanem az emberek maguk.

A tanulmányok jó része tehát azt sugalmazza: ne higgyünk az életkorral kapcsolatos negatív sztereotípiáknak, elvileg semmilyen korkülönbség nem lehet akadály két ember boldogsága esetén. 

Az életkor mindig csak egy tényező a párkapcsolatokban, ráadásul nem is a legfontosabb. 

Ezzel együtt azonban az is elmondható: a nagy korkülönbség nagy feladatot jelent, hiszen ha elfogadjuk az osztrák filozófus, Wittgenstein azon gondolatát, hogy a „nyelvem határai világom határait jelentik”, akkor világos, hogy a felek más generációs nyelvi közegből valók – egyszerűen fogalmazva nemcsak az élményeik, de a nyelvi kifejezéseik is könnyedén különbözhetnek egymástól. A két félnek tehát nemcsak érzelmileg és szellemileg, de nyelvileg is össze kell csiszolódniuk, ami komoly kihívást jelenthet.

Minden korban elengedhetetlen ugyanakkor a kölcsönös tisztelet és a másik személyiségének (szokásainak, érdeklődési körének) lehetőség szerinti teljes elfogadása, és ez utóbbi sokkal több mint a szimpla tolerancia! A valódi elfogadás azt jelenti, hogy a másikat szokásaival együtt szeretem és nemcsak hagyom, hogy ezeknek önfeledten hódoljon, hanem segítem is, semmiképpen nem szeretném ezekről őt „lenevelni”. Ez nehezebb feladat lehet, ha a másik korban távol áll tőlünk, és nem feltétlenül értjük, mit miért csinál.

A példákból jól látható: nincs általános recept, viszont annál inkább léteznek általános szempontok, amelyek alapján az ember jól dönthet, ha egy jelentősebb korkülönbséggel bíró komoly kapcsolatba kezd.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X