Vuk, a csodálatos kisróka története időszerűbb, mint valaha

Vuk természetesen nem rajzfilmként indult hódító útjára. Valójában Fekete István regényében találkozhatunk vele először, 1940-ben. A Csí című gyűjteményes kötet egyik írásában lépett színre a kis róka és csak később, 1965-ben került önálló kötetbe. Fekete István állattörténetei közül egyértelműen ez lett végül a legismertebb, és népszerűségét – ha nem is teljes mértékben, de azért – a rajzfilmnek is köszönheti. Ez egyébként hagyományos technológiával, kézi animációval készült. Dargay Attila rajzolta és rendezte. A szereplőknek híres magyar színészek kölcsönözték a hangjukat: Pogány Judit (kis Vuk), Gyabronka József (nagy róka), Csákányi László (Karak) és Koltai Róbert (a Simabőrű), a mesélő pedig Bitskey Tibor volt.

A legszebb meséink egyike, állatmese, aminek alkotója az „állatregény” alcímet adta. És szerintem valójában több is, mint mese: egy számos életbölcsességet felcsillantó remekmű, ami egyáltalán nem csak gyerekeknek szól.  Ahogy a Kis herceg története bejárta a világot, úgy Vuk története is megérdemelné a világsikert, és megfontolhatnánk bölcsességeit, amelyek ma is érvényesek.

Az alaptörténetet mindenki ismeri: Vuk, a csöppnyi, huncut rókakölyök hét testvérével együtt született, nyolcadmagával osztozott egy tóparti rókaváron. Apja, Kag és anyja, Íny, mindketten nemzettségük büszke képviselői – rókábbak a rókáknál, egész nap a környéket járják, vadásznak, hogy a nyolc kölyköt jóllakassák. A sok kölyök a legzsiványabb rókapárnak is feladja a leckét, nem könnyű a nyolc éhes szájat betömni. Vadásznak, ahogy vadászik az összes többi róka is azon a vidéken és szerte a világon. Be-belopják magukat az emberek uralta területekre is, beszöknek az ólakba, nagy dézsmát rendeznek a baromfik között. Ez természetesen nem tetszik falu népének és óriási hajtóvadászatot indítanak a rókák ellen. Ebben a hajtóvadászatban elpusztul Vuk szinte minden családtagja. Apja, anyja, hat testvére. Mindannyian a mészárlás áldozatai lesznek. Vukot azonban még a véres vadászat előtt anyja kimenekíti a kotorékból, egy testvére szintén életben marad, őt a falu egyik vadásza veszi magához.

Vuk temperamentumát nagyapjától örökölte, aki híres volt remek szimatáról, szenvedélyes természetéről, éles szeméről, ravasz gondolkodásáról. Éppen ezért örökölte a nevét is: Vuk nagyapja szintén Vuk volt. És hogy hogy mit jelent Vuk neve? Nem, nem azt, amit gyerekként hangosan kántáltunk, miszerint „Vadász, Utamból Kotródj”, hanem azt, hogy „minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.”

Vukot nagybátyja, Karak veszi magához, és a kisróka feladja a leckét a magányos rokonának, mert szerfelett szertelen, imádnivalóan izgága és mindenre, de a világon mindenre kíváncsi. Tele van kérdéssel és tettvággyal a rókakölyök, Karak pedig igyekszik a tőle telhető módon átadni neki tudását. Leginkább szabadságszeretetét, ami meghatározza egész életét. A kisróka hamarosan túlnő mesterén, éli a szabad rókák életét, nem fél semmitől és az emberek lakta területre is beveszi olykor magát. Így talál rá egy kicsi rókalányra, akit egy a vadász ketrecben, fogságban tart. Vuk ezt nem hagyja annyiban, megígéri neki, hogy kiszabadítja, és az, amit egy róka megígér, az úgy is lesz: Karak segítségével kiszabadítják az ártatlant. Attól fogva hármasban élhetnének boldogan.

Itt véget is érhetne a mese, de nem ér véget, mert minden mesében fontos szál a szerelem és a visszatérő veszteség. Karak ugyanis áldozattá válik egy új hajtóvadászaton (az emberek sose hagyják abba az öldöklést), de Vuk és a testvére életben marad. Mindkettő párt talál magának és boldogan élnek csöppnyi rókafiak szuszogása közepette, míg meg nem halnak.

Így, ilyen szép történetben meséli el a gyermeki létből induló fejlődést és felnőtt étbe érkezést az író, egy apró rókafi életén keresztül.

Veszteség, gyász, bosszú, veszélyek és folytonos készenlét az az élet. Miközben tele van apró boldogsággal a létezés. 

Olyan örömteli eseményekkel, amelyek csak akkor megélhetőek, ha a kisrókának nyitott a szíve és nyitott a szeme is mindenre, ami szép és emberi. Mert hiába állatkarakter Vuk, a történet – és a rajzfilm még inkább – oly mértékben ruházza fel emberi tulajdonságokkal őt és az összes többi rókaszereplőt, hogy a mese során velük azonosulunk, míg a mesebeli emberek ellenszenvet keltenek, mert dölyfösségük, felsőbbrendűségük biztos tudata és vérszomjuk taszító. Ráadásul a mese szellemisége már az elején beszippant, és attól a pillanattól kezdve a rókák szemén keresztül látjuk a világot és az embereket is. Előbbieknek drukkolunk, értük izgulunk, velük, miattuk sírunk. Ma is, és akárhányszor nézzük meg a filmet, annyiszor újra.

Miért hoztam most ide ezt a csodálatosan szomorú és szépséges történetet? Csak azért, mert mostanában úgy tűnik, az emberek sose hagyják abba az öldöklést. Csak ezért. És nincs annyi rókavár a világon, ahova el lehetne bújni mindazoknak, akik csak boldogságra, biztonságra vágynak. 

Nyitókép: Port.hu / M1 / Pannónia Filmstúdió