Szocio

A pánikoló nőt mindenki elítélte – egy váróterem tanulsága

Harag, ellenségeskedés, türelmetlenség, empátiahiány, feszültség. Ezek vegyültek a levegőben, míg a pokolba kívánta a váróterem a szenvedő pánikost.

Ülök a váróteremben, várom a sorom, ki tudja, mikor kerülök be, fogalmam sincs, ki jött időpontra, ki van bent épp az orvosnál, én sürgősségileg érkeztem, csak egy ujjficam, netán törés. Ez a kis csont is mennyire bír fájni, ki hitte volna.

Velem szemben egy nő, szemmel láthatóan pánikban, de nem csak úgy a dokitól, hanem tényleg, amolyan igazi pánikroham hullámait járja. Hol előre-hátra dülöngél ültében, és motyog valamit, hol hisztérikusan fel-fel zokog, remeg, sivítozik. Alapvetően a lábával lehet valami gond, de mintha legalábbis amputációra várna, teljesen magán kívül van. Egy idősebb nő, talán az anyja, nyugtatgatja, de maga is egyre idegesebb. Az emberek feszülten pillantgatnak feléjük: egyértelműen zavaróak a hangok, a mozgás, a nyugtatgatás. Mindenkinek fáj egy vagy több testrésze, okkal van a váróban, ami lássuk be, nem a legkényelmesebb. 

Az idősebb nő egyre feszültebb, érzékeli a már-már ellenséges légkört. Hangosan, hogy mindenki hallja, odaszól a mellette ülő férfinak: „Elnézést, nem tehet róla, pánikos”. A férfi dünnyög valamit, kisvártatva feláll, elsétál az ablakhoz. Nagyon sok már a vinnyogásból, mindannyian szenvedünk. Egy néni nem bírja tovább, felcsattan, hogy „ezt nem lehet kibírni!”, meg hogy „nem igaz, hogy nem bír magával!”. Talán előbb kellett volna megszólalnia, mert ebben a pillanatban nyílik a rendelő ajtaja, és behívják, mit behívják, bevonszolják a visítozó nőt. Odabentről is sikolyok, sírások hallatszanak. Nagysokára újra nyílik az ajtó, és a még mindig vacogó-bugyborékoló hangú nőt magához karolva, szinte védve a külvilágtól, az idősebb nő kivezeti a kórházból. Megkönnyebbült sóhajok, elégedett nyugtázások érkeznek mindenhonnan.

A felcsattanó néni mondani kezdi a magáét, még egy ilyen hisztis libát, ha az ő lánya lenne, már kapott volna néhány anyait, az kell az ilyeneknek, attól észhez térnek. Ekkor egy középkorú nő lép be a folyosóra, félbeszakítja a nénit, és eltorzult arccal kérdezi, merre a mosdó, de gyorsan mondja, mert már nagyon-nagyon kell. A néni arcán szánalom suhan át, készségesen felpattan, mutatja, hol a legközelebbi mosdó.

A jelenet éles kontrasztja belémivódik: nemrég a pánikoló nő iránti ellenséges érzelem ragadta magával, most meg ez a szánalom. Vajon miért ez a kettősség? Aligha hiszem, hogy csupán a zavaró hangok, a visítások elviselhetetlensége az oka. Hisz lám, a néni képes a szánalomra, a megértésre, talán mert ő is tudja, hogy milyen érzés, ha már nagyon kellene az a mosdó, és még ki kell tartani. Átélte, ahogy átélte már mindenki. A pánikot, azt nem ismeri, azt nem ismerem én sem, talán senki a váróteremben ülő emberek közül.

Ha a gyásztól ordított volna, akkor lehet, megítélés, elítélés nélkül hallgattuk volna azokat a hangokat? Akkor fellobbant volna az a szánalom, amelyet a mosdóba siető nőnek meg tudtunk adni?

Talán ezen múlik minden elítélés? Hogy mi magunk átéltünk-e valamit, vagy ismerünk-e valakit, aki már átélte?

Ha nem, akkor értetlenséggel figyeljük a másikat? Vagy tényleg azon múlna, hogy a másik miképp szenved? Ha csendesen, akkor könnyebben fogadjuk, jobban akarunk segíteni, de ha túl hangos, túl intenzív az igénye, akkor hátra lépünk?

A váróteremben ülve már nem tudtam kibogozni, bennem mennyi volt a rosszallás és mennyi a türelmetlenség. De mindegy is, mert ha most nem is ítéltem el a viselkedését, biztosan lenne olyan szituáció és olyan mentális állapot, olyan saját fájdalom, amely bennem is ellenérzést szítana a másik szenvedése. Az a rosszallás, ami mellett eltörpül az együttérzés. De hogy ne legyen ilyen, vagy csak sokkal ritkábban, mint mostanában, még rengeteget kell tanulnunk. Egymásról, egymásért.

Ajánljuk még:

Szociopata vs. pszichopata – Mi a különbség?

Sokan használják a szociopata és pszichopata kifejezéseket, ráadásul gyakran úgy, mintha azok egymás szinonimái lennének. Pedig ez közel sincs így! Nyilvánvalóan vannak köztük hasonlóságok, hiszen az antiszociális személyiségzavarhoz kapcsolódnak, de van néhány fontos különbség.

 

Már követem az oldalt

X