Imádom a kutyákat, és a kertet. Voltak kutyáink, volt kertünk. Most álmaim virágoskertjét építgetem, a kutyámat jó ideje a barátnőmnél tartom. Ez persze úgy igaz, hogy neki van kutyája, nekem van kertem. Ha kutyázni szeretnék, meglátogatom, kielégítem kutyuskahiányomat, azután hazamegyek a virágaimhoz.

Különleges fogás, különleges formában!

Az egész a bodzás palacsintával kezdődött. Nagyanyám sütötte mindig, amint odaértünk hozzá a nyári szünetre. Később aztán Lujzi Tante jóvoltából megismerkedtem az ibolyás, a százszorszépes palacsintával, a vajas-zamatos turbolyással, és onnan már nem volt megállás. Mert a palacsintát mindenki szereti, és mindig van valamilyen friss vadvirág, ízes vadnövény, amit bele lehet sütni.

Vendégségbe virágot illik vinni – régi időkben írott, ma már inkább íratlan szabály. És lássuk be, néha kicsit sablonos, már-már unalmas is. Kivéve, ha feldobjuk egy kicsit!  Csokor, doboz, egy szál, vagy van más alternatíva is jöhet, jól tálalva mind szuper!

Pontos, de mégis kicsit lohasztó a megnevezés: egynyári virág. Mert már amikor elülteted, benne van az elmúlás pillanata. És éppen ez a szép is bennük: az a pár hónap, amíg veled vannak, amíg kibontakozik szépségük, beragyogják a kertet – és az első faggyal véget is ér diadalútjuk. E kérészéletű virágrengetegből a kedvenceimet mutatom be, itt az idő, hogy a földbe kerüljenek az egynyári növények!

Lélekvidámító finomság

A buja, egzotikus szobanövények a trópusi paradicsomokat idézik, amiket most csak fotókon csodálhatunk. Ha a koffert nem csomagolhatjuk, varázsoljuk városi dzsungelt a szobába!

Anyukám ott született, ahol fehér nárciszok borították a hegyoldalt. A sziklabércek alá simuló rétek nárciszai kecsesen ringtak a szélben, a béke hírét hozva a messzeségből. „A semmi ágán ül szivem” – énekelhette a virágba borult almafa, s talán ez volt a hívójel, ami hazaszólította a családot Magyarországra.

Ha a nagyhéten (vagy bármikor máskor) egy különleges húsmentes levesre vágynátok, ezt a virágos verziót próbáljátok ki!

„Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe” – olvashatjuk Márai Füveskönyvében, és lassan, de biztosan egyre többen jönnek rá: valójában csak így lehet, csak így érdemes. Bezárt világunkban a növények közt örömre és békességre lelünk, és nem mindegy, mikor ültetünk, milyen lélekkel.

Egykor minden kisleány már óvodás korában elsajátította a csokorkötés tudományát. Virágot szedtek, mint a mesében, és az apró kezek hamar átadták magukat a csokorkötés játékból lett természetességének. Akinek ez nem adatott meg, itt az idő, hogy bepótolja. Mert szép és felemelő dolog!

Vágott vesszők, metszett venyigék avagy kincsek, amikből dekoráció születhet!