Ha az embereket arra kérnénk, hogy mondjanak néhány dolgot, ami eszükbe jut az őszről, a szőlőszüret és a madárvonulás mellett a színesen hulló falevelek is bizonyára a képzeletbeli lista valamelyik dobogós helyén szerepelnének. Az őszi erdő színkavalkádja, a lehullott levelek aranyszín takarója évről évre lenyűgözi a bennük járót, még akkor is, ha mindehhez valahol egészen mélyen az elmúlás különös érzete társul.
Hegyimentő barátommal Gyergyó kemény vidékének ember alig érintette hegyeit és barlangjait jártunk (de jó lenne, ha már megint mehetnénk!), mikor egyik este a menedékház teraszán fél szemmel hunyorítva csak ennyit kérdezett: „aztán kérsz-e pityókapálinkát?” Agrármérnök diplomával a zsebemben, a székelyeket jól ismerve azonnal gondoltam, hogy valami csalafintaság lehet a dologban, hiszen a krumpliból legkevésbé pálinkát lehet főzni, ráadásul ha a barátom így hunyorít, akkor biztosan nem az lesz, amit hallok, így hát egyből rávágtam, hogy „persze, köszönöm”!
Ők az őszi-téli madárvendégeink!
Gondolatok az ősök sírboltja előtt állva.
Rendszeresen fogyasztjuk, talán még azt is tudjuk, mi fán terem, de ha feltárul előttünk titkos énje, még jobb ízűen fogjuk enni a diós kalácsot vagy karácsonykor a diós bejglit.
Bármelyik évszakra is gondolok, van néhány íz, illat, hangulat, ami hozzájuk kapcsolódóan azonnal eszembe jut. Míg a tél gondolata e tekintetben számomra egyet jelent a metszően friss, hóillatú levegő tiszta érzésével, a tavasz egyből hozza a jóféle húsvéti sonka és a friss torma szájpadlástól tarkóig bizsergető összhangját, a nyár a jól végzett munka utáni árnyékban fröccsözés élményét. Ha ősz, akkor szőlő, dió, no meg persze a tenyeret kesztyűn át is égető gesztenye édesen émelyítő íze-illata…
A mindenség lényege az egyszerűségben van, a mai ember legnagyobb problémája ugyanakkor, hogy túlbonyolítja az életét, hiányzik belőle a könnyedség, aminek valódi megéléséhez viszont éppen a mindenséget kellene érteni. A finoman szólva sem könnyű feladatról Bódis Éva füvesasszonnyal beszélgettünk.
A nappalok még a nyarat idézik, a hűvösre forduló reggelek, az egyre korábban érkező alkony minden kétséget kizáróan jelzi: beköszöntött az ősz. A kertben használt szerszámokat azonban még igencsak korai volna elpakolni, a keményebb fagyok eljöveteléig bőven van még tennivaló a szabadban!
(Gyógy)növényes Árpád-házi szentjeinkről.
A világon talán nincsen még egy olyan ország, ahol annyi egyházi ünnepe volna Szűz Máriának, mint nálunk. Mária tisztelete a néphagyományban, énekekben és a népi eszközök motívumaiban is egyértelműen megnyilvánul.
Esik. Szakad. Dörög és villámlik, az utcákat elöntötte a víz, túlcsordultak a tározók, nem száradnak a ruhák... Ilyen Budapest, július egyik késői péntekjén. Mindeközben a Portánkon még a kút alja is porzik, tágabb pátriám az aktuális talajnedvesség térképen a sivatag kategóriába kerülhetne, a nem öntözött növények az életükért küzdenek. Hónapok óta nem esett „rendes” eső, olyan, ami néhány milliméternél mélyebbre szivárogna, csendben, hosszan szemerkélve végre iszaposra áztatná a poros utat. Mert az öregek szerint ha ott tocsog, akkor már a növények is eleget ittak, s pár nap múlva a kút vize is megújul. Viszont ha eső nem is hull, dolog mégis akad bőven így aratáson és az első kaszáláson túl is, vegyünk sorra néhányat a mostanában gyűjthető növények közül!
Az igazi nyár beköszöntével lassan-lassan talán magára talál a kert – így benne a kertész is.
