Töltött édesburgonya
Olvasási idő: 1 perc

Töltött édesburgonya

Téli finomság a javából!

Hozzávalók:

  • 4 db édesburgonya
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1/4 csésze tej
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 1/2 csésze mozzarella
  • 1/2 csésze cheddar
  • 4 csík bacon, apróra vágva ropogósra sütve

  • tálaljunk mellé tejfölt és metélőhagymát

Elkészítés:

A batátákat néhányszor megböködjük, majd 200°C-on 50 percig sütjük. Akkor lesz kész, ha szépen megpuhul a húsa. Ezután hagyjuk hűlni, majd hosszában kettévágjuk.

Egy kanállal kiszedjük a belsejét, de a héj mellett hagyunk egy vékony réteget. A kikanalazott, puha batátát egy tálba szedjük, öntünk hozzá egy kevés tejet, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük bazsalikommal, és a bacon egy részét is belekeverjük. Végül simára, krémesre kavarjuk.

Közben a héjakat egy kis olívaolajjal meglocsolva visszatesszük a sütőbe, hogy ropogósra süljenek. Ez kb. 10 perc alatt megtörténik.

Ezután megtöltjük a batátákat, megszórjuk a lereszelt sajttal, és újabb 15 percig sütjük. Amint elkészült, a maradék pirított baconnal, tejföllel és az újhagymával forrón tálaljuk.

 

 
 
 

 

 

 

Kapcsolódó tartalom
Aranyalma befőtt
Halmos Monika | 2025. szeptember 07

Aranyalma befőtt

Díszcserjeként álldogál az aranyalma tőlünk nem messze, egy kicsit elhagyatott park szélén. Mostoha a sorsa, mert őszi díszeit, apró aranyalmácskáit senkinek sem mutogathatja, nincs, aki arra jár. Csak mi tévedünk arra, szeptember vége felé, hogy megnézzük, megértek-e a kis gyümölcsök. A kicsi almák, amelyek ügy csüngnek a fán, csokrokban, mint a cseresznye. Befőtt készül belőlük, mégpedig szárral együtt, díszítésként gyümölcssalátához, süteményekhez, gyümölcsös koktélba pottyantva olyan szívderítő látvány! Pikáns íze pedig túlmutat az egzotikus gyümölcsök aromáján.