Az életút folyamán többször is változnak lakásigényeink, térigényünk, funkcionális szükségleteink: a fiatalok életkezdése, majd a család gyarapodása, később a felnőtt gyermekek kirepülése és az idősödő szülők fizikai állapota szerint a kisebb tértől a nagyobbig, majd ismét a kényelmesebb kisebb lakásig elég nagy utat járunk be életünk során. Hogyan követi le a lakáspiac ezt a folyamatot?
Az elmúlt években az online térhódítása az ingatlanpiacon is egyértelművé vált. Ma már a lakáskeresők kétharmada valamilyen online felületen keres ingatlant, vagy online ingatlanhirdetési portálon vagy valamilyen közösségi média felületen. Az online ingatlanhirdetési szektorban a korábbi évtizedekben gyakorlatilag egyetlen szereplő határozta meg a versenyt, ezen változtatott a zenga.hu, amely az elmúlt két és fél évben a piac egyik legerősebb szereplőjévé vált, havi egymilliónál több felhasználóval.
A cég online ingatlankereső és -hirdetési portálja, a zenga.hu több mint 150 ezer ingatlanhirdetést kínál ingyenesen a lakáskeresőknek. A kezdetektől nagy figyelmet fordítottunk az ügyfeleink visszajelzéseire, hogy minél jobban feltérképezzük a lakáskeresők és eladók igényeit, és azokhoz alakítjuk a portál működését. Ezek az igények megjelennek a fejlesztéseinkben, ahol a cél, hogy minél jobban megkönnyítsük az otthonkeresők dolgát, és hogy az általános szempontoktól a speciálisabb igényeket is figyelembe véve megtalálhassák, amit pontosan keresnek.
A zenga.hu és az OTP Bank nemrégen készített reprezentatív kutatásából kiderült, hogy lakásvásárlásnál a legfontosabb szempont az ár, majd a lokáció következik, azaz, hogy hol található az ingatlan.
Ezek mellett az online ingatlankeresőn ezen túlmenően lehetőség van lakásméretre, szobaszámra, műszaki felszereltségre, vagy akár még a fűtés típusára is rászűrni. Tehát minden élethelyzetre könnyen lehet ingatlanokat találni, így ez azoknak is segítség, akiknek éppen megváltozott körülményeik miatt új ingatlanra van szükségük.

Fotó: 123RF
De nem minden korosztály használja egyformán az online ingatlankeresőket. A zenga.hu említett kutatásából az a nem túl meglepő trend is kiderült, hogy az online ingatlankeresőket inkább a fiatalabbak használják, ugyanakkor 18-54 év között gyakorlatilag minden életkorban ugyanakkora arányban keres így lakást, az ennél idősebbek viszont egyre kevésbé támaszkodnak az online keresőkre, ők inkább ismerősökön és apróhirdetéseken keresztül keresnek nagyobb arányban.
Az elmúlt években a családi házakra nőtt meg az igény,
két éve pedig a panellakások reneszánsza jött el, igaz, rövid ideig tartott, és már csökkent irántuk az érdeklődés. Az eladó ingatlanok típusát tekintve a zenga.hu adatai szerint nagyjából másfélszer több (40 százalékkal) házat hirdetnek, mint lakást.

Fotó: 123RF
Milyen típusú lakásokra van a legnagyobb kereslet és ez hogyan változott a pandémia óta?
A 2020-ban bekövetkezett világjárvány alaposan felülírta a korábbi évek trendjeit, és a városon kívüli agglomeráció vált a legvonzóbbá. Ezt a folyamatot az árak is követték. Az agglomerációban található ingatlanok ára is növekedésnek indult, és ez olyan szintig jutott, hogy a Pest környéki városokban 2021 végére majdnem 10 százalékkal nagyobb volt a drágulás, mint Budapesten. Ezek jellemzően kerttel rendelkező családi házas övezeteket érintett. 2023-ban viszont véget ért az ingatlanpiaci aranykor.
2024 azonban már jobb évet hozott az ingatlanpiacon, majdnem harmadával nőttek az adásvételek.
Ez a változás viszont nem kiegyensúlyozott az egész országban. Budapesten és több észak-, illetve nyugat-dunántúli vármegyében, valamint pár alföldi ipari városban, mint Szeged, Debrecen az új építésű ingatlanok piacán is változatlan a kereslet, nőnek az árak. Az országos átlagárhoz képest legolcsóbb ingatlanpiaccal Békés, Nógrád, Tolna bír.

Fotó: 123RF
A lakásvásárlási stratégiák közé tartozott korábban az olcsóbb, de felújításra szoruló ingatlanok vásárlása, de az építőipari anyagárak emelkedése a covid után a szakemberhiány megdrágította ezt a típusú lakáshoz jutást, ennek következtében a legjobban ma már a felújított, jó állapotú lakásokat keresik a potenciális vásárlók.
Érdekes fejlemény még a parasztházak és a vályog falazatú ingatlanok iránti folyamatosan létező igény. A zenga.hu ingatlankereső adatai szerint például a szabadszavas keresések top 10-jében ott szerepel a parasztház, a vályog.

Fotó: 123RF
Arányaiban melyik életszakaszban vannak nagyobb váltások és hogyan alakul ezek értékvonzata?
A zenga.hu reprezentatív felmérése szerint a legtöbben az első ingatlanukat 25-34 éves kor között vásárolják meg maguknak, ezt követi 18-24, majd a 35-44 éves korosztály. A legfiatalabbak közül elsősorban a Közép-Dunántúlon, Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon találnak új otthonra az első lakásvásárlók, aminek egyik magyarázata lehet, hogy az ország más részeihez képest ezekre a vármegyékre olcsóbb lakhatás jellemző. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy mely korcsoportban a legnagyobb az elhatározás egy új otthon vásárlására, akkor a kutatás alapján ez már a 45-54 éveseké, akiket a fiatalabb generációk követnek.
Érdekes kivétel, hogy a felmérés szerint a legfiatalabbak szerint nem az ingatlan ára a legfontosabb, hanem az, hogy hol helyezkedik el.
Ez a sorrend a későbbi korcsoportoknál felcserélődik, ami visszavezethető arra, hogy idővel az ember egyre inkább magára van utalva a szüleitől, és a lakásvásárlás központi kérdése így az ár.

Fotó: 123RF
Az utóbbi években hallani, hogy az építtetők a megváltozott életformához igazodva a fiatalok számára már olyan lakásokat is terveznek, amelyekben nincs vagy csak minimális konyha van, mondván, hogy nem otthon fognak főzni, hanem munkahelyen étkeznek vagy rendelik a főtt ételt. Ez valóban érzékelhető a lakáspiacon?
Nem igazán. Bár megvan ennek is a logikája, elsősorban fiatalabbaknál képzelhető el, vagy esetleg olyanoknál, akik kommunában élnek, de a mai trendeknek megfelelően a legtöbb új lakás inkább amerikai konyhás, amelyek mérete mindig illeszkedik a lakás méretéhez.

A zenga.hu-n még egy önálló aloldalt is létrehoztunk kizárólag az új építésű lakásoknak, házaknak, és ezek mindegyike konyhával épül.
Természetesen az okosotthonrendszer terjedésével a konyhában is átveheti az uralmat a Mesterséges Intelligencia, ami néhány eszközt feleslegessé tehet idővel.
Ha van valami, amiben változások történnek, az az, hogy egyre többen döntenek a mosógép elhagyása mellett, és az önkiszolgáló mosodákban tisztítják ki a ruháikat.

Fotó: 123RF
Egyre nehezebb hosszabb távon tervezni pénzügyileg – már a középtáv is kihívást jelent –, hiszen egyre kiszámíthatatlanabbnak tűnnek a folyamatok. Mit kell tennünk, hogyan kell gondolkodnunk ahhoz, hogy pénzügyileg is rugalmasak tudjunk maradni, hogy a változó igényeink szerint időben tudjunk lépni, ha jön egy jó ajánlat?
A pénzügyi tudatosság, a saját bevételeinkkel és kiadásainkkal való tervezés rengeteget segíthet a pénzügyi helyzetünk javításában. A megtakarításaink észszerű felhasználásában segítséget nyújthatnak a pénzintézetek, a pénzügyi tanácsadók.
A lakástakarékpénztárak például közép- és hosszú távon is hátteret biztosíthatna ingatlanvásárlásainknak.
Az állami lakástámogatások és a bank hitelkonstrukciók pedig az önerővel együtt elegendők lehetnek a lakásvásárlásra.
Nyitókép: 123RF
A cikk megjelenését az zenga.hu támogatta.
Ajánljuk még: