Waldorfos mindennapok – csodavilág a gyereknek, de mit jelent ez szülőként?

Tavaly szeptemberben kezdte a fiam az óvodát egy Waldorf intézményben. A felvételi során hangsúlyozták, nem pusztán a gyereket választják ki, hanem az egész családot. Ez először nagy nyomást helyezett ránk szülőként: vajon meg fogunk felelni, beleillik az egész családunk az ovis közösségbe? Hamarosan azonban nagyon is értelmet nyert ez a fajta gondolkodás. A waldorfos élet ugyanis nemcsak annyit jelent, hogy a gyerek ovija az adott pedagógiai szemléletben működik, hanem az egész családra hatással van. A szellemiség, a neveléshez és az egész élethez való hozzáállás olyan erőteljesen mutatkozik meg a mindennapokban, hogy akkor tudja benne jól érezni magát a gyerek, ha mindez összhangban áll az otthoni elvekkel.

Így tud az egész család önazonos maradni.

Ez pedig elengedhetetlen, mert a szülők aktív részesei az óvodai életnek: ez nemcsak egy jól hangzó frázis, hanem tetteket, gondolatokat, kapcsolatokat jelent.

Waldorfos szülőként ugyanis minden évben el kell vállalni, milyen feladatokat fogunk elvégezni. Ebbe beletartozik a takarítás, a bevásárlás, az eszközök karbantartása, az épület felújítása, akár új játékok készítése, de a pénzügyi-jogi teendők és a közösségi események szervezése is. A szülők a pedagógusok mindennapi munkáját is támogatják ezzel, részt vesznek annak a csodavilágnak a kialakításában, ami nap mint nap várja a gyerekeket. Ezáltal egyfajta megtartó erővé válnak az óvodában, formálják a működését.

Belelátni a gyerek életébe

Tudom, ez elrettentően is hangozhat: kinek van kedve az otthoni takarításon kívül még az oviban is rendet tenni vagy a nyári szünetben arra szánni a szabadságot, hogy a csoportszoba parkettáját felcsiszolja? Ez a fajta bevonódás valóban extra időt és energiát kíván, de hozzáadott értékkel is bír. Én kifejezetten szeretem a hétvégi ovitakarítást, amikor bepillantást nyerhetek a gyerekem mindennapjaiba. Látom az évszakasztalt, aminek díszei már a közelgő ünnepre készítenek fel, a gyerekrajzokat, amelyek a héten készültek.

Abban a térben tevékenykedhetek, ahol a gyerekem az ideje nagy részét tölti, és körülvesz engem is az a légkör, az az energia, aminek a hétköznapokban ő is a részese.

Szeretek elcsendesedni ilyenkor, nem rohanva, hanem meg-megállva végezni a munkát, és arra gondolni, ez is egyfajta gondoskodás: tisztává varázsolom a teret, amibe jó érzés lesz hétfőn újra megérkezni.

Értékes kapcsolatok

A közös szülői munkák alkalmat teremtenek az ismerkedésre is, ami során értékes kapcsolatok születhetnek. Mivel gondosan választják ki a családokat, az előszűrés egyfajta biztosítékot jelent arra, hogy hasonlóan gondolkozó, egymással szót érteni képes felnőttek kerülnek a rendszerbe. Ezért könnyedén alakulnak ki izgalmas beszélgetések akár az ovi udvarán is, és nem kell kínosan bájcsevegni.

A kapcsolatok, a közösség fontossága egy olyan alapérték, ami már az első perctől kezdve kézzelfoghatóan megmutatkozik. Ugyanis az új családok mentort kapnak maguk mellé, aki segíti a beilleszkedésüket, és bármilyen gyakorlati kérdéssel is lehet hozzájuk fordulni. Meglepő, és nagyon pozitív érzés volt, amikor szeptemberben többen írtak nekem mint friss waldorfos anyukának, hogy üdvözöljenek és érdeklődjenek, hogy érzi magát a fiam, van-e szükségünk valamilyen segítségre. Az első fogadóórán pedig nemcsak arról beszélgettem a pedagógusokkal, milyenek a gyerekem óvodai mindennapjai, hanem arról is érdeklődtek, szülőként mi hogyan érezzük magunkat a közösségben.

Szorosabb kapcsolat a pedagógusokkal

Ennek a közösségnek ugyanis az óvónők is a részesei, akik párbeszédet folytatnak a szülőkkel. Rengeteg ismerősöm panaszkodik, hogy nem tudja, mi történik a gyerekével az intézményben, mert reggel beadja, délután elhozza, de a köztes időről nem kap érdemi információt. A Waldorfban ez elképzelhetetlen, hiszen

a pedagógusok nem az intézmény irányítói, akik csak rapportra hívják be a szülőket vagy feladatokat osztanak ki,

hanem partnerségen alapuló személyes kapcsolatot alakítanak ki a családokkal. Ennek része, hogy a pozitív történésekről és a nehézségekről is mesélnek, teret adva a konfliktusok rendezésére. Problémák ugyanis nyilvánvalóan itt is vannak. Ha a gyerekek között adódik nézeteltérés, az óvónők kezelik a helyzetet, de beszámolnak róla a szülőknek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban bízni tudjunk bennük.

Ha pedig a működést érintő kérdésekben jelentkezik valamilyen elakadás, annak rendezésébe bevonják a szülőket is. Az ilyen esetekben nagyon jól jön, ha az alapértékek hasonlóak: nem kell egyetérteni, de az eltérő nézeteket egymás véleményét tiszteletben tartva fontos megvitatni.

Tiszteletreméltó tudás a nevelésről

A közös gondolkodásnak adnak teret a szülői estek is. Itt nem csupán az aktuális gyakorlati tudnivalókról esik szó, hanem ezek a tudásmegosztás színterei is. Az óvónők felvetnek egy témát, amihez kapcsolódóan mindenki kifejtheti a véleményét, gondolatait. Nekem személy szerint nagyon megnyugtató hallgatni, amikor az óvónők a gyerekek fejlődéséről beszélnek, az útról, amit mindenki bejár, az összefüggésekről, amire nem is gondolnék laikusként. Az jelzi számomra, hogy

nemcsak meleg szívvel fogadják a gyerekeket és szeretettel gondoskodnak róluk, hanem hatalmas tudással is rendelkeznek a gyermeklélektanról, a fejlődésmenetekről.

Ez a tudás pedig nem pusztán egy lexikális ismeretanyag, hanem olyan, gyakorlatban is bevethető eszközök, amiket mindennap alkalmaznak, hogy megismerjék a gyerekeinket, és olyan közeget biztosítsanak nekik, amiben a saját útjukat tudják járni, a személyiségüket megerősítve, kibontakoztatva. A kedvenc példám, hogy minden reggel kézfogással köszönti az óvónő az érkező ovisokat. Ebből azonnal képet kap a gyerek aznapi hangulatáról: érzi, hogy rohanva érkezett-e meg, egyáltalán jólesik-e neki az érintés, szüksége van-e még egy kis extra pedagógusi figyelemre vagy már szaladna a társaihoz játszani. Ezt a fajta tapasztalatot, a waldorf-szemléletet az otthoni családi életünkbe is be tudom építeni, és személy szerint is fejlődni tudok általa. 

A Waldorf ritmusa

Mindig is közel állt hozzám a természet, a mindennapok egyszerűsítése, lassítása. Korábbi, multicégnél végzett munkámban is éreztem, hogy szükség lenne a folyamatos pörgésben néha meg-megállni, kiszakadni belőle, félretenni a folyamatos maximalizmusra törekvést, mindez pedig a gyerekeim születése után még fontosabbá vált számomra. A Waldorf ebben is mankót nyújt: számos közös kiránduláson veszünk részt, ahol visszatalálhatunk az évszakok körforgásához és megélhetjük azokat.

A gyerekek ünneptől ünnepig élnek, ami segít a jelenre fókuszálni: nem kell már októberben a karácsonyt várni, hiszen előtte még ott van a Márton-nap a lámpás felvonulással, ami teret ad a befelé fordulásra, szimbolikusan is felkészít a téli elcsendesedésre. Karácsony után sem olyan nehéz elviselni a január-február szürkeségét, mert lehet készülni a farsangra, ami itt nem csupán egy nap, hanem egy hosszabb időszak. A szülők gyakran vesznek részt az ünnepeken, a fiam is hazahozza az ovis szokásokat, hangulatokat, és

ezzel az egész családunk élete képes egy lassabb, fókuszáltabb irányt venni.

A hagyományok évről-évre ismétlődnek, de a ritmus megjelenik heti és napi szinten is. Első pillantásra öncélúnak is tűnhetnek ezek a szokások, hihetjük azt, hogy mindez csupán a gyerekek szórakoztatását szolgálja. Valójában azonban a Waldorf pedagógiában mindennek oka van: az összes apró rítus, mozzanat mögött egy átgondolt, racionális magyarázat áll. A teljes filozófiai irányzat célja, hogy a gyerekek önálló gondolkodásra képes, önazonos, kiegyensúlyozott felnőttekké válását segítse.

Például unalmasnak tűnik, hogy minden héten ugyanaz az ebéd az azonos napokon? Valójában ez a kiszámíthatóságot erősíti, biztonságérzetet ad a kicsiknek, akiknek önmagában a kedd vagy a szerda kevésbé érthető fogalom. Ezek a szokások, az ismétlődés és egymásutániság adja meg a keretrendszert is, amihez a gyerekek megtanulnak igazodni.

Gyakorlati tudás a gyerekek számára

Nincsenek kinyilatkoztatott szabályok, de nem is a kimondott szavakkal tudunk a leghatékonyabban tanítani, hanem tettekkel, példamutatással. Ennek egyik fontos eleme a gyakorlati tudás, amit a közösen végzett tevékenységekkel, tapasztalat útján tanulnak meg az ovisok. Részt vehetnek az óvónők összes tennivalójában:

segíthetnek a tízóraihoz gyümölcsöt vágni, megfőzni az ebédet, cipót gyúrni, ősszel mustot préselni, faragni, barkácsolni.

Ezáltal olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyekre óriási szükség van. Én mindig is jótanuló voltam, versenyekre jártam, de a gyakorlati tudásom hiányzik. Felnőttként tanultam meg megvarrni egy szakadást a ruhán, hímezni, vagy városlakóként kertészkedni. Szeretném, ha a gyerekeim hamarabb szert tennének erre a tudásanyagra, ami száz éve még alapvető volt, mára viszont kiveszett a mindennapokból, pedig a fenntartható életmódhoz elengedhetetlen.

Ha egy mondatban kellene válaszolnom arra, mit kaptam a Waldorftól szülőként, akkor így foglalnám össze: új, támogató közösséget, lehetőséget a személyes fejlődésre, és biztonságérzetet, hogy a gyerekem a legjobb kezekben van.