Videóimával, egynapos böjttel és sok hibával, de közeledünk húsvéthoz

Húsvét rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Talán bennünk is megmozdul évente a vágy, hogy odaszánjunk valamit magunkból Istennek, legalább arra a 40 napra, amit böjt néven emlegetnek, s amely igazi lelki felkészülés a húsvét ünnepéig. Mégis, hol lemaradunk róla, hol nem sikerül teljes mértékben betartanunk, de az is előfordul, hogy a kellő lelki mélységeket nem érjük el a mindennapos rohanásban. Mégse mondjunk le arról, hogy részesei lehessünk ennek a bennünket és hitünket is gazdagító lehetőségről – amivel egyébként az év bármelyik részében élhetünk még, Isten dicsőségére.

Idén én is elcsúsztam az indulással, „nem érkeztem meg”, szokták mondani.

Mégis úgy esett, hogy a gyülekezetben évek óta megtartott böjtláncba (ismét) meghívást kaptam, amit (ezúttal) el is fogadtam. Rögtön az elején tisztáznunk kellett pár dolgot, lévén igazi zöldfülű vagyok ezen a téren. Mi is a telefonszámom, ki lesz előttem, ki lesz utánam? Ja, és mikor is tudnám átvenni meg tovább adni? Én meg csak álltam a kérdésemmel: hogy tessék?

Mert ilyen része is van a dolognak, ami egyébként teljesen érthető. Napi nyolc óra munka, több kórus és egyéb teendők mellett hirtelen ki kellett találnom, hogyan is legyen ez az átvétel és átadás. Ez ugyanis annyit jelent, hogy az egymás után következők találkoznak, közösen imádkoznak, és így történik tulajdonképpen a továbbadás folyamata. Szerencsére a 21. században a Skype-terápia mellett a telefonon keresztüli imádkozásra is lehetőség nyílik. Életemben először, amikor felhívtak, a telefonból egy másik, ugyanolyan egyszerű ember őszinte, hálás, könyörgő, dicsőítő imáját hallgathattam végig. Számomra kicsit nehezebb volt kizárni a tényt, hogy egyszerre telefonálok és imádkozom, de azért bele lehet jönni.

Nagyon megható volt érezni a közösség megtartó erejét.

Én magam kevés voltam, de együtt már meg tudtuk tenni az első, aprócska lépést. Innen is látszik, hogy még ha néha nehéz is, fontos a gyülekezeti közösségben való részvétel!

És, hogy mire is vállalkoztam? Mivel a gyomrom igen érzékeny és nagyon rosszul reagál az ételmegvonásra, saját böjtöt tartottam. Semmi hús, mértékletesség (semmi költekezés), semmi tea és zenehallgatás (ez a részemről nagy felajánlásnak minősül!). Emellett a 119. zsoltárt forgattam, amit nagyon rég nem olvastam. Nagyon jó érzés volt megint elővenni a „hús-vér” Bibliámat. Te jó ég, mikor nyitottam ki utoljára? A telefonos applikáció helyett hirtelen megint az ismerős, fakó lapokat forgattam, megtaláltam a régi kiemeléseimet még gimnazista koromból, és újra rácsodálkoztam egy-egy gyöngyszemre. El is felejtettem, mennyire valóságos érzés kézben tartani a Bibliát.

Az igazság az, hogy mire véget ért a böjtöm, addigra megérkeztem a böjti állapotba, amit annyira nem találtam.

A másnapi átadásnál már a legnagyobb természetességgel nyomtam a hívógombot, imádkoztunk telefonon keresztül, átadtam, letettem, és csak ültem. Most akkor ennyi? Nem lehet csak így vége!

Úgy éreztem, hogy még így sem sikerült egy teljes napot odaszánnom, a végére ért be a dolog. Ezért végül még egy napot böjtöltem, ezúttal a semmi édesség is bekerült a megvonás-kosárba.

Azt éltem meg, hogy nem baj, ha megkések kicsit, nem baj, ha csak 1 napot, de

odaszánni, mindig, mindenkor kapcsolaterősítő és lelket feltöltő élmény.

Ha a megérkezés nem olyan egyszerű, az sem baj, a lényeg, hogy adjak lehetőséget és időt magamnak és Istennek.

Igen, vannak vallásos keretek. Igen, az élet lehet, hogy megnehezíti a dolgunkat. Igen, lehet, hogy halogatnánk. Mégse tegyük! Éljük meg, hogy ott, akkor, amit mi magunkból őszintén Istennek tudunk ajándékozni, az bőven elég lesz és kamatozni fog! Gyarapodni fog!

Húsvét rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség. Éld át idén otthonról a húsvét csodáit, fedezd fel és próbáld ki velünk legszebb hagyományait! Magyarország, a csodák forrása!