Szerelmes levél minden honfitársamhoz: ha nem értünk egyet a politikában, azért még szót érthetünk?

Láttam ezeket a rémes szavakat olyan emberektől is, akikről azt gondoltam, kedveljük egymást. Vagy egy ilyen bejegyzés az ő részükről vajon azt jelenti, hogy már mégsem kedveljük? A megnyilvánulások alapján többen mély gyűlöletet érezhetnek irántam és persze más ismerőseik, akár barátaik iránt is – akik talán nem is tudnak minderről.

Nagyon sokan nem beszélnek politikai meglátásaikról, nézeteikről. Akkor honnan is tudhatná bárki, aki támadóan posztol, hogy éppen kihez szól, melyik egyébként kedves és szeretett barátját, kollégáját ütlegeli? Én már csak azért sem folyok bele ilyen jellegű beszélgetésekbe, mert a politika szerintem sokkal mélyebb téma annál, mint hogy kommentekben meg lehessen tárgyalni minden aspektusát. Egymás féktelen sértegetése pedig nem kulturált vita.

De az utóbbi hetekben nemcsak a közösségi oldalakon, hanem a való életben is egymásnak feszültek körülöttem ismerősök, barátok és rokonok amiatt, ki hogyan szavaz.

Amikor barátságok mennek tönkre anélkül, hogy az egyik fél ismerné a másik döntésének szempontjait, amikor családtagok rontanak egymásnak, csak mert nem mindenki látja ugyanúgy a politikát, akkor igazán kiábrándulok a világból. Nem azért, mert én meg vagyok győződve a magam igazáról, hanem mert bármennyire próbálom távol tartani magam a közhangulattól, mivel együtt élünk (mi, a jobb-, a baloldalon és a középen állók), óhatatlanul megérintenek ezek az ingerek, és mostanában a legkevésbé sem simogatóan.

Sok embernek az volt az első reakciója a választás után, hogy csomagol, költözik külföldre, mert nyugaton minden jobb, itt pedig minden rossz. Én a magam részéről maradok, függetlenül a politikától – akkor is, ha ezért személyesen, vagy követetten a közösségi oldalakon az általános „birkatömb” tagjaként hülyéznek le, esetleg pocskondiáznak más módon.

Maradok, mert ide köt a családom, a kultúrám, az anyanyelvem. Az imádott anyanyelvem, amiből élek, ami szenvedéllyel tölt el. Marasztal a gyönyörű Budapest, a türkizzöld Balaton, a színes tájak, az élményeim mindenfelé az országban. Én szeretek itthon élni, és megpróbálom kihozni a legtöbbet abból, ami körülvesz. Ha nehezebb is az élet itt, mint nyugaton, még mindig könnyebb, mint keleten. Nem összehasonlításképpen írom, hanem éppen azt kiemelve, hogy nem méricskélek: van jobb is, rosszabb is, de én ezt választom. És olyan nagyon jó lenne, ha senki nem utálna azért, mert itt akarok élni vagy mert elmentem szavazni – bárkire is! 

Szívből remélem, hogy az idő előrehaladtával a kedélyek elcsitulnak, és mindenki úgy vívja tovább harcait a kormánnyal vagy az ellenzékkel szemben, ahogy szeretné, de semmiképpen nem egymást sértegetve. Az ugyanis nem érvelés valamelyik oldal mellett vagy ellen, hogy „hülye vagy”.

Ha egyet kívánhatnék, akkor szépségkirálynősen a világbékére dobnám a voksom, de nem fogtam ki aranyhalat, nem kívánhatok. Ezért tőletek kérem, hogy fogadjátok el egymást, és tartsátok tiszteletben egymás döntéseit. Harcoljatok az életetek jobbá tételéért, az elveitekért a legjobb tudásotok és a legbelsőbb hitetek szerint. Csak ne egymással!

Szeretettel:

Egy emberbarát békeharcos

Utóirat: Amikor azt mondom, hogy én szeretek itthon élni, akkor egy szóval nem mondtam, hogy aki külföldre költözik, ne szeretné a hazáját. Nem kell belelátni a sorokba olyat, ami nincs ott, mert az ilyenekből szoktak a közösségi média oldalakon is a kommentcsaták kialakulni.