„Mindenben engedelmeskedem a férjemnek” – 100 éve esküdtek utoljára ezzel a mondattal hazánkban

28 éves, fiatalon házasodott és fiatalon elvált nőként határozott véleményem van arról, nekem mitől jó egy párkapcsolat, mitől jó egy házasság, és mi az, ami működésképtelenné teszi azt. Két ember szeretetkapcsolatában a legfontosabbnak azt tartom, hogy a felek kölcsönösen tiszteljék egymást, próbálják megérteni a másikat, és ami ugyanilyen fontos: önmagukat is. Őrizzék meg az intimitást, és valamilyen módon tartsanak fenn közös célokat, közös értékeket. Úgy tapasztaltam, ha ezek a törekvések találkoznak azzal a megmagyarázhatatlan érzelmi kötődéssel, amit szeretetnek vagy szerelemnek nevezünk, a közös szekér tolása nem kényszer, hanem mindennapi örömforrás lesz.

Az én felfogásom szerint a feltétlen, örök, és főként az egyirányú engedelmesség ebbe nem tartozik, nem is tartozhat, mert a kölcsönös bizalom és a szeretet jelenléte egy kapcsolatban szükségtelenné teszi azt, hogy engedelmeskednünk kelljen a párunknak. Az viszont bármelyik, egészségesen működő kapcsolatban előfordulhat, hogy egyik vagy másik fél igazodást, türelmet kér, azt, hogy valami úgy legyen, ahogy ő akarja, akkor is, ha párja még nem egészen érti vagy tudja, miért. Ahhoz, hogy az adott helyzetben alárendeljük magunkat a másik akaratának, bizalom és szeretet kell, mégpedig kölcsönösen.

Más ez azonban, mint amit száz éve még megköveteltek, hiszen a mai értelemben is elfogadható engedelmesség nem feltétlen, és nem egyirányú: adott helyzetben egy férfi is engedelmeskedhet egy nőnek, s természetesen a nő is a férfinak. De ketten egyenrangúak a kapcsolatban. Ezt pedig talán részben a száz évvel ezelőtti döntésnek is köszönhetjük. 

Engedelmesség – egy szó, és ami mögötte van

Egykor a nőnek mindenben engedelmességet kellett vállalni – de tudjuk vajon, ez mit jelent?

A magyar nyelv értelmező szótára szerint az engedelmesség „emberi, jellembeli tulajdonság, más, felsőbb akarathoz való alkalmazkodási készség”, (…) „az ebből eredő magatartás valaki akaratának, intelmének, parancsának magfogadása, ill. teljesítése, végrehajtása; szófogadás”.

XXI. századi nőként semmi pozitívumot nem látok ebben. Látom viszont azt, hogy a régi esküvői szöveg alapján a férfi a nő életében egykor megtestesítette a „felsőbb akaratot”, és azt, hogy ezáltal akkora hatalom került a férfiak kezében, amivel könnyű volt visszaélniük. Épp ezért, számomra kifejezetten furcsa egy-egy régebbi szövegben, amikor egy személyleírásban a pozitív tulajdonságok között szerepel az asszonyi engedelmesség. Különösnek tartom, hogy a lányokat, sőt felnőtt nőket is ezzel a szóval dicsérték – s még furcsábbnak vélem azt, ha ma is megteszik ezt –, mert nehéz elképzelnem, hogy egy olyan kislány, akinek az engedelmesség a legjobb, leginkább kiemelhető tulajdonsága, miképp tud felelősségteljes érett nővé válni. Ahogyan azt is, hogy egy mindenben engedelmes nő hogyan tud igazi, megértő és megértett társa lenni férjének.

Mégsem ítélem el azt a társadalmat, amiben mindenben engedelmeskednem kellett volna a férjemnek, mert nem ismerem eléggé, és ha ismerném is, csak a mai agyammal tudnám megítélni. Valószínűleg voltak jó dolgok, amik ma nincsenek, és voltak szörnyűségek, amelyek miatt örülhetünk, hogy változott a világ. De azt

nem tudhatjuk teljesen megfejteni, mit érzett 300 éve egy nő, vagy miképp szerette, tisztelte őt a férje, mert erről nincsen elég információnk.

Arról viszont igenis gondolkodhatunk, hogy a mi életünkben mit jelent engedelmesnek lenni.

Engedelmesség a kereszténység szóhasználatával

Furcsa kettősség, hogy míg a világ gondolkodása, s így az engedelmességről alkotott vélemény is változik, a hagyományos keresztény értékrendben nem negatívumként tartja számon. A gyakorló keresztények körében ma is hallhatunk a házastársi engedelmességről. Könnyű lenne azt mondani, ez pusztán a maradiságnak köszönhető, de talán máshol is kereshetjük az okokat.

A keresztény felekezetek házasságról alkotott elképzelése leginkább Szent Pál leveleire alapoz. Ő azt írta: „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen

a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti”.

Tehát a bibliai iránymutatás, amelyben az asszonyi engedelmesség is gyökerezett, a férfiakra is komoly feladatot testált. Ráadásul – volt hitoktatóm, Borbáth Gábor szerint – ebben az idézetben szó sincs főnök-beosztott hierarchiáról, csak a szeretetből fakadó folytonos és kölcsönös áldozathozatalról, engedelmességről. „Pál a korra jellemző házassági viszonyokat átformálta azzal, hogy az asszony engedelmessége mellé a férfi teljes életáldozatát helyezi. Vagyis a férfinak meg kell tudnia halnia a feleségéért” – emelte ki Gábor. 

Érthető és elfogadható számomra az engedelmességnek ezen megközelítése, annál is inkább, mert sok működő, sőt, kifejezetten jól működő keresztény családot ismerek. Ezekben a családokban nem éleződik ki az engedelmesség kérdése, és úgy gondolom, ha helyesen értelmezi egy házaspár Pál sorait, akkor el is kerülhető a konstans alá-fölé rendeltségi helyzet, ami nem tenne jót a házasságnak. 

Ugyanakkor könnyű a bibliai sorokat félreérteni,

így sajnos előfordulhat – elő is fordult sok esetben –, hogy a férfi visszaél hatalmával, s a nőnek mégis alá kell rendelnie magát. Mert bár Pál hangsúlyozza, hogy a férfi pedig Istennek engedelmeskedjen, ezt az engedelmességet Isten senkitől nem várja el olyan követelőzve, ahogy egyes emberek elvárták, rossz esetben elvárják ma is a házastársuktól.

Éppen ezért, bárhogyan is gondolkodunk az engedelmességről általánosan, bármiben hiszünk s bármilyen családból is származunk, mind örülhetünk annak a bizonyos 1922-es döntésnek.

Nyitókép: Fortepan / Jóna Dávid