Megosztó

A törpemalacnak van füle a depresszióra: szerzőnk és városi malacának különleges története

Komoly kihívásokkal jár, ha a fejünkbe vesszük, hogy életterünket nem akármilyen állattal, egy törpemalaccal kívánjuk megosztani. De a merész kihívás rengeteg pozitív élményt és maradandó örömforrást tartogat.

A történet 2017-ben kezdődött, amikor az a hír jött szembe velem, hogy az ELTE Etológia Tanszék lelkes gazdákat keres, akik merik vállalni, hogy részt vesznek a törpemalacokra szakosodott, az állatok otthoni környezetben való viselkedését vizsgáló kutatásban. (Családi Törpemalac Program). A tanszék egyik dolgozója hozta házhoz a malackát, aki azonnal berohant a szobába, riadtan körülnézett, majd reménytelenül, megadóan lefeküdt a padlón. Hosszú időbe telt, amíg elfogadott és engedett a közeledésnek, de miután a jég megtört, azonnal ragaszkodó állatkává vált.

A névadásban nyomós érv volt a görög mitológia iránti rajongás, és ha már Kirkének nem sikerült Odüsszeuszt malaccá változtatnia, több ezer év távlatából megtettem helyette. Odüsszeusz (Odi) a nevére és a zacskócsörgésre hallgat a legjobban.

Sokan igénytelen állatoknak tartják a malacokat. Nos, a valóság pontosan az ellenkezőjéről győz meg: a törpemalac nagyon igényes, nála az alomhasználat természetes és magától értetődő, szereti a kényelmet, ennek érdekében mindent elkövet, hogy szinte folyton a legkényelmesebb állapotba helyezkedjen, egyszerűen bemászik az ágyba és a lábai segítségével betakargatja magát, miközben feje a párnán pihen.

Minden törpemalac más és más, minden törpemalac eredeti személyiség

Az én törpemalacom nem riad vissza a médiaszerepléstől, az elmúlt években, mióta velem él, volt már tv-műsorban, újságcikkek, életével kapcsolatos hírek jelentek meg különböző magazinokban. Politikai elköteleződése nem ismert, eddig minden sajtóorgánum megkeresését elfogadta. Odi akaratos, szeretetteljes és nehezen viseli az egyedüllétet. Tekintve, hogy társas állat, ha sokáig magára hagyom, a legkiszámíthatatlanabb galibát képes okozni, például felforgatja a lakás elérhető tárgyait. Megesett, hogy arra értem haza, hogy a malac felborította a ruhatartó dobozt, kirángatta belőle a ruhákat és megszaggatta. Egy másik alkalommal az asztalon felejtett két doboz sört és tejfölt szerezte meg, azt követően a fogával kibontotta és fenékig megitta.

A malac nehezen tűri a környezetváltozást, és hiszem, hogy az ember életében bekövetkező érzelmi változásokra is kifejezetten érzékeny, ha ez tudományosan hagy is némi kívánnivalót maga után. Mindenesetre én abban a hiszemben vagyok, hogy van „füle” a depresszióra és a szorongásra, mint ahogy az ember boldog pillanataiból is szereti kivenni a részét.

Bámulatos, hányféle hangon képes „megszólalni”, jelezni: az enyhe csipogástól kezdve a röfögésen keresztül a tehénbőgésre emlékeztető hangokig mindennel operál, arról nem is beszélve, hogy a hangmagasságok tekintetében is széles skálát jár be.

Sok tekintetben hasonlít az emberhez 

Jutalomért (ételért) cserébe sokféle feladat elvégzésére hajlandó: Odüsszeusz leül, lefekszik, orrával elgurítja a focilabdát, határozott mozdulatokkal (orral döfködéssel) hozza a tudtomra, hogy éhes. És hogy mikor éhes egy törpemalac? Egy törpemalac mindig éhes. Arra, hogyan nyissa ki a hűtőt, magától jött rá. Fejlődőképessége nem ismer határt, rátermettsége kihívást.

Odi senkit nem utál jobban, mint a fajtársait, ebben megegyezik az emberrel. Egyszer egy nála jóval nagyobb törpemalacot harapott volna meg, ha meg nem akadályozzuk a támadást. A fajtáján kívüli állatok közeledését semlegesen fogadja, vagy percekig nem vesz róluk tudomást. Odi legjobb barátja az ember, kedvenc tartózkodási helye: a konyha. Az én malacom nem szégyenlős, bárkitől elfogad bármit, és bárkinek megengedi, hogy megsimogassa.

Amennyire ragaszkodik az emberhez és az ember társaságához, annyira önfejű és önálló, nagyobb séták alkalmával érdemes rá hámot tenni, és nagy türelemmel bánni vele a szabadban, mert ő aztán nem az a típusú kisállat, aki össze-vissza rohangál és akit a felfedezés vágya hajt. Bőven megelégszik az első útjába akadó fűcsomóval vagy földdel, amit kedvére túrhat, miközben csóválja a farkát.

Száz malacnak is egy a vége, ha valaki azt fontolgatja, hogy belevág a malactartásba, ígérem, nem bánja meg, a szeretet, amit egy ilyen kisállat adhat, önzetlen és felülmúlhatatlan.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X