2003 óta sok víz folyt le a Dunán, a Pékmúzeum tárgyi gyűjteménye is bővült, így most megújulva, még gazdagabb bemutatóval nyílt meg március 15-én, a Nagy Kokárda Napok keretében a Pékmúzeum a Monostori erőd vaskos falai között.
A történészek számára kevés információ maradt fenn az eredeti pékségről. A négy csarnokban, 4000 négyzetméternyi területet magába foglaló területen 16 négyzetméter sütőfelületű kemencét szerettek volna megépíteni az 1800-as évek derekán. Végül ebből négy kemence épült meg, amely napi több mint 5000 kenyéradag megsütésére volt hivatott. A pékség egészen az első világháborúig működött, azután gabonaraktárként használták az erődnek ezt a részét.
A komáromi Monostori erőd, amelyben a Pékmúzeum is működik – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho / Komáromi Városmarketing Kft.
Aki most ellátogat a Komárom melletti Monostori erdőbe, egy hihetetlenül gazdag Sütőipari értéktárat talál. A kronológiailag és tájegységenként is egységbe rendezett tárlaton a gabonaszemtől a finom pékáruig kísérhetjük figyelemmel a kenyér születését.
Van itt egyszerű, fából készült, sok száz éves kenyértartó alkalmatosság is – amit a ma gyermeke akár kerékpártárolónak is nézhet.
Megismerkedhetünk a paraszti kenyérkészítés eszközeivel, és azzal, ahogyan az otthoni kenyérsütés folyt. Külön csarnokban sorakoznak fel a kenyérgyári berendezések, amelyek az ország számos pontjáról érkeztek. A Celldömölkről származó, majd’ százéves őrlő kerekét megforgathatjuk, belekukkanthatunk a hatalmas keverőüstökbe. A hadi kenyérkészítés mikéntjét nem csak korabeli fotók, hanem épen fennmaradt rendkívül izgalmas eszközök mutatják be.
Hazánk tájegységeinek jellegzetes péksüteményeit és kenyereit fotókról ismerhetjük meg. Bárhonnan is érkezett a látogató, biztosan örömmel fedezi fel „saját” vidékének ikonikus ételét. A hőkön sült perec, a győri páros zsemle, a rábaközi perec a Nyugat-Dunántúlt képviseli, és aki még nem találkozott velük, itt a történetükre és eredetükre is fény derül.
Az Alföld rétese, a kürtös kalács, a sós kalács ismerősen cseng, ám a vesu, a kulcsos kalács vagy a kunsági perec bizonyára sokak számára újdonságként fog hatni.
Felcsillant a szemünk a nekünk oly kedves paprikás kalács és kifli láttán, ami elmúlt szép időkre emlékeztetett. Régóta nem ettünk ilyet, el is határoztam, hogy muszáj lesz újra sütni! Nem is értem, miért feledkeztünk meg róla?! Hiszen az íze még itt a számban, oly sok-sok év után is.
A fotók láttán megéhezik a látogató, és ezt csak erősítik a kenyerekkel, cipókkal és péksüteményekkel gazdagon megrakott vitrinek. Ha jó időben érkezünk, élő pékbemutatónak is részesei lehetünk, amikor a szemünk láttára születik meg a frissen sült finomság.
A Pékmúzeum egy mezőgazdagsági és helytörténeti gyűjteménnyel is bővült.
A több hónapos munka és a széles társadalmi összefogás eredményeként sorra érkeztek a tárlatra tárgyi felajánlások Szőnyből, Komáromból és Koppánymonostorról, valamint a Felvidékről, egykor áttelepített családok leszármazottjaitól is. A munkálatok alatt világossá vált a szervezők számára, hogy a XX. század megpróbáltatásait, a két világháborút, a kitelepítéseket átélt déd- és nagyszülők nehéz, egyben dolgos munkával teli életét bemutató eszközök, tárgyak összegyűjtése és rendszerezése, a jövő generációk számára való megőrzésnek ezek az utolsó pillanatai, mielőtt teljesen elvesznek.
Halmos Monika Legát István helytörténésszel a Pékmúzeumban – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho / Komáromi Városmarketing Kft.
„A gyerekek szókincséből lassan eltűnnek azok a szavak, azoknak a tárgyaknak a nevei, amelyek egykor szerves részei voltak az életünknek. Jó látni, hogy a nagyszülők eljönnek, itt feleleveníthetik a régi emlékeket, amit esetleg ők is a szüleik, nagyszüleik házaiból hoztak. Elmesélhetik az unokáknak, hogyan éltek, hogyan művelték a földet kézi erővel, miként használták az egyszerű eszközöket” – mondja Legát István helytörténész, aki lelkesen kalauzolt végig a szívügyének tekintett kiállításon, és aki szinte ki se fogy a történetekből.
Az idelátogató fiatalok olyan kifejezéseket is megismerhetnek ebből a kiállításból, amelyekkel irodalmi művekben találkozhatnak, de a jelentésüket már nem ismerik.
Rácsodálkoznak a kasra, a teknőre, a kannára, bödönre, láthatnak itt ekét, boronát, kovácsszerszámokat, a csoportok kipróbálhatják a szőlőprés működését. Igazi időutazásra invitál ez a tárlat, amelynek főszereplője a kenyér, hiszen az életünk – akár akarjuk, akár nem – régen, is, most is a mindennapi kenyér körül forog.
Ajánljuk még:
35 éve gondoskodnak a hagyományos mesterségek továbbadásáról – a Kaptár Egyesület inspiráló története
Nálunk írják, nyugaton festik, mi az? – A hímes tojás misztériuma
A megfestett tojásunk mi magunk vagyunk – egyéni és közösségi szinten is
Tojásos csodadekorok: természetesek, szépek, egyszerűek!
Csalánnal és hagymával festett tojások, élő növényrátétek, színes tojáskertek, céklától lila tojáskrém, kéken márványozott tojás – idén legyen picit más a húsvéti asztal! Használjunk hozzá kerti, konyhai kincseket: kedvesebbek lesznek a szívnek, mint a boltban vásárolt dekorációk, ráadásul szinte minden kéznél van hozzá.
