Vesu, kulcsos kalács és kunsági perec – a Pékmúzeumban ezekkel a finomságokkal is megismerkedhetsz

Kult

Vesu, kulcsos kalács és kunsági perec – a Pékmúzeumban ezekkel a finomságokkal is megismerkedhetsz

Hogy kerül egy pékmúzeum Komárom rejtett erődmonstrumának mélyére? Ha jól belegondolunk, egy erődben, ahol egykor akár több tízezer katona elszállásolásáról és étkezéséről kellett gondoskodni, logikus, hogy szükség volt pékségre is. Ennek az egykori pékműhelynek a helyén nyílt meg 2003-ban a Magyar Pékek Fejedelmei Rendjének köszönhetően a Pékmúzeum, ami nemzeti ünnepünk napjától megújulva várja nem csak a kenyérre kíváncsiakat.

2003 óta sok víz folyt le a Dunán, a Pékmúzeum tárgyi gyűjteménye is bővült, így most megújulva, még gazdagabb bemutatóval nyílt meg március 15-én, a Nagy Kokárda Napok keretében a Pékmúzeum a Monostori erőd vaskos falai között.

A történészek számára kevés információ maradt fenn az eredeti pékségről. A négy csarnokban, 4000 négyzetméternyi területet magába foglaló területen 16 négyzetméter sütőfelületű kemencét szerettek volna megépíteni az 1800-as évek derekán. Végül ebből négy kemence épült meg, amely napi több mint 5000 kenyéradag megsütésére volt hivatott. A pékség egészen az első világháborúig működött, azután gabonaraktárként használták az erődnek ezt a részét.

A komáromi Monostori erőd, amelyben a Pékmúzeum is működik – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho / Komáromi Városmarketing Kft.

Aki most ellátogat a Komárom melletti Monostori erdőbe, egy hihetetlenül gazdag Sütőipari értéktárat talál. A kronológiailag és tájegységenként is egységbe rendezett tárlaton a gabonaszemtől a finom pékáruig kísérhetjük figyelemmel a kenyér születését.

Van itt egyszerű, fából készült, sok száz éves kenyértartó alkalmatosság is – amit a ma gyermeke akár kerékpártárolónak is nézhet.

Megismerkedhetünk a paraszti kenyérkészítés eszközeivel, és azzal, ahogyan az otthoni kenyérsütés folyt. Külön csarnokban sorakoznak fel a kenyérgyári berendezések, amelyek az ország számos pontjáról érkeztek. A Celldömölkről származó, majd’ százéves őrlő kerekét megforgathatjuk, belekukkanthatunk a hatalmas keverőüstökbe. A hadi kenyérkészítés mikéntjét nem csak korabeli fotók, hanem épen fennmaradt rendkívül izgalmas eszközök mutatják be.

Hazánk tájegységeinek jellegzetes péksüteményeit és kenyereit fotókról ismerhetjük meg. Bárhonnan is érkezett a látogató, biztosan örömmel fedezi fel „saját” vidékének ikonikus ételét. A hőkön sült perec, a győri páros zsemle, a rábaközi perec a Nyugat-Dunántúlt képviseli, és aki még nem találkozott velük, itt a történetükre és eredetükre is fény derül.

Az Alföld rétese, a kürtös kalács, a sós kalács ismerősen cseng, ám a vesu, a kulcsos kalács vagy a kunsági perec bizonyára sokak számára újdonságként fog hatni.

Felcsillant a szemünk a nekünk oly kedves paprikás kalács és kifli láttán, ami elmúlt szép időkre emlékeztetett. Régóta nem ettünk ilyet, el is határoztam, hogy muszáj lesz újra sütni! Nem is értem, miért feledkeztünk meg róla?! Hiszen az íze még itt a számban, oly sok-sok év után is.

A fotók láttán megéhezik a látogató, és ezt csak erősítik a kenyerekkel, cipókkal és péksüteményekkel gazdagon megrakott vitrinek. Ha jó időben érkezünk, élő pékbemutatónak is részesei lehetünk, amikor a szemünk láttára születik meg a frissen sült finomság.

A Pékmúzeum egy mezőgazdagsági és helytörténeti gyűjteménnyel is bővült.

A több hónapos munka és a széles társadalmi összefogás eredményeként sorra érkeztek a tárlatra tárgyi felajánlások Szőnyből, Komáromból és Koppánymonostorról, valamint a Felvidékről, egykor áttelepített családok leszármazottjaitól is. A munkálatok alatt világossá vált a szervezők számára, hogy a XX. század megpróbáltatásait, a két világháborút, a kitelepítéseket átélt déd- és nagyszülők nehéz, egyben dolgos munkával teli életét bemutató eszközök, tárgyak összegyűjtése és rendszerezése, a jövő generációk számára való megőrzésnek ezek az utolsó pillanatai, mielőtt teljesen elvesznek.

Halmos Monika Legát István helytörténésszel a Pékmúzeumban – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho / Komáromi Városmarketing Kft.

„A gyerekek szókincséből lassan eltűnnek azok a szavak, azoknak a tárgyaknak a nevei, amelyek egykor szerves részei voltak az életünknek. Jó látni, hogy a nagyszülők eljönnek, itt feleleveníthetik a régi emlékeket, amit esetleg ők is a szüleik, nagyszüleik házaiból hoztak. Elmesélhetik az unokáknak, hogyan éltek, hogyan művelték a földet kézi erővel, miként használták az egyszerű eszközöket” – mondja Legát István helytörténész, aki lelkesen kalauzolt végig a szívügyének tekintett kiállításon, és aki szinte ki se fogy a történetekből.

Az idelátogató fiatalok olyan kifejezéseket is megismerhetnek ebből a kiállításból, amelyekkel irodalmi művekben találkozhatnak, de a jelentésüket már nem ismerik.

Rácsodálkoznak a kasra, a teknőre, a kannára, bödönre, láthatnak itt ekét, boronát, kovácsszerszámokat, a csoportok kipróbálhatják a szőlőprés működését. Igazi időutazásra invitál ez a tárlat, amelynek főszereplője a kenyér, hiszen az életünk – akár akarjuk, akár nem – régen, is, most is a mindennapi kenyér körül forog.

Ajánljuk még:

Régi szokás új szerepben: tízéves a tótvázsonyi komatál hagyománya

A húsvéti ünnepkör a húsvét utáni első vasárnappal, azaz fehérvasárnappal zárul – ezen a napon vetették le az egy hétig viselt fehér ruhát a nagyszombaton megkeresztelt felnőttek, a katekumenek. Hagyományaink gazdag tárházában erre a napra is jutott bőven érdekes szokásanyag, melyek többsége mára már kiveszett vagy átalakult, esetleg új formában él tovább. A komatál eredetileg kapcsolatépítő, barátságkötő, azt megerősítő szokás volt, helyenként pedig a mátkaválasztással is összefüggött. Tótvázsonyban új hagyományt teremtettek a régi nyomán: 2014 óta komatállal köszöntik a közösség újszülőtt tagjait és a faluba beköltöző családokat. Példaértékű kezdeményezés, amely ma már új szokássá alakult Tótvázsony közösségében.

 

Már követem az oldalt

X