Pogányok tűzünnepe – a kezdetek
Szent Iván éjszakája eredetileg pogány ünnep volt, melyben főszerepet játszott a tűz, melynek segítségével a sötétség ellen harcoltak. Ebben az időszakban hatalmas örömtüzeket gyújtottak, de a hegyes-völgyes vidékeken az sem volt ritka, hogy lángoló kerekeket gurítottak le valamilyen magaslatról, és a gyógyításhoz, a szerelemhez, a házassághoz, a termékenységhez kapcsolódó mágikus praktikákat űztek.
A kelták, a germánok és a szlávok az Ég és a Föld nászaként értelmezték ezt a napot.
Szent Iván éji máglya – Fotó: Pixabay / Hans
A pogány népek szellemi vezetői úgy hitték, hogy ezen a napon révületbe esve képesek kapcsolatba kerülni a holtakkal, akiktől útmutatást kérhetnek a termésről, a viszályokról, a jövőről, vagy pedig az istenek megbékítésének módjáról.
Bizánci és arab történetírók szerint a magyarok már a kora középkorban nagyon tisztelték a tüzet, az örök élet szimbólumát, amelyet egyúttal a szeretet, a szerelem és a szépség szimbólumának tartottak.
A napforduló időszakában ekkor még nem Szent Ivánt ünnepelték, hanem a leghosszabb napot és a legrövidebb éjszakát. Ettek-ittak, mulatoztak, táncoltak a tűz körül.
Napfordulati ünnep Hallstatt környékén – Fotó: Arcanum / Az Oszrák-Magyar Monarchia írásban és képben
A pogány tüzektől a keresztény fényünnepig
A pogány eredetű, a fény, a nap születését előtérbe állító napot a kereszténység megerősödése új köntösbe bújtatta. A vadhajtásokat elkezdték lenyesegetni, és előtérbe került Szent János személye és a hozzá kapcsolódó hagyományok erősítése. Keresztelő Szent János volt az utolsó próféta, Jézus előfutára, az ő alakja kapcsolja össze az ószövetséget az újszövetséggel. Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt, hat hónappal korábban született. Elvonult a sivatagba, aszkétaként élt. Amikor Jézus 30 éves lett, visszatért, és a Jordán vizében megkeresztelte Jézust (ekkor hangzik el a misékről ismerős mondat: „Íme az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit!”
Hogyan lett Jánosból Iván? Az Iván a János szláv formájából, illetve a régi magyar „Jovános, Ivános” alakból ered.
A kereszténység 476-ban kettészakadt, és valamiért a kora kereszténység idején a bizánci nevet vették át, valószínűleg ezért honosodott meg a szlávos Iván név. Szent Iván tisztelete a 9-10. században nagyon elterjedt a katolikus Európában, ekkoriban került fókuszba a Keresztelő Szent János előtti tisztelgés, persze megszabadítva a pogányságra utaló elemektől.
Szent Iváni-i tűzugrás (Karancskeszi, Nógrád m., 1930-as évek) – Fotó: Magyar Néprajzi Lexikon
Szent Iván éji hagyományok Kárpát-medencén innen és túl
A Kárpát-medencében a néprajzi leírások szerint Szent Iván napján vagy vigíliáján számos szokást tartottak. A legények körbejárták a falut és összeszedték a tűzrevalót, de az is előfordult, hogy a ki nem vágott, ki nem táncolt májusfát is elvitték a gazda megkérdezése nélkül.
Innét származik a mondás: „Rőzsét, rőzsét, adjanak rőzsét! Ha nem adnak rőzsét, elvisszük a tőkét!”.
A templomtéren készítettek egy hatalmas máglyát, és azt is pontosan meghatározták, hogy mindig egy idősebb férfiember gyújtsa meg a tüzet. A hatalmas lobogó tüzet aztán körbeállták és „kiénekelték” a párosító dalokat. Olyan hosszúak voltak ezek a dalok, mint az éjszaka, innét ered a mondás, amely szerint „hosszú, mint a szentiváni ének”.
Amint a tűz elhamvadt, megnyugodott, a szerelmesek kézenfogva átugrották a parázsló tüzes szőnyeget.
„Itt leplezték le magukat a fiatalok, hogy a jövőben egy párt alkotnak, hiszen akkoriban még nem mehettek végig a falun kézenfogva. A hagyomány szerint itt már az is meglátszott, milyen asszony lesz a lányból: szépasszony, kikapós vagy trampli. Hiszen a tüzet szinte át kellett repülni és szépen, kecsesen, nőiesen földet érni.
A térde kivillanhatott, de épphogy csak, mert ha túlságosan sok minden látszott, akkor a jövendőbeli anyós és a legények is látták, hogy kikapós lesz a menyecske.
Voltak fiatalok, akik mezítláb ugrottak, és amikor a tűz elhamvadt, végigfutottak a hamus parázson. Ezzel a parázzsal megszórták a szántóföld sarkát, a ház sarkát, felvitték a padlásra, hogy nehogy leégjen a ház. És persze a számmisztika is fontos volt:
háromszor, ötször, vagy hétszer kellett átugrani a tüzet. Úgy tartották, hogy ez megtisztítja, megvilágosítja és meggyógyítja az embereket.
Az idősebbek is ugrottak, a maguk módján. Volt aki csak odament a parázsló máglyához a pálinkás butykossal, „löbbentett” rá a pálinkából, amitől hatalmas parazsat csapott a tűz, majd az egyik lábával átkerítette, hogy ne legyen keléses, egészséges legyen.”
A szláv hagyomány szerint virágkoszorúkat eresztenek le a Visztulán Szent Iván napján – Fotó: Wikipedia / Magic Madzik
A néphit a csodát és a babonát kapcsolta ehhez az éjszakához. Az eladósorban levő lányok ilyenkor kimentek a határba a kenderföldre, meghenteregtek benne.
Amelyik lány után felállt a kender, férjhez mehetett.
A hagyomány szerint ekkor virágzik a páfrány, mindössze egyetlen pillanatig, s aki ezt a pillanatot meglátja, megérti az állatok nyelvét és meglátja az elrejtett kincseket. Ha pedig valaki leszakajtja a virágot, nemcsak hogy láthatatlanná válik, még az ördögöt is meglátja. Szent Ivánra ért be az első fajta alma, a Paris alma, amit szívesen ettek megsütve. Baranyában még a sírokra is tettek a sült almából,
Csongrádban pedig úgy tartották, hogy a tűzbe dobott alma ízét az elhunyt hozzátartozók is megízlelhetik.
A hagyományhoz tartozott, hogy Keresztelő Szent Jánoshoz imádkoztak azok az édesanyák, akiknek gyermeke keresztelés nélkül halt meg. A Vajdaságban a magyarok és a szlávok Sveti Ivant tisztelték, nagy ünnepléseket tartottak. Bácskában, Bánátban, a Drávaszögben a lányok fejére virágkoszorút fontak, amelyet később a ház falára, a kapuhoz, az ajtóbejárathoz tettek, hogy a rosszat távoltartsa. Az idős asszonyok szentiváni harmattal kenték be a testüket, hogy meggyógyuljanak. A nyíló virágokból, bodzából teát főztek a gyógyulásért.
Az idős emberek kimentek a határba Szent Iván bogarat (Szentjánosbogarat) szedni, hogy szerencsét hozzon.
A Vajdaságban a szőlőtermelők fogtak egy üveg bort és az esti misére vitték a bort, hogy megáldják. Mivel Péter-Pál, az aratás napja közel van az ünnephez, a gabona növekedésére is voltak következtetések. Úgy tartották, hogy Szent Ivánkor a Vajdaságban megszakad a búza, onnét már nem növekszik, csak „aranyosodik”.
Szent Iván napi koszorú készítése – Fotó: Unsplash / Sofia Holmberg
Szent Iván éj a Drávaszögben
Burján István a drávaszögi Vörösmartról származik. Az ottani népszokásokról is szívesen mesél. Azt mondja, a falu nevének eredete szorosan összekapcsolódik Szent Iván ünnepével, ezért fontos, hogy megismerjük. „A falu neve Mátyás királynak köszönhető. Ezen a vidéken élt egykoron Vörös Márta, a kegyetlenségéről elhíresült nő. Övé volt a helyi komp. Aki át akart kelni a kompon, azt cserébe keményen megdolgoztatta. Ennek hírére Mátyás álruhában megérkezett a faluba, hogy meggyőződjön a hallottakról. Az asszony bizony őt is dologra fogta. Mellette egy szegény sorsú ember küzdött, a király adott neki egy krajcárt, hogy kiválthassa magát, ő maga is dobott egy pénzérmét, de nem leplezte le magát. Visszatért Budára, majd fényes kísérettel visszaindult Vörös Mártához, hogy számon kérje és megbüntesse.
Az asszony azonban hírét vette a király érkezésének, s hogy elkerülje sorsát, összes pénzével hintóba ült, és elmenekült. Rövidesen azonban balesetet szenvedett, belecsapódott a Dunába. Megfulladt, a kincsek pedig odavesztek. Amelyik falu partján a testét kidobta a Duna, azt a települést onnantól kezdve Vörösmartnak nevezték. A kincset azóta is keresik. És hogy hogy jön ide Szent Iván?
Ezen az éjjelen nálunk az a szokás, hogy a falusiak felmennek a hegyre. Állítólag fentről lenézve a Dunára, Vörös Márta kincse megmutatja magát. Mégpedig úgy, hogy aranyló kékes tűzcsóvák élednek azon a helyen, ahol a kincsek vannak.
Nálunk az időjárásra is következtettek ilyenkor. Azt mondták, amilyen nap lesz Szent Iván napján, 40 napig olyan lesz.”
Finnországban máglyát építenek a víz mellet, helyenként a vízre is eresztik – Fotó: Pixabay / Walter Bieck
Szent Iván éj Európában
Európa számos országában él a hagyomány, hogy Szent Iván napján hatalmas tüzeket gyújtanak. Nagy-Britanniában Stonehenge-nél például több ezer ember gyűl össze, és közösen várják a napfelkeltét. Sok országban a hajadon a lányok virágból fonnak koszorút. A svédeknél pedig az egyik legnagyobb ünnep a Midsommer, vagyis a nyári napforduló, ilyenkor egész hétvégén ünnepelnek. Ők is úgy tartják, hogy ez az időszak tele van varázslattal. A középkorból ered az a hagyományuk, hogy rudat virágokkal és zöldekkel feldíszítenek és körbetáncolják.
A legenda szerint a növények ezen az éjjelen gyógyító erőt kapnak.
Fotó: Unsplash / Fredrik Ohlande
Svédországban hét virágot szednek a lányok, amit este a párnájuk alá tesznek, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük. Úgy hiszik, hogyha mezítláb sétálnak a harmatban, az egészséget hoz. Ha valaki virágkoszorút visel a hajában, biztosíthatja a termékenységet. Manapság a régi szokásokat újak egészítik ki, ez az ünnep is az evés, ivás és mulatozás körül forog. Ilyenkor a svédek hagyományosan kapros ecetes heringet és friss epret esznek, mellé Aquavitet kortyolnak.
Svédek a Szent Iván napi ünnepen – Fotó: Pixabay / Corina Selberg
Arról se feledkezzünk meg, hogy a Szent Iván éj a világirodalomban is halhatatlanná vált Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka révén.
Mi lesz veletek, népszokások?
A néprajzkutató szerint az olyan alkalmak népszokásai, mint a Szent Iván éj, a múzeumokban és a fesztiválokon élnek tovább. 2003-ban hirdették meg először Európában a Múzeumok Éjszakáját, amelyet a Szent Iván napjához legközelebb eső szombat éjszakán rendeznek. Burján István a pécsi Néprajzi Múzeum muzeológusaként minden évben részt vesz a programok szervezésében és lebonyolításában. „2004-ben csatlakoztunk a Múzeumok Éjszakájához, ilyenkor olyan rejtett helyekre is beengedjük a látogatókat, ahová hétköznapi halandó nem juthat be. Benézünk a pincékbe, raktárakba, emellett a hagyományos Szent Iván napi népszokásokat elevenítjük fel, a tűzgyújtást, a tűzugrást, de vannak kézműves foglalkozások, és egy kis szerelemvarázslással is színesítjük az eseményeket.
Tudomásul kell vennünk, hogy a falvakban már nem tartják ezt az ünnepet.
A nyugati kultúrában a népszokásokra szép fokozatosan fesztiválok alakultak. Az egyik legjobb példa erre a mohácsi busójárás, ahol ma már kétezer busócsoport lép fel, és több százezer látogató érkezik. Mondhatjuk, hogy az alapok megvannak, de az ünnep a mindenkori társadalmi normáknak megfelelően alakul, folklorizálódik, és gyakran a média írja a forgatókönyvet. Ma már nem megyünk át mezítláb a tűzön, nem rakunk a város főterén máglyát. Ha igen, akkor kivonul a tűzrendészet. El kell fogadnunk, hogy ezek a hagyományok, ünnepek megváltoznak, de azért fontos, hogy tudjuk, honnét erednek” – összegzi a hagyományok alakulásának dinamikáját a néprajzkutató-muzeológus.
Nyitókép: Unsplash / Sofia Holmberg
Ajánljuk még:
