Ha visszatekintek a legmeghatározóbb versélményeimre, akkor egy közös pontot fedezek fel bennük: olyat éreztem egy-egy verssor után, amit addig talán még soha. Mintha kiléptem volna önmagamból, egyenesen be egy másik személybe, hogy új mélységeket és magasságokat éljek át. Ezt adja az igazi versélmény: a rádöbbenéseket és a leírhatatlannak hitt érzéseket. Remélem, nektek is hasonló élményben lesz részetek az alábbi költemények olvasásával: íme öt vers, ami az „ezerarcú kór” szépségét és gyötrelmét mutatja be.
Ady Endre: Az én menyasszonyom
Ez talán az egyik legkedvesebb szerelmes versem a magyar irodalomban. Mit mondhatnék? Nehéz megfogalmazni, de ha majd egyszer esküvőm lesz, és esküírásra adom a fejem, akkor újra és újra el fogom olvasni ezt a verset. Talán ezerszer is, mert minden benne van, amit az élettől várok – még kicsit több is. Nekem jó a pokol: kibírom, elfogadom, megjárom, csak legyen egy igazi társam, akinek társa lehetek, és akibe kapaszkodva, reményében bízva felemelkedhetek. Hogy magammal vihessem.
Ady Endre: Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”
József Attila: Gyermekké tettél
Mai napig emlékszem arra a napra, amikor először találkoztam József Attila egyik leghíresebb versével, melynek címe: Gyermekké tettél. Magyaróra volt, de nem egy átlagos irodalomóra, mert az a röpke 45 perc egy egészen fontos felismeréssel bírt az életemben. És ez a vers mai napig képes arra, hogy átfusson rajtam az a láthatatlan erő, amit csak a zsigereimben érzek.
József Attila: Gyermekké tettél
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
Az az istentelenül mély, megkérdőjelezhetetlen szerelem, ami elveszi az ember eszét és felfordítja az életét, önző zsarnokká tesz? Miért olyan nehéz jól szeretni? Azt hiszem, Szabó Lőrinc versében elmondja.
Szabó Lőrinc: Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret
A Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjas magyar költő, író a szeretet dimenzióit vetette papírra. Első ránézésre aranyos, sokadik olvasás után pedig egyre és egyre igazabb, élesebb, pontosabb képet kaphatunk a szerelemről. Hiszen tényleg mindenki máshogy szeret. És ha ezt megértjük, talán mi magunk is jobban tudunk kicsit szeretni.
Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.
Pilinszky János: Átváltozás
A huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője Pilinszky János. Elismerem, hogy az Átváltozás c. verse nem egy klasszikus szerelmes vers, sőt: egyáltalán nem is az. Arról az átváltozásról szól, amit Jézusnak köszönhetünk: a megváltásról, aminek hála esélyünk van valami többre, jobbra. De mikor fülig szerelemesek vagyunk, mikor igazán azt érezzük, hogy ezért az érzésért megéri élni, akkor nem valami hasonlót tapasztalunk?
Pilinszky János: Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
Ajánljuk még:
„Ez a kapcsolat csak 10-12 évre adatik meg, ezt sajnos el kell fogadni” – egy vakvezető kutya gazdájának vallomása
A Bodeni-tó a róla szóló útikönyv szerzőjének szemével – Bagó Tündével beszélgettünk
„Székelyföldön még nagyon erős az otthonfőzés kultúrája, és ezt fenn is kell tartani” – Szőcs Előd székelyföldi séffel beszélgettünk
