Kincsvadászat Budapesten: találkoztál már valamelyik miniszoborral?

Kult

Kincsvadászat Budapesten: találkoztál már valamelyik miniszoborral?

Mi a közös Liszt Ferencben, Mekk Elekben, egy tankban és egy meggyilkolt mókusban? Látszólag semmi. Egy dolog azonban mégis összeköti őket: a kárpátaljai művész, Kolodko, aki megalkotta, és apró szobrok formájában elárasztotta velük a főváros utcáit. A kincsekre én is csak egy véletlen folytán figyeltem fel, pedig lassan már két évtizede élek Budapesten.

Az egyik nap épp a Bem rakparton bicikliztem, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy járókelő bőszen nézi a térelválasztó betonlapot. Gondoltam magamban, biztos a kánikula megártott neki és a hársfák alatt keres árnyékot. Ez utóbbi illatát egyébként nagyon szeretem. Úgyhogy leszálltam a bringáról, hogy elraktározzak magamnak egy keveset az édeskés parfümmel átitatott levegőből. 

Ekkor vettem észre egy apró szobrocskát a betonlapon, nevezetesen Főkukacot, a Nagy ho-ho-horgász mese ikonikus szereplőjét.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict

Az orrocskája ugyan már fénylik kicsit, mert az arra járók jó szerencse reményében gyakorta megdörzsölik, de így is hihetetlen öröm lett rajtam úrrá a véletlen találkozástól. 

Ettől kezdve megszállottja lettem a Kolodko-szobrok felkutatásának, amelyek Budapesten kívül Veszprémben, Tihanyban, sőt Vácott is megjelentek. „Hogy melyik szobornak mi a pontos története, miért került oda, ahol épp van, azt egyedül a művész tudja.” Annyi bizonyos, hogy a gerillaszobrász időről-időre, és előzetes bejelentés nélkül meglep bennünket ehhez hasonló apróságokkal. 

Néhány szobor egész könnyen észrevehető, míg mások olyannyira elrejtőznek, hogy tényleg szemfüles kincsvadásznak kell lennünk ahhoz, hogy észrevegyük őket.

A köztérkép oldalán a lelkes rajongók folyamatosan gyűjtik az információkat az újonnan felbukkanó szobrokról. Kedvcsinálóként következzen most egy válogatás a kedvenceimből, amelyek felkutatása tökéletes program lehet minden korosztály számára.  

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict

Aki kedveli a magyar rajzfilmeket, azok számára bizonyára ismerős cseng Mekk Elek, az ezermester kecske neveAki bármennyire is elbűvölő, valójában nem ért semmihez. A Széll Kálmán téren járva szerencsére nem kell tartanunk attól, hogy balul sül el valamilyen munkája, mi pedig hoppon maradunk. Sőt, a járókelők gondviselésükbe veszik az apró szobrocskát, és télen sállal, vagy épp a korlátozások idején maszkkal gondoskodnak Mekk Elek biztonságáról.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict

A gyönyörű fákkal szegélyezett Falk Miksa utcán barangolva teljesen abszurd feltevés, hogy valaki gyilkosság szemtanúja lesz. Vagy mégsem? Egy halott mókus fekszik az aszfalton, fegyvert szorongatva a kezében.

A mókus krétával körberajzolt testét közvetlenül a Columbo-szobor mellett találjuk. Vajon a legendás nyomozó kideríti, mi történt valójában, és ki a gyilkos? Vagy örök rejtély marad, ahogy a nyomozó feleségének személye is? 

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict

Ha a Parlament közelében a Szabadság téren kószálunk, ne lepődjünk meg, ha hirtelen egy béka ugrik a lábunk elé. Azonban belőle nem lesz ízletes csemege, és az eltaposástól sem kell tartania.

A Muppet Show híres figurája, Kermit, sziklaszilárdan lecövekelt a járdaszegélyre. Nem könnyű észrevenni, mert szinte teljesen beleolvad a városi környezetbe. Szerencsetalizmán gyanánt néha érméket tesznek az ölébe, amelyek csillogása segíthet a kincsvadászoknak, hogy nyomára bukkanjanak.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict

Kolodko gerillaszobrai közül néhánynak erőteljes üzenete van,

ahogy a Parlament felé mutató apró tanknak is. Régen egy „Ruszkik haza” felirat is látható volt az oldalán, azonban ez mára teljesen lekopott.

Az 1956-os forradalmat szimbolizáló harci járművet a Duna partra lefelé vezető lépcső mellett találjuk, lekonyult csöve pedig a forradalom végét jelzi.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict

Végül, de nem utolsósorban – hiszen ma már közel 30 Kolodko-szobor van Budapesten –, következzen a személyes kedvencem. Ami utazó bloggerként nem meglepő, de ő bizony Liszt Ferenc apró figurája, amelyet a híres zeneszerző születésnapjának 200. évfordulójára készített a művész.

Fotó: Szombati Orsolya / traveladdict

És hol máshoz kapott volna a szobor helyet, mint a névadó Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelynek 2A terminálja nem csupán az utazók számára szolgál ezentúl ugródeszkaként, hanem Liszt Ferencnek is, aki egy bőröndön üldögélve búcsúztatja, avagy köszönti a reptérre érkezőket.

Nyitókép: Szombati Orsolya / traveladdict

Ajánljuk még:

Halálom esetén elégetendő! – Írói naplók a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Halálom esetén elégetendő! címmel írók naplóiról nyílt kiállítás az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban, a múzeum alapításának 70. évfordulójának alkalmából. A tárlat több szempontból mutatja be az írói naplókat: milyen altípusai lehetnek, milyen füzetbe és hány éven keresztül íródtak, hogyan kerültek a múzeumba, miképpen alakul bennük a makrotörténelem mikrotörténetté.