Kult

„Itt minden egyes kő regényekbe illő történeteket mesélhetne” – speciális idegenvezetéssel jártuk be Krakkót

Számomra Európa egyik legszebb és legérdekesebb, egyben legszomorúbb városa Krakkó. Bármikor szívesen megyek oda, mert mindig tud újat mutatni. Jártam már itt családi nyaraláson, tudományos konferencián, hétvégi kiruccanáson, láttam már behavazva és olvasztó kánikulában, sétáltam a Visztula partján, a Posztócsarnokban és a Wawel pompás termeiben is, kóstoltam már az itt készülő pirogot mindenféle ízben – de ezúttal másért utaztunk oda. Végig akartuk járni a második világháború tragikus helyszíneit, és ebben egy Krakkóban élő magyar idegenvezető és pszichológus, Stász Magdaléna segítségét kértem. Riportázsunkban közös napunkról számolok be.

Három krakkói városrészt terveztünk megnézni, és bár ezekre a helyekre bárki ellátogathat kalauz nélkül is, érdemes helybéli, felkészült idegenvezetővel bejárni a környéket, mert így sok olyasmit is megismerhetünk, ami az útikalauzokból hiányzik. Nekünk, magyaroknak különösen is, hiszen helybéli származású magyar idegenvezetőt is kérhetünk útitársnak, aki már azelőtt ismerte ezt a környéket, mielőtt még idegenforgalmi látványossággá vált volna. A zsidó negyedbe, vagyis a Kazimierzbe, a krakkói gettóba és a plasówi koncentrációs táborba szeretünk volna eljutni. Több magyar idegenvezető is dolgozik Krakkóban, és azért Magdalénát kerestem meg, mert saját honlapján tömör és informatív leírást olvastam arról, mire számíthatok az idegenvezetés során. A zsidónegyed szélén parkoltunk le, ott találkoztunk, és a Kazimierz főtere felé haladva kezdtünk beszélgetni.

Hogyan lettél idegenvezető Krakkóban?

Itt születtem Krakkóban, viszont Magyarországon nőttem fel. Apukám volt magyar, anyukám lengyel, és itt találkoztak, az egyetemen. Érettségi után jöttem ide tanulni én is, a Jagelló Egyetemre, de az első év után kimentem nyaralni Hollandiába, és olyan hosszú nyaralás lett belőle, hogy csak közel 20 év után tértem vissza. Ott tanultam tovább, ott találkoztam a férjemmel, ott dolgoztam sokáig, de mindig visszavágytam Krakkóba és Magyarországra. Krakkó tényleg a szívem csücske, úgyhogy itt akartunk lakni, a holland férjemnek is nagyon tetszett, és tizenegy éve költöztünk ide, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. 

Kellett egy kis idő, amikor ideköltöztünk, hogy a pszichológusi praxist beindítsam, de idegenvezetőként azonnal volt munka. Anyukám is idegenvezető volt a ’60-as, ’70-es években, és amikor ideköltöztünk, rögtön elvégeztem az idegenvezetői tanfolyamot, mert meg akartam mutatni ezt a gyönyörű várost mindenkinek, magyaroknak és hollandoknak egyaránt. Sok idegenvezető van a városban, de pont ezeken a nyelveken nincs túlkínálat – jelenleg hatan-heten lehetünk magyar idegenvezetők.

Te hazajöttél ide, de a férjed holland: ő hogy szokta meg az itteni életet?

Nagyon jól alkalmazkodott. Szerintem neki itt könnyebb, mint nekem volt Hollandiában, mert a hollandok nagyon magabiztosak, közvetlenek és toleránsak, de mi, közép-kelet-európaiak mindig csak közép-kelet-európaiak maradunk a szemükben. Több hollandot is ismerek egyébként, akik Lengyelországot vagy Magyarországot választották. Van egy lányunk, aki most húszéves, és ő viszont visszavágyik. Jelenleg itt tanul, de azt tervezi, hogy Hollandiában fog élni.

A krakkói gettó köré emelt fal részlete – Fotó: Roggs Fényképészet

Számodra természetes, hogy Krakkó nagyszerű hely, de mitől olyan jó ez a város azok számára, akik nem itt születtek?

Krakkó Lengyelország második legnagyobb városa Varsó után, de míg ott másfél millióan élnek, itt nagyjából nyolcszáz ezren. Nyitott város, sok külföldi lakik itt, köztük magyarok is, mert számos olyan multicég van – például a Shell, a Heineken –, ahová magyarul beszélő munkatársakat keresnek, és elegendő angolul és magyarul tudni, amikor ideérkeznek, a lengyel nyelvet majd itt elsajátítják.

Évente hány turista keresi fel Krakkót?

A pandémia előtt éves szinten tizenkét millió látogatóról tudtunk – ez a szám csak az utazási irodák forgalmát tükrözi, hiszen a magánúton érkezőket nem lehet számszerűsíteni, mert nem jelentkeznek be sehová. A járvány óta kevesebben jönnek, talán most kezd visszaállni az idegenforgalom.

Nekünk, magyaroknak a lengyelekkel van a legszorosabb kapcsolatunk Európában. Mi a tapasztalatod, a magyar turisták mire kíváncsiak, amikor idejönnek?

Sokan tudják, hogy Krakkónak több köze is van Magyarországhoz: itt van eltemetve Hedvig királynő, Nagy Lajos magyar király lánya, Báthory István erdélyi fejedelem, és azt is tudni szokták, hogy valamikor Krakkó az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, tehát egy ország voltunk. A történelem miatt sokan jönnek, egész középiskolai osztályok is, és az is gyakran előfordul, hogy Aurschwitzba készülnek, de megnézik mellette Krakkót, mert tudják, hogy itt is vannak nyomai a holokausztnak. Ilyenkor rendszerint az Oscar Schindler Gyárának Múzeumába is elmegyünk, mert ott mutatják be, hogy zajlott a második világháború Krakkóban. Ide sok magyar ellátogat.

Az írógép, amint Itzak Stern az Oscar Schindler által megmentett zsidók neveit gépelte – Fotó: Roggs Fényképészet

Mi tematikus túrát kértünk tőled: éppen a holokauszt krakkói helyszíneit szeretnénk látni. Mennyire jellemző, hogy ilyen céllal keresnek meg?

Így külön nem szokták kérni, a plasówi tábor területére például még sosem vittem csoportot. Ez a téma a városnézés keretében szokott felmerülni. A krakkói zsidónegyedbe, a Kazimierzbe természetesen ellátogatunk, ahogy a Schindler Múzeumba is, a Wawel, a főtér, a Posztócsarnok, a Mária-templom mellett. Szívesen vezetek tematikus túrákat, ezeket mindig részletesen megbeszéljük előtte, és külön felkészülök. Például, amikor mondtad, hogy szeretnétek kimenni a plasówi táborba is, én felkerestem újra ezt a helyet, hogy felfrissítsem az emlékeimet, mert régen jártam már ott. 

A zsidó negyed főtere nagyjából akkora lehet, mint a budapesti Vörösmarty-tér, körös-körül felújított és hálóval bevont házakkal, éttermekkel, kocsmákkal, a két végében pedig zsinagógák és emlékművek. Itt minden egyes kő regényekbe illő történeteket mesélhetne, és már amikor megérkezünk tudom: a legtöbb, amit megmutathatok egy interjúban az, hogy ide el kell jönni személyesen! 

Kázmér-városnak hívják magyarul a krakkói zsidónegyedet. Ezek szerint különálló város volt hajdanán?

Pontosan. Azért ez az elnevezése, mert Kázmér király alapította 1335-ben, és csak 1800-tól Krakkó része, addig különálló város volt. Eleinte nem zsidók lakták, hiszen Krakkó középkori Hanza-város volt, kereskedő-város volt – itt ment át a wieliczkai sóbányába vezető út, és a középkorban a só volt az egyik legfontosabb exporttermék. A zsidók a 15. században kezdtek idejönni egész Európából, például Spanyolországból, ahol üldözték őket. Akkoriban Krakkó centrumában laktak, de a szokásaik miatt konfliktusok alakultak ki a lengyel lakossággal, és a király jobbnak látta, hogy ide, Krakkón kívülre telepítse őket. Kazimierzben egy magas fallal lekerítettek egy részt, és kialakítottak maguknak egy zsidó negyedet.

A második világháború idején hány zsidó lakott Krakkóban?

Összesen 240-250 ezren laktak Krakkóban a háború kezdetekor, negyedük zsidó volt. A nagy létszámot mutatja az is, hogy több mint 100 zsinagóga és imaház működött itt akkoriban – ebből mostanra hét maradt meg. Jelenleg nagyjából száz tagja van az itteni zsidó hitközségnek. Az egyetlen működő zsinagóga, ahová még mindig eljárnak a zsidók szombaton, a 16. századból való, és Remo rabbi nevéhez fűződik. Az ő apja a királynak dolgozott, és ezt a zsinagógát ő maga építtette, végül a fia itt lett rabbi. A második világháború idején hullazsákokat tároltak itt a németek, de a háború után zsinagógaként működött tovább, mai napig.

Steven Spielberg kedvenc kocsmája a Schindler listája című film forgatása alatt – Fotó: Roggs Fényképészet

Meg-megállunk egy-egy ház előtt, hogy jobban tudjunk figyelni Magdalénára. Szemünk többek között a Schindler listája című filmben látott helyszíneket kutatja, hiszen tudjuk: itt forgott Steven Spielberg hét Bafta-, három Golden Globe- és hét Oscar-díjat nyert mozija. Kazimierz főterén állva beszélgetünk tovább.

Itt forgatták a Schindler listája című film egyes jeleneteit is 1993-ban, bár a filmből nem feltétlenül ismerhető fel a mostani helyszín.

A filmben a krakkói zsidónegyed főtere a gettó helyszíne, de a valódi gettó nem itt volt, és azért nem az eredeti gettót választották, mert ott már akkor is modernebb épületek voltak, nem illettek volna a képbe. Viszont éppen a film hatására rekonstruálták a főteret, ami a ’70-es, ’80-as évekig nagyon lepusztult volt, bűnözők tanyája, ahová még a rendőrség sem szívesen jött a környékre. Természetesen emiatt turizmus sem volt itt. Az Ariel kávézó viszont már akkor is működött, bár még nem étteremként: ez volt Spielberg törzshelye a forgatások idején. Maga Spielberg sem számított rá, hogy ilyen sikere lesz a filmnek, de annyira népszerű lett, hogy hatására a zsidó negyed is felkapottá vált, egyre több leszármazott jött haza Amerikából és Izraelből, és bár nem akartak itt lakni, felújították a régi házakat, sokan szállodát nyitottak vagy éttermet. Itt található például a híres kozmetikai márka alapítójának Helena Rubinsteinnek a szülőháza is, aki tizennyolc évesen a szegénység miatt emigrált Ausztráliába, majd Amerikába, és az a krém lett a vállalkozásának alapja, amit hajdanán az édesanyja egy itteni orvostól kapott. A világ egyik leggazdagabb asszonya lett a krakkói szegény lányból. A Kazimierzben most már minden évben tíznapos zsidó fesztivál, és évközben is rengeteg kulturális program is van: a krakkói zsidónegyedbe visszatért az élet.

Rengeteg veszteséget szenvedett Krakkó a második világháborúban. Ismerjük, pontos hány áldozatról beszélünk?

Van itt, a Kazimierz főterén egy kő, amelyet annak a 65 ezer zsidó áldozatnak az emlékére állítottak, akik a második világháborúban elvesztek. A kis parkot is, ahol ez az emlékmű áll, menóra formájú kerítés veszi körül, és azért ide helyezték el a követ, mert a legenda szerint itt volt az első zsidó temető. A történet úgy szól, hogy hajdanán volt itt egy esküvő, amin olyan jól mulattak az emberek, hogy pénteken napnyugta után sem tudták abbahagyni, pedig már elkezdődött a sábát, ezért Isten megharagudott rájuk, és az egész násznépet a földbe süllyesztette.

A Kazimierz főterén felállított emlékmű, amelyről sosem fogynak el a kövek – Fotó: Roggs Fényképészet

A Kazimierz ma főként művész- és bulinegyed, illetve turistaközpont, igazi nemzetközi arculattal. A hagyományos zsidó konyha mellett a legkülönbözőbb nációk ételeit kóstolhatjuk itt, és zenei, művészeti, kulturális szempontból is hasonlóan gazdag képet mutat a környék. A régi zsidó temető mellett végighaladva, a piactéren átvágva, kis utcákon jutunk ki a Visztula-hídhoz. Átkelünk a háború után újjáépített hídon, a hajdani gettó területére, egy hatalmas székekből álló emlékművel berendezett térre. Idegenvezetőnk itt folytatja a történetet.

Hol vagyunk pontosan?

1941-ben Kazimierzből a zsidók nagy részét, körül-belül húszezer embert áttelepítettek a gettóba, a Visztula túlpartjára. Elüldözték innen a lengyeleket, és 320 házat nyitottak meg a zsidók számára, és úgy számolták ki, hogy két négyzetméter jusson egy embernek. A háború előtt sokáig egy külön város volt ezen a helyen, Podgórze, amit 1915-ben csatoltak Krakkóhoz, majd 1941 tavaszán a város főterén sorakoztatták fel az embereket, itt történt a szelekció:

itt választották ki, ki mehetett rögtön haláltáborokba, és ki élhetett.

Magas falakkal vették körbe ezt a városrészt, hogy ne tudjanak elszökni innen. A falak végét a zsidó fejfák alakjára formázták, hogy már a gettóban is emlékeztessék őket arra, hogy ez valójában  számukra olyan, mintha temetőben lennének. Az egyetlen lengyel, aki a gettó területén maradhatott egy gyógyszerész volt, aki a sarkon látható patikát működtette, és csakis azért engedték meg, hogy maradjon, mert gyógyszertárra a gettóban is szükség volt. Tadeusz Pankiewicznak hívták, és sok mindent az 1947-ben megjelent könyvéből tudunk a gettóbeli életről.

’43 március közepén, amikor a gettót kiürítették, és elvitték az embereket a táborokba, akkor minden bútorukat hátra kellett hagyniuk, így sok szép holni, sok szék az utcán maradt. Az emlékművet 2006-ban emelték, 70 széket készített két képzőművész: 37 nagyobbat és 33 kisebbet – azóta A gettó hőseinek tere ennek a térnek a neve.

Részlet a krakkói gettó főterén látható emlékműből, háttérben (jobb felső sarokban) az erkélyes házzal, amelyben Tadeusz Pankiewicz patikája működött – Fotó: Roggs Fényképészet

A térről körbevezet bennünket a hajdani gettó néhány utcáján, megnézzük a régi fal maradványát, és megmutatja az idegenvezető, merre találjuk a Schindler Gyárat. Következő állomásunk a plasówi koncentrációs tábor lesz, ahová nem tudunk gyalog menni. Visszamegyünk a parkolóba, és autóval közelítjük meg a hajdani haláltábort, és közben nagyon hálás vagyok, hogy nem csak magunkban, kalauz nélkül érkeztünk, mert a tábor helyszínét nem is biztos, hogy megtaláltuk volna segítség nélkül. Semmi sem jelzi ugyanis, hogy itt valamikor egy hatalmas koncentrációs tábor állt. Leparkolunk, és innen még egy, a korábbiaknál is hosszabb sétánk kezdődik. A haláltábor, aminek minden talpalatnyi földje temető jelenleg úgy néz ki, mint egy elhagyott külvárosi bozótos.

Ezt a helyet nem „fedezték fel” a Spielberg-film hatására?

1942 októberében hozták létre a plasówi tábort, két korábbi zsidó temető helyén: akkoriban ez Krakkó széle volt, itt végződött a város, most pedig már akkora a város, hogy ez még csak nem is a széle. Először kényszermunkatábornak szánták, lengyel fogvatartottak számára, később elkezdtek ide zsidókat hozni, főleg, amikor 43 tavaszán felszámolták a krakkói gettót. Itt dolgoztatták azokat a zsidókat, akik még munkaképesek voltak. 44-ben pedig, amikor a legnagyobb zsidó transzportok érkeztek Magyarországról, akkor sok magyar megfordult itt. Van is egy emlékmű a magyar zsidó nők emlékére. 44-ben tehát a plasówi tábor már Auschwitznak az egyik részlege volt, koncentrációs tábornak lehet nevezni, hiszen itt megölték azokat az embereket, akik nem követték a szabályokat, vagy akik már elgyengültek, nem tudtak dolgozni. 200 különféle építmény volt a tábor területén, például varroda és különféle autó- és egyéb szerelőműhelyek. Tehát itt dolgoztak a kényszermunkára ítéltek, meg a kőfejtőkben. Nagyon kemény munka volt, sokan nem élték túl. 

A háború után teljesen elfeledték a helyet, benőtte a növényzet, leginkább fiatalok bulizó helyeként és kutyasétáltatásra használták. Sokaknak elkezdte bántani a szemét, hogy egy ilyen nagy területet, 80 hektárnyi temetőt tisztelet nélkül kezelnek, és Krakkó Történeti Múzeuma kitalálta, hogy létre kellene hozni egy múzeumot – ez még mindig szervezés alatt áll. 37 hektárnyi területet vont be saját használatba a múzeum, és elkezdődtek a munkálatok: 19 információs táblát állítottak fel régi fényképekkel, valamint a túlélők különféle elbeszéléseivel, azokból egy-egy részlettel egy ilyen táblán. Ezek megmutatják, hogyan zajlott a tábori élet, mik történtek az egyes helyszíneken.

Romok és információs tábla a plasówi tábor területén – Fotó: Roggs Fényképészet

Ezen a területen van Amon Göthnek, a plasówi tábor parancsnokának hajdani háza is, ahonnan a kedve szerint lövöldözött a táborlakókra, az erkélyből.

A filmben látott ház valójában a tábor hajdani adminisztrációs épülete, Amon Göth háza feljebb van, a tábor szélén, ma magántulajdonban. Valaki megvásárolta, és semmi sem jelzi már, hogy ott korábban ki lakott. A történet viszont igaz, ez egy szadista ember volt, azt mondta, hogy azért lövöldözik másokra, mert vadász, és így gyakorol. A hajdani plasówi gettóból semmi sem maradt meg, csak ez az adminisztrációs épület, mindent csak a visszaemlékezésekből és a fotókból ismerünk.

A „plasówi mészáros” hajdani háza mellett haladunk el a tábor hátsó bejárata felé tartva, és elképedve gondolunk arra, hogy a Göth-villa jelenlegi lakója gondolhat-e arra, hogy ugyanazon a helyen egykor egy szörnyeteg tervezte és hajtotta végre a vérengzéseket. Körbejárjuk a tábor egy részét, majd a fáradtságtól elcsigázva ereszkedünk visszafelé, az autóhoz. Több mint négy órát beszélgettünk, már csak a levezető udvariasságra maradt energiánk, de Magdalénán nem látszik, hogy elfáradt volna.

Milyen túrákat vezetsz a leggyakrabban?

A legtöbbet Krakkó óvárosában vagyok, a csoportok nagyobbik része azon belül is főleg a királyi palotára, a Wawelre kíváncsi. Külön tanfolyamon is részt vettem, hogy minél részletesebben meg tudjam mutatni a királyi palotát és a Székesegyházat.

Szívesen emlegetjük a lengyel-magyar barátságot, de egymásról főként a látogatásokon és a turistákkal való tapasztalataink alapján alakítunk ki benyomásokat. Mit gondolnak a lengyelek a magyar turistákról?

Nagyon szeretik a magyarokat, tényleg igaz a mondás, hogy „magyar, lengyel két jó barát, együtt harcol, s issza borát”. A boltokban lehet kapni Piros Aranyat, gulyáskrémet, majonézes tormát, magyar borokat és magyar hentesárut, a Jagelló Egyetemen lehet magyarul tanulni – igazi testvérnépek vagyunk.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X