A magyar történelem bővelkedik legendás barátságokban, olyan párosokban, akik saját, titkos nyelvükön támogatták, tisztelték és motiválták egymást a kihívásokkal teli és a mosolyt fakasztó időkben is. Most négy történelmi barátságot mutatok be, hogy választ kapjunk a kérdésre: ugyan mit ér az ember barátok nélkül?
Arany János és Petőfi Sándor
Amikor a Kisfaludy Társaság 1846 februárjában kiírt egy írópályázatot, még senki sem gondolta volna, hogy az eredményhirdetéssel történelmi pillanat következik: Petőfi Sándor ugyanis el volt ragadtatva a győztes pályaműtől, amivel Arany János nevezett a pályázatra, ezért fel is vette vele a kapcsolatot. Levelében kérte tőle, hogy meséljen magáról: mindegy mit, csak meséljen, bármiről, meg akarja ismerni, és minden érdekelni fogja – ígéri. A levelek végül egyre személyesebb hangnemre váltottak, hamarosan beceneveket is adtak egymásnak, mint „Lelkem Aranyom!”, „Kedves pajtásom!”, „Imádott Jankóm!”, és a humort sem vetették meg. 1847-ben Petőfi Sándor megírta az Arany Lacinak c. gyerekverset, amikor Szendrey Júliával Arany János szalontai házában vendégeskedtek. Nemcsak felkérte a későbbiekben az ő „imádott Jankóját” keresztszülőnek, de rábízta családját is, amikor katonai szolgálatban állt. Csupán két évig tartott a legendás egymásra találás, történetük rövidsége azonban nem gátolta meg azt, hogy az egyik legmélyebb, síron túl is tartó barátság jelképeként vonuljanak be a magyar irodalom történetébe.
Szabó Magda és Nemes Nagy Ágnes
A két legendás költő-író már a megismerkedésük első pillanatától kezdve szimpatizált egymással, noha lényegesen különböző karakterek voltak. Annyi bizonyos, hogy olvasták és figyelték egymást, mélységesen adtak egymás véleményére és tisztelettel adóztak egymás munkái előtt. Levelezésük a szakmai hangnemből gyakran barátnősre fordult, Szabó Magda az esküvője után például részletesen taglalta Nemes Nagy Ágnesnek esküvői ruhájának megannyi bodrát. Nemes Nagy Ágnes csak úgy hívta Szabó Magdát, hogy a „kunféle nagyszemű lány”. Hogy barátnők voltak-e? Szabó Magda így nyilatkozik kettejük bonyolult kapcsolatáról:
„Szerettelek én téged, Ágnes? De nehezet kérdezek magamtól, még jó, hogy mint annyi mindenre, erre a kérdésre is ott a válasz a verseskötetedben: a szeretet bonyolult. Ha azt nyomozná valaki, barátnők voltunk-e, habozás nélkül ráfelelném: nem. Profi írók voltunk mind a ketten, bármit, ami a szakmában a férfiaktól megkülönböztetett volna bennünket, úgy hajítottuk el, mint a labdát, amelyet tévesen irányítottak. [...] De mi csak barátok lehettünk, Ágnes, a mi boltjainkban nem magunk verte csipke fehérlett a kirakatban, nem forgalmaztunk mi semmi női dolgot, boltjaink cégérén sem fecskék szálltak ibolyás rét felett, a te cégéreden valami iszonyú madár guggolt felbírhatatlan köveken, az enyémen meg Trója égett és Aeneas menekült. [...] Része voltál az életemnek, az maradsz a jövőben is. Mi együtt katonáskodtunk, nem csak barátom, bajtársam voltál abban a tárgyilagos cinizmussal halálra ítélt csapatban, ahová tartoztunk, szőke sörényedet ott fújta a szél az annyiszor reménytelennek tűnő, de soha fel nem adott küzdelemben, ami a magyar irodalom tisztességéért folyt. Hogy lehetett volna barátnő két gascogne-i legény? [...] Nélküled mostmár nem volna teljes a magyar és azt hiszem, a világirodalom sem.” (Szabó Magda: Nemes Nagy Ágnesnak)
Batthyány Lajos és Liszt Ferenc
Az államférfi és a zongoraművész barátsága egészen sajátos módon alakult a 19. században. A korszak nagyreményű zeneszerzője, Liszt Ferenc 16 év után először utazott Pestre Bécsből, hogy saját szemével tekintse meg a nagy árvízkatasztrófa idején bekövetkezett károkat, és ahol csak tud, segítsen. Pozsonyi szálláshelyén találkozott életében először Batthyány Lajossal, vagyis inkább szobájának ajtaja előtt egyszer csak megpillantotta a váratlan vendéget.
Batthyány Lajos ugyanis nem volt rest, ahogy tudomást szerzett a világhírű zeneszerző hollétéről, felkereste a szálláshelyét, hogy a személyes ismeretség reményében egy kellemes délutáni ebédre invitálja. A hirtelen jött, véletlenszerű találkozás egy szoros barátság kezdetét jelentette, aminek mélysége már az első hetekben érezhető volt. Batthyány Lajos még egy táncestélyt is rendezett a zeneszerző tiszteletére, még mielőtt Liszt 1840 januárjában visszaindult Bécs féle, sőt, találkozásuk után Batthyány Lajos részt vett a zeneszerző és zongoravirtuóz majdhogynem összes magyarországi koncertjén. Örök rajongói voltak egymásnak.
Bartók Béla és Kodály Zoltán
Bartók Béla és Kodály Zoltán között jött létre a 20. század egyik legismertebb barátsága, noha mindketten híresek voltak arról, hogy kapcsolataikban mennyire tartózkodók és finnyásak voltak. Együtt jártak a Zeneakadémiára, barátságuk mégsem abban az időszakban kezdődött, hanem akkor, amikor már mindketten népdalgyűjtési munkájukat végezték – bár tették mindezt külön utakon. Schlesinger Emma, Bartók és Kodály tanítványa volt a kerítő, ő gondoskodott a két ifjú találkozásáról, hiszen mesterei zárkózottságát ismerve jól sejtette, hogy segítsége nélkül sosem talált volna egymásra a két lelkitárs.
Bartók Béla és Kodály Zoltán 1906-ban kezdett együtt dolgozni, nem kevesebb céllal, mint,hogy megreformálják a zene ügyét Magyarországon. A népdalgyűjtés kezdeti nehézségeit együtt élték túl, egymás motivációjából táplálkoztak akkor is, amikor senki sem látta az értéket abban, hogy sorra keresik fel az eldugott falvak paraszttársadalmait. Az alig ismert magyar népzenei dallamokat szerették volna megmenteni a kihalástól, és gramofonjuk felvételeinek segítségével átadhassák az utókornak. De nemcsak a közös cél, a természet szeretete is közrejátszott a művészbarátság elmélyülésében: rendszeresen tartottak hegyi gyalogtúrákat, ahol világszemléletüket pedzegették – túráról túrára nőtt az egymás iránt érzett tiszteletük.
És hogy mit ér az ember barátok nélkül? Lehet-e nélkülük élni? Hogy egy gyakran hangoztatott szólással éljek: lehet, de nem érdemes.
Nyitókép: Harli Marten/Unsplash
Ajánljuk még:
