Így neveld a kultúrlényed! – Egy művészetmániás apuka missziója

Kult

Így neveld a kultúrlényed! – Egy művészetmániás apuka missziója

-Gyerekek vannak?
-Igen, kettő.
-És állatok?
-Nem, nagyon kulturáltak.

 

Ez a vicc azért működik, mert van köze a valósághoz: egy létező jelenségre világít rá. Na nem arra, hogy a kisgyerekekkel nem lehet bírni – hanem pont arra, hogy az emberek jelentős része ezt így látja. A tévképzetek eloszlatásáért itt egy rövid gondolatmenet arról, hogyan lehet elérni, hogy utódainkat (sok más mellett persze) a kultúrára való fogékonyság is megkülönböztesse az állatoktól.

A gyereknevelés során az idő előrehaladtával folyamatosan nő a tét.

Egyszer pedig eljön az a pont, amikor a szülőben felmerül, hogy olyan kisembert formáljon, aki képes elmélyülni értelmes, tartalmas dolgokban (nem, a Mancs őrjárat nem az!); aki értékeli a művészetet, és kamaszként sem feltétlenül érzi majd nyűgnek, ha a sulival kiállításra, a nagybácsival meg mondjuk operába kell menni.

A kulcs, mint a gyereknevelés összes részfolyamatában, itt is az időzítés. Az például teljesen jó, hogy a nagyobbik fiam másfél évesen látta Az utolsó vacsorát – mert békésen nézelődött a hátamra kötve, és én így nyugodtan megcsodálhattam a világ egyik leghíresebb műalkotását. Komolyra fordítva a szót, a lényeg, hogy nem szabad túlterhelni, nem lehet egyből rázúdítani a Van Gogh- és a Vivaldi-összest.

Kezdetnek, már a legelső napoktól (sőt, már a pocakban) jöhet a zenehallgatás, az igényesebb gyerekzenekarok munkásságából: nálunk bejött például a Hahó együttes, vagy a Farkasházi Réka és a Tintanyúl formáció.

Aztán a bölcsiben, oviban megtanulják a kicsik, hogyan kell nagyjából nyugiban végigülni egy bábszínház-előadást. Otthon pedig a kedvenc meséiket nézik valamilyen képernyőn;

totális tévémentességet úgysem lehet elérni, de nem is a tiltás, hanem a szabályozás a járható út.

Ezt a kulturális hátteret lehet felhasználni arra, hogy fokozatosan bevezessük a csöppséget a legkönnyebben megszerethető világokba, ezek sorrendben: mozi és színház.

Filmszínházba már négyéves korban bátran elvihetjük a gyermeket; a legrosszabb, ami történhet, hogy ki kell jönni az előadásról – na bumm, legközelebb majd tovább bent maradunk, ráfeszülni nem szabad erre. Érdemes olyan filmet választani, aminek az első részét otthon már látta, és szereti. A filmipar tutira megy, minden sikeres rajzfilmet folytatnak, úgyhogy ezzel nem lesz gond. A vetítőteremben aztán izeghet-mozoghat, dumálhat, senkit sem zavar, és pár filmmel később már simán végigüli.

Amint moziérett lett a gyerek, jöhet a színház. Egy Padlás vagy egy Dzsungel könyve tartalmas szórakozás a szülőknek is – de ezekre még várni kell, bocsi… Érdemes kisebb színházak (pl. Vidám Színpad, Center Színház) 50-60 perces gyerekdarabjaival kezdeni, amiket korcsoportok szerint bontva hirdetnek meg: mi például most a 3-6 év közti kategória előadásait járjuk nagy lelkesen. Klasszikus mesék, egyszerűsített formában, jópofán és gyakran interaktívan előadva. Utóbbi azért fontos, mert a kicsik úgyis nyüzsögni akarnak előadás közben: hát itt nem szól rájuk senki, sőt, beszéltetik, foglalkoztatják őket. Itt az a fontos, hogy megtapasztalja a gyerek, hogy jegyet váltunk, sorbanállunk szépen a ruhatárnál, a helyünkre ülünk, figyelünk, jól érezzük magunkat, a végén tapsolunk. Ezzel megalapozzuk a színházba járás kultúráját.

Kultúrlény-nevelő missziónk másik fontos eleme a példamutatás. 

Ezerszer többet ér, ha a gyerek könyvet lát a kezünkben már a kezdetektől, mintha rászólunk pár évvel később, hogy ugyan olvasson már. És rajzoljunk, fessünk vele – és akár nélküle is! A felnőtt kifestők, számozott festmények felérnek egy jó puzzle-lel. Mutassuk be neki a lehető legtöbb olyan eszközt, amivel esztétikus nyomot lehet hagyni egy üres felületen. Fessünk olajjal vászonra, mert miért ne?! Ilyen háttérrel azért már kisebb ugrás lesz később elmagyarázni, hogy az impresszionisták mit akartak azokkal a pöttyökkel...

Mindebből a tanulság, hogy bár a szülői lét jelentős részét a játszóterezés, játszóházazás, állatkertezés, kisvasutazás és társaik töltik ki, hosszú távon egyáltalán nem igaz, hogy le kell mondanunk a kulturális élményekről: meg kell osztani azokat a gyerekkel. És ha jól csináltuk, pár év múlva előfordulhat, hogy karácsonykor meglep minket egy színházjeggyel...

Ajánljuk még: