Hajdan ezen a napon kezdődött a tanév: erre emlékeztet a gergelyjárás hagyománya

Nagy Szent I. Gergely pápa (509–604) érdemeit dicséri, hogy március 12-e, Gergely napja még ma is jelentős ünnep a keresztény kultúrkörben, és hogy nemcsak a liturgikus, de a népi szokásrendeben is gyökeret vert emlékezete. A Gergely nap megünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, nagyrabecsült elődje tiszteletére, akit a gregorián éneklés megteremtőjévé és az iskolák patrónusává tett e hivatalos gesztussal.

A középkor legolvasottabb szerzőjét, Nagy Szent I. Gergely pápát a négy nyugati egyházatya egyikeként tartja számon az egyháztörténet Szent Ágoston, Szent Jeromos és Szent Ambrus mellett: az ő munkásságában mutatkozott meg utoljára hitelesen a római szellem. Nem véletlenül tartják „az utolsó római és az első középkori pápának”. 604. március 12-én hunyt el, így választotta utódja e napot emlékének megszentelésére. Régen erre a napra esett a tanévkezdés is, csak később, a 19. században vált általánossá az őszi iskolakezdés.

A Gergely nap magyar vonatkozású szokásai közül a legismertebb a gergelyjárás vagy gergelyezés, mely a néprajzi szakirodalom szerint a Balázs napján szokás mendikálással mutat rokonságot. Földesi Béla a magyarországi diákszokások történeti tanulmányozása során mutatta ki, hogy az országosan ismert gergelyjárás, melyet a középkorban a szegényebb gyermekek adománygyűjtő szokásként gyakoroltak – az iskolák védőszentjének ünnepén adományok gyűjtésével keresték meg a tanulmányaikhoz szükséges pénzt –, a 17. századtól már nem csupán adománygyűjtő szokásként funkcionált, hanem egyértelmű toborzó célzata is volt.

Hozzá kell tennünk, hogy a szokás 20. századból ismert variációinak tavaszköszöntő jellege is egyértelmű. „Szereplői Szent Gergely katonái vagy vitézei s azoknak az iskolás gyerekekenek képviselői, akik Szent Gergely pápa napján tanulókat táboroztak, s maguknak, az iskolának és tanítónak adományokat gyűjtöttek” – áll a Szendreyek-féle szokáslexikonban. Valóban, a gergelyjárás szereplői Szent Gergely vitézeinek nevezték magukat és a katonai toborzáshoz hasonlóan katonai rangokat viseltek.

A szokás eredeti formájáról és szöveghagyományáról szóló kutatásaiban Földesi Béla azt is kiemeli, hogy „az 1780-as és 90-es évek végéig a Gergely-napi köszöntők egy nagy társadalmi változás következményeként alakultak és formálódtak katolikus egyházi szokásból protestáns diákszokássá... Gergely pápa – mint az iskolások patrónusa – emlékezetét fenntartó szokás egyaránt megtalálható a katolikusoknál, az evangélikusoknál és a reformátusoknál is.” Mindezt főként az egyes felekezetek korabeli kéziratos és nyomtatott énekeskönyveiből tudjuk: azok terjesztéséből, a terjesztés elakadásából és újjáindulásából: „A gergelyjárás szokásleírásához – napjainkban is – példaként kapcsolódó Szent Gergely doktornak... kezdetű ének, amely mindez ideig a legrégibb ismert Gergely-napi köszöntő szöveg, Ács Mihály evangélikus énekeskönyvében maradt fenn. Jelenlegi ismereteink alapján mégis katolikus eredetű énekes köszöntőnek, megemlékezésnek, kérésnek tekintjük, melynek eredete minden bizonnyal megelőzi a reformációt” – írja Földesi Béla A Lóskay-kódex Gergely napi köszöntői című tanulmányában. A reformáció után alakuló protestáns iskolákba a tanítók toborozták a tanulókat: a kötelező iskolába járást csak a XIX. század végén, 1895-ben vezették be.

Iskolás gyermekek 1900-ban – Fotó: Fortepan / Morvay Kinga

A folklór aranykorának számító 19. század második felében Réső Ensel Sándor, a népszokásokat nagy szenvedéllyel gyűjtő és adatoló ügyvéd így örökíti meg a gergelyjárást: „Borsodban s csaknem egész felső Magyarországon a református iskolás gyermekeknél szokásban volt a Gergelyjárás; de már most csak kevés helyen van divatban. Gergelynapkor t. i. az iskolás gyermekek dobbal, zászlóval czifrán s pántlikásan felöltözve, s csaknem minden házba beköszönve, dallás közt bejárták a falut, vagy várost, hogy a még iskolába nem járó gyermekekkel kedvet kapassanak az iskolába járásra, aminthogy ha valamely házba bementek, azt volt első szavok: van-e katona, ki Pallas táborába beáll?

Többek közt a kengyelfutó kitünőleg czifrán volt öltözve. Ezen azon joga volt, hogy akármely házba bementek, az ágyra fölheveredhetett, hanem e kiváltság árát gyakran keservesen megfizette; mert az ágyba jó eleve tűt rakván, kengyelfutó uramat jól megszurkálta. A többi Gergelyjárók az asztalt körülállván, egy pár dalt elénekeltek, s ezután leülvén, a házigazda valamivel megkínálta. Ekkor előállt a nyárs és kosárhordó. A nyársat, ahol különös kárt nem tett, a padlásba ütötte. A nyársra szalonnát szúrtak, a kosárba tojást tettek, tehetősebb háznál pénzt is adtak. Ami így begyűlt, az iskolatanítóé lett, de aki rántottával néhányszor megvendégelte a Gergelyjárókat. Volt még a Gergelyjárókkal egy úgynevezett 139morjó (bajazzo) is, ki képét korommal bekenvén, ruháját szalmával kitömvén egy karikással a kezében, a többi gyermek előtt futkosott és pattogott, s különféle pajzánságot elkövetett. A morjó szájába, amennyire emlékezem, következő vers volt adva:

A Mura-vidékéről, Göntérházáról való az az archív felvétel, amelyen az 1970-es gergelyjárás látható:

A gergelyjárás szövege így szól:

Szent Gergely doktornak,
Híres tanítónknak neve napján,
Régi szokás szerint,
Menjünk Isten szerint iskolába,
Régi szokás szerint,
Menjünk Isten szerint iskolába.

Adjatok szalonnát,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd csináljunk rántottát,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok kolbászt,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd fonjunk be pallást,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok kakast,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd kaparjon két garast,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok lúdat,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd mutasson diákoknak iskolába utat,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok gyerecskét,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd tanuljon könyvecskét,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok leánykát,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd söpörje iskolát,
Totus capus demiserum forume domine.

Adjatok menyecskét,
Omne dignum reverendum laude,
Hadd főzzön jó leveskét,
Totus capus demiserum forume domine.

Iskolai osztály 1902-ben – Fotó: Fortepan / Morvay Kinga

A gergelyjárás szokása a Dunántúlon, a Palócföldön és a Muravidéken maradt fenn legtovább – eredeti funkciójában ma már nem találjuk meg, de a szokást egyes helyeken szívesen felelevenítik ezen a napon. Ág Tibor kutatásaiból tudjuk, hogy 50-60 évvel ezelőtt az Ipoly-mentén még élt a gergelyjárás szokása.

A gergelyjárás mellett egy a néptáncosok körében igen kedvelt moldvai népdalban is előfordul Gergely, azaz Gergel említése: az Édes Gergelem... népdal a gergelytánc ritmusainak is az alapja. Az ének és a tánc előadását többek között az alábbi felvételen is láthatjuk: 

Gergely napjához időjárás- és termésjóslás, valamint gazdasági cselekvések is kötődtek eleink szokásrendjében. Szamosháton például ezen a napon eresztették ki először a méheket, vigyázva, hogy közben nehogy az égre vessék tekintetüket az emberek, mert akkor a raj is magasra repülhet.

A Lőcsei Kalendárium szerint ezen a napon kellett elvetni a rozsot és a búzát, de egyes helyeken – Rákospalotán, Bánhorváton és Félegyházán – a palántás növények magját és a mákot is.

Topolyán is ezen a napon vetették a mákot, mert úgy tartották, akkor nem lesz férges, ha Gergely napján kerül a talajba. Azt tartották faluhelyen, hogy Gergely napja az utolsó hideg nap, amikor „Gergely még megrázza a szakállát”, de az is igaz, hogy „Gergely-napi szél Szent György-napig él”. Egyéb helyeken a krumplivetésnek volt az ideje ez a nap: Csépán például ekkor kellett a földbe kerüljön a burgonya. Szlavónia falvaiban Gergely naptól József napig vetették a lent. Túrkevén pedig ezen a napon égették a tarlót.

Zrínyi Miklós még azt is tudni vélte, hogy ezen a napon térnek haza a gólyák, de Csongrádon egész évre jósoltak ennek a napnak az időjárásából: rossz idő esetén rossz legelőre számítottak.

Szalontán viszont úgy tartották, hogy a Gergely napján megszólaló vadliba hangja bő esztendőt jelez. Székelykevén arra figyelmeztették egymást a gazdák, hogy ki kell üríteni bocskorukból a földet még odakint, a földeken, mert ha véletlenül beviszik a portájukra, nem lesz jó a termés. Ugyancsak óvakodni illett a testi kapcsolattól vetés napja előtt, mert a búza láthatta kárát: üszkös lett, ha a gazda az asszonnyal hált. Zalaszentbalázson a szőlőmetszésnek volt az ideje a Gergely-nap: bő termést reméltek tőle. 

E néhány szokás és hiedelem is mutatja e naphoz kötődő gazdag kulturális örökségünket. Ha nem is gyakoroljuk már e szokásokat, érdemes figyelemmel lennünk eleink észjárására, az általuk megalapozott értékrendre, hiszen hitük és hiedelmeik, szokáscselekvéseik egy épeszű, természetközeli életforma lenyomatai. Nem engedhetjük, hogy ez a gazdag folklórkincs feledésbe merüljön.

Nyitókép: Gergelyjárás Iváncon – Ivánci Értéktár