Kult

Bence és az egyméteres felhőkarcoló

Még egy gyermek számára is nagyobb öröm adni, mint kapni, és – amint azt Bence pontosan érzi – a legóemberek szívét is vágyak dobogtatják. Olyan vágyak, amelyeket csakis a gyerekek válthatnak valóra.

Valahol az Óperenciás-tengeren, de még Budapesten is túl üldögél egy kissrác: Bence. Nagyon elfoglalt volt: minden legóemberét előszedte, az ágyra pakolta, és megkérdezte, hogy van. Meséltek neki erről is, arról is: porcicás kalandokról, elhagyott otthondarabkákról, és végül titkos vágyaikról. Kiderült: mind arra vágynak, hogy egyszer lássanak egy felhőkarcolót!

Amint Bence meghallotta, mi a szívük vágya, már tudta is: neki ezt teljesíteni kell.  Építésvezetőnek állt, utasításokat adott, és a lelkes legóemberek szót fogadva hordták, amire szükség volt. Kellett kék és sárga építőkocka, papírlap, cipősdoboz, hokedli, fellépő aztán még egy ceruza, amit füle mögé tűzhetett az építésvezető. Már épp megkezdték volna a rakodást, mikor Bencének eszébe jutott: elsőként egy tervre van szükség – tervezőnek állt hát! Építészeket maga mögé utasító módon alig néhány perc alatt varázslatos felhőkarcolót tervezett. Emeletenként szobát kaptak benne a legóbarátok, a szintek között pedig sütizők, bárok, játszóterek várták őket, hogy közösen is időt tölthessenek.  A legóemberek meglátva a terveket mind elámultak: tudták, hogy Bence okos, na de hogy ennyire?!

Fotó: Unsplash.com

Munkához láttak aztán, cipelték az alapanyagokat, húzták-vonták a cipősdobozfalakat, felugráltak a sámlikra, lecsusszantak a hokedliről, a torony pedig nőttön-nőtt, és lassan egészen úgy nézett ki, mint egy igazi felhőkarcoló – legalábbis egy igazi felhőkarcoló alsó szintje. Ugyanis mire oda eljutottak az építőmunkások, a munka igencsak lelassult. Bence várt, türelmes volt, de idővel csak nekik szegezte a kérdést: miért nem épül már a karcoló? Makogtak a kisemberek ezt is, azt is, de meséjüknek sem eleje, sem vége nem volt, értelme meg pláne nem… Bence már olyan csúnyán nézett, hogy ők is megérezték: színt kell vallani! Akkor egy bátor hős nagy komoran előállt a farbával: a legóközösségben, bár világ életükben mind felhőkarcolóra vágytak, most kiderült: valójában egytől egyig tériszonyosok. „Nem normális állapot az, hogy egy legóember testének többszörös magasságában éljen, ráadásul emberbarát nélkül”– darálta egy szuszra a hős legó. A többiek helyeslően bólogattak.

A tervező-építésvezetőnek igencsak törnie kellett a fejét: meg kellett oldani a lehetetlent, s olyan felhőkarcolót kreálni, amiben még a tériszonyosok is jól érzik magukat! Néhány perc csend következett, de nem tartott soká, a némaságot hamar egy homlokon csattanó tenyér szakította félbe. Rájött Bence, hogy a legók – úgy, mint a gyerekek – csak egyedül félnek! Vagyis nem kellett mást tenni, mint a felhőkarcolót kiszélesíteni, akkorára mondjuk, hogy egy benceméretű Bence kényelmesen elheverhessen benne néhány legóemberével. Módosította a terveke, újraszámolta a szükséges építőanyagok mennyiségét, végül kiadta az új munkát, az új tervek szerint. A legóemberek serényen rendezkedtek – egészen egy méterig. Ott már megcsapta őket a magaslati levegő, lelassultak, el is álmosodtak kicsit. Bence megsajnálta őket, pokrócot vitt a félkész felhőkarcolóba, lefektette őket, tetőt vont a fejük felé, aztán melléjük bújt. Aznap éjjel az igazat álmát aludták mind, saját, egyméteres felhőkarcolójukban.

A mese megjelenését a Piroska Szörp támogatta.

Ajánljuk még:

„Régen a mese volt a Google meg a mesterséges intelligencia” – interjú Nagy Luca meseterapeutával, önismereti mentorral

Ha a mesékre gondolunk, automatikusan a gyerekek jutnak eszünkbe, pedig a felnőtt élet nehézségei közepette is nagy segítséget nyújthatnak a történetek. Nagy Luca Múzeumi Mesék nevet viselő foglalkozássorozata a kiállítások világát ötvözi a meseterápiával. Vele beszélgettünk a programról, valamint önismeretről, kapcsolódásról és megküzdésről is.

 

Már követem az oldalt

X