Kult

„A könyveim csendben dolgoznak a háttérben” – Interjú Hartay Csaba íróval

A Szarvason élő, többkötetes Hartay Csaba író, költő nagysikerű Lerepül a hülye fejetek című kisregénye a kamaszkor egzotikumába röpíti vissza az olvasót, egy vadregényes kisváros és az éledező demokrácia őserdői közé. Számos érdekesség mellett a könyvről, az eltűnt idő nyomáról és Csalán Józsefről kérdeztük a szerzőt.

Hosszú idő után jelent meg újra a Scolar Kiadó gondozásában a Lerepül a hülye fejetek című, korrekción átesett könyv. Azt írják róla: „Hartay Csaba első regénye kőkemény életrajz a ’90-es évek Magyarországáról, gimis bulikról és haverokról”. Milyen érzés volt újraolvasnod a kisregényt, változott a megítélése a szemedben, olyan értelemben akár, hogy egy-egy történet új értelmezést kapott?

Azt hittem, kevésbé fog tetszeni, elavultnak, kezdetlegesnek fog hatni, de végül ennyi év távlatából jót szórakoztam a saját sztorijaimon, a régi baráti körünk, a Művésztelep mindennapjain. Ma már persze máshogyan írnám meg. A szerkesztés, a húzás leginkább olyan fejezeteket érintett, amikből több is bekerült az első kiadásba, ezek általában a horgászós epizódok voltak, amik kihullottak, de így is maradt benne pecázás bőven. A Holt-Körös partján nőttünk fel, nyáron örökké pecáztunk, télen meg korcsolyáztunk. Most jöhet az a közhely, hogy régen igazi telek voltak, decembertől februárig be volt fagyva a Körös. Új értelmezésről nem tudok, inkább új értelmetlenségről. Annyi értelmetlen baromságot műveltünk a srácokkal, a mai fejemmel felfoghatatlan, hogy lehettünk ekkora csibészek.

Van, ami ebből a nagy csibészségből a jó ízlés határainak tiszteletben tartása okán kimaradt?

Nem igazán volt ilyen, mindig tudtuk, meddig mehetünk el. Szarvas akkori másik bandájának a tagjai kicsit komolyabb bűnözők voltak annál, hogy krumplival dobálják a járókelőket egy erkélyről. A Művésztelep tagjai nem voltak betörők, maximum tejport loptunk a helyi ABC-ből, de szerintem ezen sokan átestek fiatalkorukban.

A címmel elválasztott szövegek nagy részénél szereplő dátum befolyásolta a nyelvválasztást, azt, hogy milyen mennyiségben adagolod a tizenéves énedre jellemző szlenget, hogyan építed fel az adott történetet? Könnyű volt rekonstruálnod a kamaszkori nyelvet?

Volt ebből bajom, mert káromkodós a szöveg. Többen felrótták, hogy fele ennyi bazmeggel is elment volna a könyv. Ez mondjuk igaz, a második kiadás előtt volt gyomlálás rendesen. De azt vallom, hogy bandázó srácokat nem lenne hiteles a legválasztékosabb nyelvet használva bemutatni.

hartay csaba

 

Írásaidban fontos szerephez jut az emlékezés, letűnt dolgok, halott emberek felidézése, történetrögzítése. Jó viszonyt ápolsz az emlékeiddel, az emlékezettel? Ez nosztalgia, vagy a múlton keresztül gyakorolt önmegismerés?

Nem tudom meghatározni, mi ez, azt érzem, mintha csak közvetítenék, mintha rajtam keresztül üzennének az elhunyt rokonok, barátok. Sokat is álmodom velük. Borzongatóan félelmetesek ezek az álmok, de szeretem a horrort, mint műfajt, adagolom a prózámban is. A Lerepülben is van egy rémálom fejezet. A kamaszkor minden egyes momentumára emlékszem, szinte évre és hónapra pontosan meg tudom mondani, mi volt akkor, hol jártunk, mi számított, minek örültünk és mitől féltünk.

A kamaszkor szabadsága egybeesett az ország szabadságának első éveivel. Most, negyvennégy évesen hogyan értelmezed, mit jelent a szabadság, a te életedben hol fedezhető fel?

Ha nagyon szigorú vagyok, akkor azt mondom, akkor vagyok szabad, amikor alszom. Amúgy tele az életem kötöttségekkel. Szinte csak azok vannak. De meg kell élni valamiből, régen vége a kamaszkornak. El kell menni dolgozni, be kell nyelni a hétfő hajnalokat, a véget nem érő hétköznapok láncolatát, és emellett meg kell keresni, mi az, ami nem untat, ami kikapcsol, felszabadít. Ilyen számomra a humor, ezt pedig a Viharsarki Kattintós oldalamon élem ki.

A Viharsarki Kattintós anyaga adja magát. Az élet kimeríthetetlen mint abszurd és lehetetlen erőforrás?

A közélet, a celebvilág, a viselkedéskultúra, egyes jelenségek (el)terjedése a neten adja, hogy kiparodizáljuk. Azok a legsikeresebb poénjaink, amik azonnal reagálnak a történésekre, az aktualitás már fél siker. Van az a mondás, hogy amíg nem volt Facebook, csak a családod tudta, hogy hülye vagy. Olyan mennyiségű poén, helyesírási hiba, baki keletkezik, illetve bújik meg akár csak egy városi fórumon, ami hetekig elegendő muníciót ad. 

A Csalán József a vonalban című fejezet Sárándi József költőt idézi meg. Mit köszönhetsz neki, hogyan segített a pályádon?

Nagyjából mindent. Az egész költői, írói indulásomat. Egy semmirekellő lógós srác voltam, egy bukott diák, aki firkálgatott valamiket egy kockás füzetbe. Sárándi Jóska pedig utat mutatott, hogy nemcsak írni, olvasni is kell. Nagyon sokat köszönhetek neki.

Az írás és olvasás mentett meg az elzülléstől? Még a végén kiderül, hogy van haszna az irodalomnak…

El vagyok én „züllve” így is. Valakik szemében az már tivornya, ha az ember beül pár sörre a haverjaival valahová. Hétköznap korán kelek, minden napom egyforma, ki kell magam aludni, egy cégvezetésben tiszta fej kell, nincs elhajlás, de időnként kell a kikapcsolódás, egy koncert, egy kis lazulás, főzés, összejövetel a barátokkal.

Sok dolgot köszönhetek az írásnak, olvasásnak. A könyveim csendben „dolgoznak” a háttérben.

Barátságokat, remek emberekkel töltött időt hoztak az életembe a regényeim, verseim. Így barátkoztam össze például Takács Vilkóval, aki főállásban Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, nyáron már együtt szórakoztunk a telkünkön, a szomszédok örömére előkerült a gitárja is, sikerült világosig koncerteznünk. Vilkó néhány éve megvette a Rajongók voltunk kötetemet, rám írt, hogy mennyire tetszett neki, és onnan elindult a haverkodás. Júniusban vele meg Zana Zolival mutattuk be a Lerepül a hülye fejeteket a Margón, a végén még zenéltek is.

Érkeztek fiatal olvasóktól visszajelzések? A mai tizenévesektől nem idegen a könyvedben megjelenített világ, az akkori szokások, szórakozási formák? 

A napokban volt egy kellemetlen élményem kamaszokkal. Egy kocsma kerthelyiségében üldögélt két lány és egy fiú, húszévesek lehettek, vagy valamivel fiatalabbak. Beszédbe elegyedtem velük, és elég kínos szituációba keveredtem, azt gondolták, rájuk akarom tukmálni a könyveimet. Pont a Lerepült említettem nekik, hogy biztosan tetszene nekik, de lehűtöttek, hogy ők bizony nem olvasnak semmit. Se kamaszoknak szóló könyveket, se másmilyeneket, nem szeretik a könyveket.

Versek? Micsoda? Na ne szórakozzak velük. Még ki is röhögtek, úgy kullogtam el onnan.

Szóval nehéz ügy a mai kamaszokkal megismertetni, elfogadtatni az olvasást, még akkor sem sikerül, ha nem valami vérkomoly a téma, hanem éppen róluk szól. Nem érdekli őket. Ennek ellenére biztosan sok olyan fiatal is van, aki elolvasta, szerette ezt a regényt. De én inkább olyan visszajelzésekről értesülök, amik az én korosztályomtól jönnek.

hartay csaba

 

Nem egyszer a te szervezésedben jutottak el kortárs írók Szarvasra. Nevezhetjük ezt sikertörténetnek a város kulturális életében?

Sikertörténetnek én nem merném nevezni. Volt néhány ilyen program, ez igaz, de ma már nem mernék belevágni, könyörögni az embereknek, hogy ugyan jöjjenek már el. És a pandémia miatt ez egyre jobban ellehetetlenül sajnos. Nem nagyon mozdulnak ki az emberek, egy kisvárosban ez rögtön meglátszik. Nagyon régen volt az, amikor még „feljártak” az emberek szórakozni. Szombat este üresek az utcák, konganak a szórakozóhelyek. De egy Viber csoport, bármennyire praktikus, nem helyettesítheti a közösen átélt kalandokat.

„Írj meg mindent / s írd az ellenkezőjét is” – írja Sárándi. Ezzel a mindennel hogy állsz?

Nem lehet elérni, de azért próbálkozom. Írás nélkül nem telik el napom. Ha nem vers, akkor próza, ha nem próza, akkor valami humoreszk a blogomra.

Egy tehenészetben dolgozol résztulajdonosként. Jól viselik az állatok a járványhelyzetet?

Irigylem őket, hogy nem tudnak róla, nyugodtabbnak is tűnnek, mint mi.

Fotók: Hartay Csaba

Ajánljuk még:

„Az erdő olyan, mint egy trezor, melybe a korábbi generációk belepakolják a tudást” – Az ehető erdő című könyv szerzőjével beszélgettünk

„A magyar erdők-mezők kincsei nemcsak finomak, de organikusak, adalékanyag-mentesek, ráadásul ingyen vannak – csak meg kell ismernünk őket” – mondja Bózsó Gyula. Az Ehető Erdő ­– ezt a címet viseli az a lenyűgöző kiadvány, mely jóval több, mint egy írásos útmutató: egy kalandos időutazás, egy valódi kincskeresés, egy gasztronómiai felfedezőút, melynek hátterében a körülöttünk élő természet egész kincsestára bontakozik ki. Erről beszélgettünk a szerzővel.