Kult

3 különleges krimisorozat, ami a képernyő elé szegez

A Netflix kínálatában vannak olyan kevésbé ismert sorozatok, amelyek valóban kiemelkedőt alkotnak a krimi műfajában. Hármat ajánlunk, az egyik a nyomozó különleges karakterére épít, a másikat a skandináv hangulatáért szeretjük, a harmadik pedig megtörtént eseményeket dolgoz fel: igazi krimik ezek, jóféle klisékkel.

Nem az a rejtély, hogy ki tette, hanem az, miért: A tettes

Elsőre a második évadot sikerült megnéznem, de ez – mint kiderült – egyáltalán nem volt baj, hiszen A tettes olyan antológia, amelynek minden évada más-más bűntény köré épül. A furcsa, láthatóan titkokat cipelő nyomozót Bill Pullman alakítja, az ő személye köti össze az egyes évadokat. Mindegyikben ő nyomoz a maga élesszemű, a pszichológiai indítékokra jó érzékkel rátapintó módján, és egyre többet tudunk meg róla is: lassan fátylak lebbennek fel a személyiségét körbeszövő titkokból.

Forrás: Netflix

A nyomozás pedig attól különleges, hogy rögtön a bűntényt és az elkövetőt látjuk, vagyis már előre tudjuk, ki a gyilkos. De hogy miért tette, az valóban rejtély, például – és ezzel nem árulok el sokat, mivel az első képkockák erről szólnak – egy szerető családanya egyszer csak nekiesik egy vadidegennek, és vad indulattal megöli. Vagy egy kisfiú mérgezi meg a szüleit. De hát miért? Ezt nyomozza ki a megkeseredetten bölcs Harry Ambrose, aki maga is éppoly rejtélyes, mint az általa felgöngyölített bűnügyek. És felgöngyölítésben nincs hiány: folyamatosan épül fel az a mögöttes történet, amely meghökkentő csavarokkal vezet el a gyilkosságig.

Borongós finn hangulat, különc zsenivel: a Peremvidék

Izgalmas karakterek, csavaros nyomozás, meghökkentő fordulatok és egy szeretnivaló különc detektív, Kari Sorjonen fémjelzi a sorozatot, amelynek hangulata is magával ragadó. A lenyűgöző északi tájak mellett a skandináv világ kulturális, társadalmi jellemzői is feltárulnak. Érdekes látni ezt a miénktől sokban eltérő szokás- és kapcsolatrendszert, amely igen jól kirajzolódik a csodabogár nyomozó, Sorjonen családjának történetén keresztül. Sorjonen munkamániás és különleges gondolkodási képességekkel rendelkezik, ennek köszönhetően pedig a legnehezebb ügyek megoldását bízzák rá. Családi élete az említett munkamánia és felesége betegsége miatt válságba kerül, így Helsinkiből a tóparti kisvárosba költöznek, ahol Sorjonent egy új különleges ügyosztály felépítésével bízzák meg.  

Egy-egy ügy nyomozása több részen át ível, miközben megismerjük a nyomozó családi hátterét. Mindhárom karakter, a nyomozó, a feleség és a lányuk is közel kerülnek hozzánk, ahogyan egyre inkább megértjük cselekedeteik mozgatórugóit. Ráadásul a bűnügyek sem teljesen függetlenek a főszereplőktől, sőt… A három évados krimisorozat lebilincselő szórakozást nyújt mindazoknak, akik szeretik a rejtélyeket, a csavaros nyomozásokat és a hamisítatlan skandináv atmoszférát.

Lélektani krimiszálak: Mocskos John 

A Mocskos John (Dirty John) nem klasszikus krimi, ellenben ugyanúgy pattanásig feszíti az idegeket. Két évados antológia, amelyben megtörtént eseteket dolgoznak fel. Az első évad főszereplői Connie Britton és Eric Bana, a történet pedig egy magányos, gazdag nőről szól, aki beleszeret John Meehanbe. A nő gyermekeinek rossz előérzete van a férfival kapcsolatban, és óvják anyjukat, hogy túl hamar elkötelezze magát. Persze, mindhiába. Debra, a szerelemre és biztonságra vágyó tehetős asszony egyre inkább belegabalyodik a férfi hálójába, akivel valami pedig egészen biztosan nincs rendben. Hogy pontosan mi, az a nézők számára is csak fokozatosan derül ki, miközben azt is teljesen értjük, hogyan képes Debra még mindig hinni John meséiben. És épp ez adja a sorozat érdekességét: bár egy kanál vízben meg tudnánk fojtani Johnt, az általa előadott manipuláció erejét is érzékeljük, és világossá válik, hogy hogyan is lehet képes egy ilyen egyértelmű hazugságháló áldozatául esni valaki.

 Forrás: Netflix

A második évad talán még vérforralóbb az elsőnél: Betty Broderick válni szeretne a férjétől, aki ezt olyan jogi manipulációkkal akadályozza, amelyek révén teljesen kikészíti a nőt. A férfi semmilyen eszközt nem sajnál bevetni, egészen addig hergeli a nőt, hogy az az autójával belehajt a házba. Az incidenst képes úgy tálalni a férj, hogy kényszerzubbonyban vezetik el Bettyt egykori otthonából és gyerekeitől. És ez csak egyetlen húzás a sok közül, amelyeknek okait és következményeit időugrásokkal tárja fel az évad. Bicskanyitogató a történet, de talán épp emiatt kattintunk rögtön a következő részre, hogy közelebb kerülhessünk a végkifejlethez.

Nyitókép: Netflix

 

Ajánljuk még:

Ikonikus kórházsorozatok – emlékszel rájuk? Kvízezz, és kiderül!

A televíziózás egyik legjobb húzása alighanem az volt, amikor elkezdtek kórházas sorozatokat gyártani. Van valami ebben a közegben, amitől igazán izgalmas lesz a műsor – nem csoda hát, hogy szép számmal készült az évek során ilyen alkotás. Te ismered őket? Kvízünkből kiderül!