10 szuper téli program a Balatonnál

Kult

10 szuper téli program a Balatonnál

Sokunk augusztusban egy évre búcsúzik a Balatontól. Ahelyett azonban, hogy a nyári emlékeket temetjük, érdemes inkább lehetőségként tekinteni az ilyenkor lecsendesült tóra és környékére. 10 tipp, hova menjetek adventezni, sportolni, vagy kikapcsolódni a Balaton körül!

  • A keszthelyi fényár

Mindjárt kezdjük is a sort Keszthellyel, ahol nem csak a Fő téren, de a mellette fekvő Balaton Színházban, a Goldmark Művelődési Központban és a Festetics-kastélyban is ünnepi programokkal készülnek november 30. és 2020. január 5. között.

  •  ...és a legnagyobb betlehem

Egy kiadós ebéd, egy kellemes séta után, 10 perc autóút távra Keszthelytől, megnézhetjük a vörsi Szent Márton templomban a világ legnagyobb, templombelsőben található betlehemét. 1948-ban a Jézus szíve oltár fölött épült meg először a szinte minden pontján természetes alapanyagból készült betlehem, azóta pedig minden évben szépül. December táján rengeteg embert vonz a kis zsákfaluba. 

  • Fussatok, Mikulások!

Siófokon, december 8-án, idén is megrendezik a Balatuning Egyesület hagyományos családi eseményét, a Mikulásfutást. A 2000 méteres táv akár gyerekeknek is teljesíthető, vihettek nekik görkorit, rollert vagy biciklit segítségül, de nevezhetitek akár a kutyusotokat is. A futás után 15 órakor felszállhattok a Mikulás hajóra, aki mégis a parton maradna, az korizhat a Jégkikötő korcsolyapályáján! Menj jelmezben, és ajándékot is kapsz!

  • Illatos Advent Veszprémben

Közel két hónapon át ünnepel a sokoldalú balatoni város, Veszprém. Hétvégenként jégkorcsolya-pálya, az érseki palotánál hatméteres karácsonyfa, élő betlehem, állatsimogató és kézműves programok várják a kisebbeket. A nagyobbak idén is 28 termelő és kézműves portékáiból válogathatnak: sütemények, bejglik, kézzel készített karácsonyfadíszek, kerámiák, bor, sajt, lekvár, tökmagolaj, méz, erős paprika készítmények, keksz, kézműves csokoládék, füstölt áru, pálinka, ékszer, gyertyák és még sok más termék színesíti a kínálatot.

  • Advent tavirózsákkal

Kézműves foglalkozások, népzenei koncertek, musical előadások, mesekuckó és még sok izgalmas program várja vendégeit Hévízen a fényárban úszó Festetics György főtér. 

  • Gőzben evezni

Hévíztől nem messze található Magyarország legizgalmasabb és legmelegebb patakja, a Hévíz-patak, melyet a gyógytó forrásai táplálnak. Egyedülálló és különleges élmény a gőzölgő vízen evezni, ha elég hideg van, a partot fehér zúzmara fedi, de a víz biztosan nem fagy majd be. Mindenkinek ajánljuk!

  • Az örök Tihany  

Az Apátság és az onnan elénk táruló, örökké gyönyörű Balaton minden alkalommal megér egy látogatást a félsziget városába. December 14-én pedig extrán megérheti ide látogatni: forraltbor-főző versenyt tartanak, illetve kóruskoncertek és közös gyertyagyújtás tetézheti a hangulatos élményeinket.

  • Pihenő Siófokon

Siófokra most nem bulizni kell menni, és nem is a strandra, hanem a Fő térre, amely díszbe öltözik decemberben! A város jelképe, a Víztorony körül hangulatos kis faházak, kézműves portékák, gőzgombóc, kürtőskalács és még sok finomság várja a látogatókat.

  • Keresd a csillagokat a bakonyi planetáriumban

Ha túl vagyunk a karácsonyi vásárokon, nézzünk a téli égre fel a Bakonyban! Bakonybél izgalmas kiránduló úti cél gyerekekkel is, egy csodás völgykatlanban fekszik, a Magas-Bakony tájvédelmi körzet szívében. A természeti értékek felfedezése után látogassátok meg Magyarország elsőszámú, komplex csillagászati élménycentrumát, ahol modern távcsőpark, 3D-s planetáriumi show, interaktív űrkutatási és csillagászati kiállítás vár mindenkit!

  • Ünnepelj Balatonfüreden, sportolj Eplényben!

Füred, az északi part fővárosa sem maradhat ki a karácsonyváró hangulatból. Gyönyörű sétánya, igényes éttermei, bisztrói és a decemberi időszak főszereplője, a gyönyörű, elegáns Vaszary-villa adventi programjai teljes élményt kínálnak minden látogatónak.

Az innen bő félórányira fekvő eplényi sípályát már nem kell bemutatni senkinek, azt viszont jó tudni, hogy évről-évre egyre több fejlesztésen esnek át a pályák, épületek, és az infrastruktúra. Két éve élvezhetjük már a kétüléses felvonót, idén pedig egy új „lándzsa” hóágyúra cserélték a tavalyit, így akkor is élvezhetitek a szánkózást, síelést és snowboardozást, ha az utakat nem lepi már a hó.

Ajánljuk még:

A legkedvesebb ajándék, amit anyám adhatott

A gyermekkori karácsonyok legkedvesebb emléke számomra a végtelen hosszú éneklés. Rengeteg népdalt ismerek, amik nagy részét úgy tanultam, mint a régiek: közös éneklés során. Ezek az énekek pedig pont olyanok, mint a családi receptek. Sok közülük fenn van az interneten, de mégsem pont ugyanúgy, ahogy én ismerem őket. Ezért is vagyok nagyon hálás, hogy van egy olyan „recepteskönyvem”, amiben a mi kedvenc énekeink szerepelnek, hiszen az anyukám nekem írta össze őket. Ez az egyik legkedvesebb ajándék, amit valaha kaptam, minden szülőnek javaslom, akinek már kirepültek a gyerekei!