Momiji – a japán ünnep a mi életünket is megszínesítheti

Japánban külön ünnepe van a levelek színesedésének. Ahogy tavasszal a cseresznyék virágzását ünneplik, ugyanúgy napokat szentelnek a fák lombjának, különösen a juharlombok színeváltozásának.

Momijinak nevezik ezt az ünnepet, amit idén a zuglói Japánkertben is életre keltettek.

A szervezők úgy gondolták, nálunk is legyen ünnep az, amikor a fák a legszebb ruhájukat öltik fel. Hiszen tavasszal menyasszonyként tündökölnek a fák virágruhában, halványzöld, zsenge hajtásokkal mint ifjú vőlegények kacérkodnak. Októbertől pedig méltóságteljes lassúsággal adják át magukat a lombszíneződés csodájának.

Momiji a japán vagy ujjas juhar (Acer palmatum) nem csak egy lombhullató fa, hanem a japán kultúra és esztétika egyik szimbóluma. Momiji, amikor a hegy istene vörösre festi a leveleket. Momiji, amikor a japánok végiglátogatják a festői helyeket, megcsodálni a legnagyobb művész múlandó alkotásait. A juhar jelképe az idő múlásának, a természet szépségének és változásának. A juhar a csend és a béke, a természet és az ember közti harmónia és végtelen tisztelet.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Ezt az őszi hangulatot idézték fel szombaton a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium japánkertjében. Az eseményt Hajnal Sándor, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum kancellárja nyitotta meg ünnepélyes faültetéssel. A gazdag programsorozatban hallhattak az érdeklődők a páfrányfenyőről (Ginkgo biloba) az ELTE Füvészkert igazgatójától, dr. Orlóci Lászlótól.

Schmidt Gergő bonsai művésztől megtudhattuk ezeknek az apró fácskáknak majdnem minden titkát: a bonsai-művészet eredetét, a fák alakítását, növényvédelmét, a térrendezés lényegét. Láthattunk japán harcművészeti bemutatót, részt vehettünk teaszertartáson, belekóstolhattunk a japán kultúrába.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Félóránként szakvezetéssel járhattuk végig a japánkertet. Bizonyára kevesen tudják, hogy

ez a nagy házak közé ékelt kis oázis hazánk első japánkertje!

Az iskola alapítója, Varga Márton tervezte és építette 1928-ba, tehát lassan a 100. születésnapját fogja ünnepelni.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

A jellegzetes torii kapun, az újjászületés kapuján átlépve egy tavas séta kertbe érkezünk, az elmélyedés és elmélkedés helyszínére. Tipegőköveken lépdelünk, amelyek a kapu alatt hepehupásak.

Arra késztetik a látogatót, hogy a lába elé tekintsen, ezzel fejét önkéntelenül is meghajtsa a kert építői, fenntartói előtti tiszteletként.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

A kert alapját egy kis tó képezi, és lépten-nyomon új szimbólumokat talál a növények, a kövek és a víz játékában, aki érti ennek a keleti kultúrának kincses eszköztárát. Aki pedig csak a nyugalmat és a szépséget keresi, az leülhet egy kőpadra, és onnan tekinthet körbe a kerten. Megakad a szem a két hatalmas páfrányfenyőn, amelyek szép lassan fordulnak sárgába. Egy fiú és egy lány, hiszen

a Ginkgo biloba kétlaki, külön növényen hordja a porzós és a termős virágait.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Odébb áll hazánk legidősebb szecsuáni mamutfenyője. Sokáig kihalt fajnak tartották, de 1944-ben Kínában találtak egy még élő példányt. Ez a fa hazai szaporításból már lassan 80 éve él Zugló közepén. Nála is idősebb egy korai juhar, amit száz évesnél is idősebbre taksálnak. A tavasszal rózsaszín virágpompába borult díszcseresznyék most sárgás, aranysárgás, bronzszínű lombruhát öltenek. Közülük néhány Takamcu japán herceg és felesége ajándékaként 1931-ben kerültek a kertbe.

„Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.” (Hamvas Béla)

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Mit mond nekünk a momiji ünnep, a fák lombszíneződésének ünnepe? Nem csak egy napot, amikor a szépen gondozott kertet meglátogathatjuk és belekóstolhatunk egy távoli kultúrába, megnézhettük a vakok kertjét, bolyonghatunk a sövénylabirintusban. Nem csupán azt, hogy megismerhetünk egy nyugalmas helyet a folyton nyüzsgő város közepén.

Azt, hogy vegyük észre, mennyire fontosak számunkra a fák. Hogy a kerttervezésnél ne az legyen a leglényegesebb szempont, hogy „ne kelljen levelet gereblyézni”. Lássuk meg a falevélben a szépséget, a díszítő értéket akkor is, ha már lehullott.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

A levél a növény tulajdona, testrésze. A lehullott levél egy körforgás része, gondoljunk csak az erdőre. Haragudni, rá, mert lehullott, műanyag zsákban elvitetni a „zöldhulladék”-kal, biztos, hogy az a legjobb megoldás? Az ősz, a változás idején, a múlandóság e bűvös napjain, az élet csúcsán, az elmúlás küszöbén csodáljuk a tündöklést, amikor a természet elénk tárja, aztán szórja egész vagyonát. Amíg gyönyörködünk a lombszíneződésben, legyen időnk elmélkedni a világ eme egyszerűnek tűnő, ám nagy dolgain is. Hogy úgy szeressük a fákat legalább, mint önmagunkat.