Augusztus 20-a főszereplője nekünk, magyaroknak egyértelműen I. Szent István királyunk, aki annak idején felismerte, hogy ha nem telepíti le a kalandozó magyarokat, és nem igyekszik bennünket a keresztény Európához csatolni, akkor el is veszhetünk. Jó adag politikai megfontolás is volt tehát a tettei mögött, de téved, aki azt gondolja, hogy ennyit is ért az uralkodó kereszténnyé válása és az alattvalók körében az új vallás kikényszerítése. Szent Istvántól kezdve ugyanis számos Árpád-házi uralkodó és családtagjaik bizonyították erényességüket és példamutatásukat a keresztény hitben.
Erényeik és tetteik ma is élő példák lehetnek számunkra: önfeláldozásban és abban is, hogyan álljunk ki magunkért és a hitünkért olyan környezetben, ahol mindenki más azt mondaná – lehetetlen küldetés, és úgysem fog sikerülni.
Szent István királynak a fiához, Imre herceghez írt Intelmeit a királyok korának elmúlásával sem kellene csak a vitrin mögött nézegetnünk. A mindenkori ország- vagy állami vezetők, sőt a vállalatok élén lévők is megfogadhatják az abban foglaltakat. Nem mindegy például, hogy ilyen pozíciókban kikkel vesszük körül magunkat: „Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék. Ezért, fiam, az ifjakkal és a kevésbé bölcsekkel ne tanácskozz, ne is kérj tőlük tanácsot, csak a gyűlés véneitől, kiknek koruk és bölcsességük miatt megfelel ez a feladat. Mert a királynak szóló tanács zárva legyen a bölcs szívbe, ne terjessze a bolondok szelessége” – írja István király A Tanács súlyáról című fejezetben.
Nem véletlenül írta I. Szent László királyunkról sem a Krónika: „Mindenki tudta ugyanis, hogy őt az erények teljessége ékesíti, hitben katolikus, kegyességben kiváló, bőkezűségében adakozó, jótékonykodásban kiemelkedő […]. Miután tehát isteni rendeléséből magára vállalta az ország kormányzását, nem az esendő, mulandó világi dicsőséget igyekezett szívének egész szenvedélyével kiérdemelni. Mindig, minden ítéletében az Úr félelmét tartotta szem előtt.[…] A szorongatottak vigasztalója, az elnyomottak támogatója, az árvák kegyes atyja volt.”
A nők sorából kiemelkedik Szent Erzsébet, aki már gyermekként is különcnek számított. Bárkit, akivel csak találkozott – még a legegyszerűbb gyermeket is – magával egyenrangúnak tekintette. Sokszor megszakította játékait azért, hogy Istennel lehessen; felnőttként pedig – immáron Türingia grófjának, Lajosnak az oldalán – nem volt hajlandó az udvari élet bevett szokásait gyakorolni: igazi vadócként úgy lovagolt, mint a férfiak, és senki nem tudta rávenni, hogy a nőktől elvárt tipegő járást megtanulja. Isten irányában azonban teljes engedelmességet mutatott: gyakran böjtölt, éhínség idején pedig felnyitotta a vár éléskamráit, hogy segíteni tudjon az éhezőkön. Férjén kívül az „udvar” persze nem nézte jó szemmel a viselkedését, de ő csak a saját lelkiismeretére hallgatott.
IV. Béla királyunk első gyermeke, a későbbi Szent Kinga úgy kötött házasságot, hogy szüzességi fogadalmáról nem volt hajlandó lemondani. Gyerekkora óta Istennek akarta szentelni életét, de tizenöt évesen hozzáadták V. Boleszláv lengyel fejedelemhez, hiszen a házasság kétségkívül jó hatással volt a lengyel-magyar kapcsolatokra.
Tisztaságát végig sikerült megtartania, sőt, férjét is rávette erre az életmódra: „Szent József-i házasságban” éltek (az elnevezés Jézus szüleinek, Józsefnek és Máriának a szűzi házasságára utal– a szerk.), és így építették a két országot. Kinga a frigy megkötésére ugyan nem volt befolyással, de mégis sikerrel teljesítette be Isten akaratát.
Testvérének, a későbbi Szent Margitnak szintén nem sok választása volt hivatását illetően: szülei a tatárok elleni küzdelemben Magyarország megmentéséért Istennek ajánlották születendő gyermeküket. A csoda megtörtént, a család pedig megtartotta ígéretét: Margit háromévesen domonkos apácákhoz került. Apja új kolostort építtetett számára a Nyulak szigetén, vagyis a mai Margitszigeten.
A királylánynak kétszer is lett volna lehetősége, hogy felmentést kapjon a még atyja által tett fogadalom alól: elsőként a lengyel, majd a cseh király is feleségül kérte, és édesapja kész lett volna egészen Rómáig menni a feloldozásért. Margit azonban – immár szabad akaratából – mindkét kérőt elutasította, és a lehető legnagyobb önmegtartóztatásban élt. Életének alapszabálya volt: „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.”
Margit önsanyargató élete a történelmi kor lenyomatát is magán viseli, ma már túlzásnak tűnhetnek egyes szokásai, azonban az az attitűdje, hogy
királyi leszármazottként nem tekintette többnek magát senkinél és mindenki szolgálója akart lenni, megszívlelendő tulajdonság.
A magyar szentek sora – az Árpád-házon túl is – hosszan folytatható. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy olvassuk és tanulmányozzuk a szentek életét, keressünk a magunkéhoz hasonló életutakat, mert ezek az előttünk járt emberek nem csupán történelemkutatások tárgyai szeretnének lenni vagy megkövült arcok a köztereken, hanem életpéldájukkal segítséget akarnak nyújtani számunkra!
Ha járjuk az országot, és szenteket ábrázoló szobrokat vagy freskókat látunk, esetleg olvasunk vagy hallunk valamelyik szentünkről, de kicsit jobban utána akarunk nézni: megtehetjük a magyar és külföldi szentek életrajzát is tartalmazó „Szentek élete” című kétkötetes könyv elektronikus változatában is, ami innen letölthető.
Mindenkinek élményekkel teli böngészést kívánok!
Nyitókép: József Ispánki / Wikimédia
Ajánljuk még:
1180 kilométernyi álom, ami a miénk is lehetne – Burger Barna tíz évvel ezelőtt örökítette meg a Kéktúra csodáját
„Volt, aki egész életében nem csomagolt ki a ládákból” – Ma van a Felvidékről kitelepítettek emléknapja
A messzeség vándora, a magyarok őshazájának kutatója, buddhista szent: Kőrösi Csoma Sándor
