Komposztálható ruházat: valóság vagy csak szlogen?

Ha csak ideiglenesen is, de némiképp megzuhant a fast fashion népszerűsége, főleg azután, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá vált: a legtöbb ilyen ruha hemzseg a szennyező anyagoktól. A gyorsan jövő és gyorsan távozó textilek számos olyan vegyi anyagot rejtenek magukban, amelyek mind az emberi, mind a környezeti egészségre károsak. Szennyezik vizeinket, a termőtalajt, és az állandó természeti körforgások következtében minden mást is.

Nem véletlen, hogy a textilipar köreiben is egyre több az olyan hang, mai a természetességre való törekvést szorgalmazza. Kezdetét vette egy új ruházati forradalom, aminek középpontjában a körforgás, a természetesség és az egészség megőrzése áll.

Az elsők

A felelősen gondolkodó ruházati cégek közül talán California Clouth Foundry tette le elsőként egy olyan megoldás mellett a voksát, ami növényi összetevők felhasználásával jár, kerülik az összes kőolaj alapú szálat, kezelést és festéket.  A Healthy Wardrobe néven futó koncepció nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy

minden egyes általuk piacra dobott ruha csak és kizárólag olyan anyagok felhasználásával készül, amelyek élelmiszerként is elfogyaszthatóak.

Tehát nem is károsak és száz százalékban le is bonthatóak.

Mindez hogyan lehetséges?

A projekt oldalán ismertetettek szerint nehézfémek helyett tojáshéjat, formaldehid helyett természetes enzimeket, kőolajszármazékok helyett maddergyökérből készült festéket használnak a textilek színezésére. A ruhák természetes szálakból készülnek, a csomagolás is lebomló, még a csomagolás feliratozására használt tinták is növényi alapúak. Fenntarthatóan termesztett pamut, GMO-mentes vetőmagokból készített alapanyagok, felelősen beszerzett faalapú szálak, ökológiai termesztésből származó kender. Szinte nincs vége a rég nem hallott, és reményre okot adó alapanyagok és módszerek sorának…

Festéknek ott az epediónak is nevezett Anatóliai bokortölgy termése (Quercus infectoria), a gesztenye és a rönkfa (Haematoxylum campechianum) is, ami egyébként sok-sok évszázadig uralta az európai divat sötétlila és fekete színének megalkotását. A sárga színért a közönséges festőfűé az érdem (Reseda luteola), az Indigofera tinctorial pedig erjedésével ad gazdag kék színt a ruháinknak.

A gyártási folyamatban is a természetesség az úr: mosószódát alkalmaznak a pH emelésére a festés során, és használják a ruha súrolására is, mert képes eltávolítani a fonóviaszt, illetve a természetes olaj egy részét a festék jobb felszívódása érdekében. Kalcium-karbonát mélyíti el a színeket, a vas pedig a növényi anyagokat szélesebb színválasztékká alakítja át, miközben növeli a fényállóságot és meghosszabbítja a festett szövetek élettartamát és stabilitását is.

Ami kikerülhetetlen

Szinte álomszerű ígéretek, és ne is legyünk túl szigorúak: valóban rendkívüli és ritka kivétel a fast fashionok világában… Mind a kezdeményezés, mind a projekt és a mögötte álló filozófia hiteles és értékekkel teli, és ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor is csak egy apró szépséghibája van a dolognak. A gyártási folyamat bizonyos részeire ugyanis még nem találtak környezetbarát alternatívákat. Például a spandex, valamint a címkék és varrócérnák többsége továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokból származó összetevőktől függ.

A spandex egy szintetikus szál, ami kivételes rugalmasságáról ismert. Előnye ezenkívül a jelentős szilárdsága, valamint az a képessége, hogy nyújtás után visszanyeri eredeti formáját, és gyorsabban szárad, mint a hagyományos anyagok. Általában pamuttal vagy poliészterrel keverik, és a végső szövet kis százalékát teszi ki, így a többi szál megjelenésének és tapintásának nagy részét megőrzi. Újrahasznosítása azonban egyelőre nem megoldott, ráadásul előállítása rendkívül energiaigényes, így környezeti szennyező hatása sem elkerülhető.

Szálazzuk szét a dolgokat!

Mielőtt visszatérünk a természetesség forradalmára, járjuk egy kicsit körbe a szálas anyagok piacát! A szálasanyagoknak két nagy csoportja van: a természetes, azaz növényi magszálakból vagy rostokból (pamut, len, kender), vagy az állati szőrökből, esetleg mirigyváladékokból állók (gyapjú, selyem). Mellettük léteznek a mesterséges úton előállított szálak, amelyeknek szintén két nagy csoportja van: a természetes (cellulózból, fehérjékből) és a szintetikus anyagokból előállított változatok. 

Sajnos a világon hatalmas mennyiségben gyártanak mesterséges szálasanyagokat. A világ teljes szálasanyag-termelése 2019-ben 111 millió tonna volt, amiből a szintetikus szálak 70 millió tonnát, a teljes termelés 63 százalékát tették ki – olvashatjuk Lázár Károly textilipari elemzésében. A szintetikus szálasanyagokat kőolajszármazékokból, egyszerű szerves vegyületekből állítják elő, ami rendkívül energiaigényes és környezetszennyező. Ezek az anyagok biológiailag nem bonthatók le, ezért a tudomány megalkotta azokat a technológiákat, amelyek képesek más kiinduló anyagokból előállítani a szálgyártáshoz szükséges monomer vegyületeket. Így jöttek létre a cukornád, cukorrépa, kukorica és szója alapú bioszintetikus szálak. De mivel az összes, előbb felsorolt alapanyag egyben táplálkozási célt is szolgál, jönnie kellett a következő fejlődési foknak:

olyan alapanyagokat kerestek, amelyek bár természetesek, nem játszanak akkora szerepet a világ népességének élelmezésében.

Így alakultak ki a mezőgazdasági vagy erdészeti maradvány-, gomba-, baktérium- vagy alga alapú szálasanyagok.

Eddig rendben, de attól, hogy valami természetes, még nem feltétlen bomlik le. Ugyanis a bioszintetikus szálak csak egy része képes lebomlani, ráadásul azok is csak ipari komposztálókban, és az olyan anyagok, mint a bio-poliészter, a bio-etilén, a bio-poliamid – történetesen a leggyakrabban használt fajták – apró darabokra bomlanak, hozzájárulva a mikroműanyagok felfoghatatlan mennyiségének növeléséhez.

A zöld forradalom berobbanásával a gyártók sem maradhattak le: egymást túlszárnyalva igyekeztek megoldást találni a textilipar zöldítésére is. Számos ötlet és jobbnak tűnő megoldás született a szintetikus szálak problémájára, amelyekből most csak párat említünk Lázár Károly tanulmánya alapján: 

• Kukoricakeményítőből glükózt vonnak ki, majd mikroorganizmusok hozzáadásával fermentálják. Ehhez kőolaj alapú tereftálsavat (TFA) adnak, így létrejön egy olyan szál, aminek gyártása a fejlesztők szerint a szokványos poliészterszálhoz képest 30 százalékkal kisebb energiafelhasználást igényel és 63 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz keletkezésével jár.
• Cukorrépából, búzából, kukoricából vagy más, keményítőt tartalmazó növényből állítják elő a politejsavat. A növényből kivonják a keményítőt, enzimek hozzáadásával dextrózzá alakítják, amit a mikroorganizmusok tejsavvá erjesztenek. Ebből polimerizáció útján létrejön egy kedvezőbb alternatíva.
• Japánban ennek egy igen magas, legalább 85 százalékban növényi eredetű változatát fejlesztették ki, aminek gyártása 65 százalékkal kisebb energiafelhasználást igényel, mint a kőolaj alapú szintetikus szálasanyagoké.
• Kifejlesztették a bio-poliamidok alapanyagát, amit növényi zsírokból vagy olajokból nyernek ki. A ricinusolaj-tartalmú termékek tűnnek eddig a legígéretesebb megoldásnak.
• Rákok páncélanyagából nyert kitinnel is kísérleteznek: vegyi úton kitozánt állítanak elő belőle. A kitozánszál erős antibakteriális tulajdonságú, jó nedvszívó képességű és – ami nagyon fontos – biológiailag lebontható. Hátránya viszont, hogy szilárdsága viszonylag gyenge, ami korlátozza alkalmazási lehetőségeit.
• Alga alapú bioszintetikus szálak: nagy cellulóztartalmú, algákból előállított szálasanyagok, amelyek biológiailag lebonthatók és jól színezhetőek természetes alapú festékanyagokkal. Előnyük, hogy nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, erősek, hajlékonyak.
• Kazeinszálak: A tej kazein fehérjéje, mint textilszálak gyártásának alapanyaga nem újdonság – már az 1930-as évek óta ismert. Jó a nedvszívó képessége és antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik, ráadásul gyakran készítik olyan tejekből, amelyek veszendőbe mennének a tejtermékek gyártása és kereskedelme során.

Láthatjuk tehát, hogy a textilipar fenntarthatósági törekvéseinek több évtizedes története van. A folyamat rendkívül bonyolult, soktényezős, nehezen kivitelezhető. Ilyen előzmények után máris sokkal pozitívabb és reménykeltőbb képet adnak az írásunk elején bemutatott elképzelések. A mindösszesen 2 százaléknyi elasztánt tartalmazó textilek a 10-60 százalékos arányszámok után sokkal többre értékelendők, főleg úgy, hogy a Clouth Foundry határozott iránymutatások mellett vállalja komposztálhatósági ígéretét: először el kell távolítani minden címkét, cipzárt és sárgaréz fűzőlyukat. Ezután pedig be kell rétegezni a maradék ruhát a már meglévő komposzttal vagy talajjal.

A lebomló és a komposztálható közti különbség

Még egy fontos dolgot azonban muszáj tisztáznunk: a biológiailag lebomló és a komposztálható nem ugyanaz! A klasszikus fordulattal élve:

minden komposztálható anyag biológiailag lebontható, de nem minden biológiailag lebomló anyag komposztálható!

A biológiailag lebomló anyag esetében az anyag olyan kémiai szerkezettel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a mikroorganizmusok lebontsák szén-dioxiddá és biomasszává. Az ehhez szükséges időt és az anyag lebomlási képességét befolyásolja a környezet, amiben jelen van, a hőmérséklet, a páratartalom és az időtartam is. Ezzel szemben a „komposztálható” kifejezés olyan szerves anyagokat jelent, amelyek kevesebb, mint 12 hét alatt lebomlanak, és pozitívan járulnak hozzá a talaj minőségéhez.

A fő különbség tehát az anyag lebontásához szükséges idő. Ha egy elemet „biológiailag lebomló” címkével látnak el, az azt sugallja, hogy biológiailag viszonylag gyorsan lebomlik, de a konkrét idő mindig kérdéses. Ezzel szemben a komposztálható ruházat 100 százalékban komposztálható anyagokból készül, mérgező színezékektől, bevonatoktól és vegyszerektől mentes, és határozott időn belül lebomlik: bomlásával pedig hozzájárul a talaj és a környezet táplálásához, állapotának javításához.

A válasz tehát igen: létezik (majdnem) komposztálható ruházat, de nagyon oda kell figyelni, mert sok a megtévesztő kifejezés, ígéret,

és egy annyira bonyolult folyamat áll a háttérben, hogy igen komoly és megbízható háttérrel kell rendelkeznie annak a cégnek, amelyik valóban 100 százalékos garanciát tud adni a feltételek teljesülésére. Ráadásul a valójában komposztálható textilek ára igen borsos, tehát még sokat kell várni a széleskörű elterjedésükre.

Bár, ha le tudjuk vetkőzni a fogyasztói társadalom mértéktelen halmozási attitűdjeit, akkor egyszer, a távoli jövőben képesek lehetünk arra, hogy sokkal észszerűbb és felelősebb keretek között hozzuk meg mindennapi döntéseinket. Mondjuk mértékletes, csak a szükséges darabszámot magában foglaló gardrób kialakításával: komposztálható textileket választva.

Nyitókép: Pixabay/Dustytoes