Káposztás húsgombóc – Krautkles

Gasztro

Káposztás húsgombóc – Krautkles

C-vitaminban gazdag, és rendkívül tápláló fogás

Hozzávalók

  • 1 kg darált sertéshús
  • 20 dkg rizs
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál őrölt pirospaprika
  • só ízlés szerint
  • ½ kg bordavég
  • 1 kg vágott savanyú káposzta
  • ½ liter paradicsomlé

Elkészítés

A hagymát apróra vágjuk, zsiradékon megdinszteljük, majd elkeverjük az őrölt paprikával.
A húshoz hozzáadjuk a rizst, a dinsztelt hagyma kétharmadát, a fokhagymát, tojást és sót ízlés szerint, majd jól összegyúrjuk.

A maradék pirított hagymát egy lábos aljába öntjük, rászórunk egy marék vágott káposztát, amit előzőleg meleg vízzel átmostunk és lecsöpögtettünk.

A húsból gombócokat formálunk, vágott káposztával körbevonjuk és a lábosba egy sort lefektetünk. Ekkor mellé tesszük a darabokra vágott bordavéget, amit besóztunk. Szórunk rá egy marék káposztát, és a következő sorba ismét gombóc, ismét káposzta kerül. A tetejére káposztát teszünk lezárásnak.

Öntünk rá egy üveg házi paradicsomlevet, majd még annyi vízzel öntjük fel, amennyi ellepi.
Ha felforr, takarékon főzzük körülbelül 1,5 órát.

Tálalásnál friss kenyeret és tejfölt adunk mellé.

Ajánljuk még:

Hidegtálak karácsonyi hangulatban, egyszerűen

Ha nem vagy konyhatündér, akkor is tudsz varázsolni a konyhában! Olyan egyszerű vendégváró tálakat ajánlok, amelyeket tényleg bárki el tud készíteni. Nem kell sütni, nem kell főzni, nem kell bonyolult konyhai gyakorlatokat végezni. A titok csak annyi, hogy jó minőségű alapanyagokat szerezz be, és induljon a fantáziád. Elő a varázspálcával!